Kaelen jól tette, hogy nem akarta, hogy lássam Lina holttestét. Tudta, hogy összetörtem volna.

Így hát ebben a sötét szobában maradtam a kanapén egész éjszaka. Most a reggeli napfény átszűrődött a redőnyökön, de nem volt erőm felkelni.

A testem ólomsúlyúnak érződött, az elmém pedig a történtek végtelen körforgásába szorult. Lina nevetése. A könnyei. Ahogy a sötétben suttogott magának.

Csak újra és