Kemény volt.

A csattanás visszhangzott a sziklákon és az alattunk elterülő völgyben.

Kaelen feje oldalra rándult.

Az eső csöpögött az ujjbegyeimről, ahogy ziháló mellkassal bámultam rá.

Aztán, mivel a düh forróbban égett a szégyennél, a lába elé köptem.

„Azt hiszed, gyenge vagyok? – nyögtem ki. – Azt hiszed, megalázhatsz, és én csak úgy eltűröm?”

Megfordultam és futni kezdtem, a csizmám megcsúszot