Nem kérdezem meg, akar-e kimozdulni.

Megmondom neki.

Nem azért, mert főnökösködő lennék – vele nem. Azért, mert tudom, hogy szüksége van rá. Szüksége van valami normálisra. Valamire, aminek nincs kórházszag- és adrenaliníze. Úgyhogy megmondom neki, gyengéden, de határozottan. Hagyok neki időt átöltözni. És amikor kilép a szobámból abban a túlméretezett pulcsiban és leggingsben, és úgy fest, mint a