Harper szemszöge

– Köszönöm, Roman – mondtam halkan, miután lenyeltem az utolsó falatot is abból, ami minden bizonnyal a legfinomabb desszert volt, amit valaha kóstoltam.

Hátradőlt a székében, és elégedett mosoly terült szét az arcán.

– Bármikor szívesen, szívem.

Az egyszerű becézés sokkal jobban szíven ütött, mint kellett volna. Úgy tettem, mintha a legkevésbé sem érintett volna meg, és nyugodtan