– Nézzetek ránk – mondom hangosan, miközben a fülük tövét vakarom. – A kutyák és a sétáltatójuk, amint épp egy tündérmesében élnek.

Magnus oldalra dönti a fejét, és olyan arisztokratikus arckifejezéssel tanulmányozza a tükörképünket, hogy felprüszkölök a nevetéstől. Mintha tudná, hogy jól néz ki. A hang visszaverődik az öltözőasztalunk körüli lakosztály márványpadlójáról és kristálycsillárjairól.