VESPER.

Ott álltam, mint egy jégtömb, keresztbe font karral, a szívem a bordáimnak verődött. Apám hangja visszhangzott a fülemben.

„Mert ez a helyes,” mondta éles, metsző véglegességgel a hangjában.

Kinyitottam a szám, hogy tiltakozzam, hogy ordítsam, ez nem igazságos, hogy Chloe nem érdemli meg a bocsánatkérésemet, de a pillantása, amit rám vetett, elhallgattatott. Nem volt dühös. Csak... fáradt.