Clara szemszöge:

Vivian eszeveszetten törölgette a kiömlött kávét a billentyűzetén egy marék papírzsebkendővel. Amikor végre abbahagyta a köhögést és a katasztrofális rendetlenség feltakarítását az asztalán, a székével felém pördült.

"Clara, szükségem van egy teljes, vágatlan magyarázatra arról, hogy pontosan mi is történt tegnap este. Kezdj el beszélni!"

Összerezzentem a hangerejétől. A másnaposság lüktetett a szemem mögött, a reggeli fényt fizikai ütésekként éltem meg. Törökülésben ültem az ágyamon, felhúztam a térdem, és a fejemet rajta nyugtattam. Kezeim a gőzölgő bögre gyömbérteát szorongatták, amiről Gideon oly figyelmesen gondoskodott. Remegő lélegzetet véve arra kényszerítettem magam, hogy elmeséljem az előző éjszaka pusztító, megalázó részleteit. Elmondtam neki, hogyan álltam a VIP-szoba előtt. Megismételtem azokat a kegyetlen, elutasító szavakat, amelyeket Tristan a diákszövetségi testvéreinek mondott, hagyva, hogy a megaláztatás újra és újra elmossa a lelkemet. Aztán leírtam a gyötrelmes látványt, ahogy egy másik nőt csókolt meg, egyenesen a szemem láttára.

Minden egyes szótaggal, ami elhagyta az ajkamat, Vivian kezdeti döbbenete gyorsan hideg, rémisztő dühhé formálódott. A kezei olyan erősen szorították az íróasztal szélét, hogy az ujjpercei elfehéredtek, és hallhatóan ropogtak a nyomás alatt.

"Az a kiváltságos, kétszínű szemétláda!" Sziszegte Vivian.

Felugrott a székéből, és ketrecbe zárt állatként kezdett fel-alá mászkálni a kollégiumi szobánk kis alapterületén. A levegőbe dobta a kezét, összekötve a fiú közelmúltbeli viselkedésének történelmi pontjait.

"Látnom kellett volna, hogy ez lesz. Ez klasszikus, tankönyvbe illő megcsaló viselkedés. Gondolj csak arra a rengeteg folyamatosan lemondott programra az elmúlt néhány hónapban. Gondolj azokra a gyanús tanulásokra, amik késő éjszakába nyúltak. Most már minden teljesen érthető. Egyenesen átmasírozok a kampuszon az üzleti karra. Fizikailag is megmondom a magamét Tristannak, és a magamét alatt azt értem, hogy átrendezem a tökéletes, arrogáns arcát."

Ahogy néztem, ahogy a barátnőm védelmező dühbe gurul, csendes, hatalmas hála hullámát éreztem. Stratégiai okokból úgy döntöttem, nem említem meg azt a korábbi incidenst, amikor rajtakaptam Tristant a jótékonysági gálán a törülközőbe burkolt Sloane-nal. Ha Vivian tudta volna, hogy az árulás már folyamatban volt, és kétszer is magában foglalta Gideon beavatkozását, szó szerint egy baseballütővel ment volna Tristan után. Mégis, valóságom zúzó fájdalma közepette Vivian védelmező felháborodásának puszta intenzitása egy mélyen furcsa, megnyugtató stabilitásérzettel szolgált számomra. Valaki más is megerősítette végre, hogy a rémálom valóság.

Vivian hirtelen abbahagyta a fel-alá járkálást. Leroskadt a matracom szélére, amitől a rugók megnyikordultak, és hevesen megszorította a kezemet.

"Istenem, Clara, sokkal jobban jársz nélküle."

Bámultam lefelé összekulcsolt kezeinkre. A gyömbértea fűszeres illata szállt felfelé, földhöz horgonyozva nyomorúságos jelenemben.

"Még nem is szakítottunk." Vallottam be egy csendes, fájdalmas suttogással.

Vivian megfagyott. Az állkapcsa gyakorlatilag kiakadt, ahogy tiszta hitetlenkedéssel bámult rám.

"Clara, szó szerint láttad, ahogy egy másik nőt csókol! Szó szerint egy ajtó előtt álltál, és hallgattad, ahogy ócsárol téged a diákszövetségi barátainak! Milyen bizonyítékra van még szükséged?"

Kapkodva próbáltam tisztázni az álláspontomat, kissé pánikba esve az ítélkezésének súlya alatt.

"Semmi szándékomban nem áll romantikus kapcsolatban maradni Tristannal. A puszta gondolattól is felfordul a gyomrom, hogy hozzám ér. Csak időre van szükségem, hogy ezt kitaláljam. A kötelék hivatalos elvágása bonyolult Sylvia tranzakciós elvárásai és a két családunkat összekötő, mélyen gyökerező pénzügyi háló miatt. Hatalmas társadalmi következményei lesznek, és anyám engem fog hibáztatni a kapcsolatai tönkretételéért. Csak időre van szükségem egy stratégiai kilépési terv kidolgozásához."

Vivian kinyitotta a száját, hogy vitatkozzon, de a feszült beszélgetést hirtelen félbeszakították. A telefonja megrezzent az íróasztalon, hangosan vibrálva a fán. A képernyőre pillantott, vad arckifejezése egy fintorrá változott. Egy emlékeztető volt egy elfelejtett villásreggeli-randira a barátjával, Callal. Érezve, hogy kétségbeesetten szükségem van a magányra, Vivian tétovázott, és látszott rajta, hogy őrlődik magában.

"Menj villásreggelizni. Egyébként is pihentetnem kell a lüktető fejemet, és be kell hoznom a lemaradásomat egy lejárt határidejű beadandóval. Jól leszek, ígérem."

Még egyszer utoljára megszorította a kezemet, mielőtt megragadta volna a táskáját.

"Hívj, ha szükséged van valamire. Komolyan mondom, Clara."

Az ajtó kattanással zárult, engem pedig a csendben hagyott. Kimerült testemet kényszerítettem ki az ágyból, ügyelve arra, hogy ne rontsak a lüktető fejfájásomon. Beléptem a fürdőszobába, és megnyitottam a zuhanyt, hagyva, hogy a víz forrón folyjon. Beálltam a vízsugár alá, kétségbeesetten próbálva fizikailag is lemosni magamról az olcsó alkohol elhúzódó, émelyítő szagát és a Velvet Lounge fojtogató emlékeit.

Miután tiszta ruhába öltöztem, módszeresen szétválogattam az előző esti szennyesemet. A kezeim megálltak, amikor felemeltem Gideon drága, cédrusillatú zakóját. A sötét anyag nehéz és makulátlan volt. Határozottan megjegyeztem magamnak, hogy profi vegytisztítóba viszem, mielőtt megpróbálnám visszaadni neki. A zakó visszaadása azt jelentené, hogy újra szembe kell néznem vele, és én erre nem voltam felkészülve.

A normalitást keresve leültem az íróasztalomhoz, és kinyitottam a laptopomat. Abban a pillanatban, ahogy az asztalom betöltött, az egyetemi pánik hulláma csapott le rám. Két teljes nap veszett kárba Tristan árulásának érzelmi utóhatásai miatt. Gondosan irányított, strukturált tanulmányi menetrendem most veszélyesen letért a vágányról. A képernyőmön lévő félig kész újságírás beadandót bámultam. Három nap múlva volt a határideje.

Hirtelen egy értesítés pittyent a képernyőm sarkában. Egy váratlan e-mail volt az újságírás professzoromtól, Moreau professzortól. Megnyitottam az üzenetet, miközben a rettegés súlyos csomója formálódott a gyomromban. Teljesen arra számítottam, hogy egy szigorú érdeklődés lesz a feladataimmal kapcsolatos késedelmes előrehaladásom hiánya miatt. Ehelyett a szemem végigpásztázta a szöveget, és egy csodás mentőövet talált.

A Massachusetts General Hospital éppen egy fiatal orvosokból álló elit delegációt szervezett egy tekintélyes orvosi cserefórumra, amely Franciaországban kerül megrendezésre. A szervezők megkeresték az egyetemet, és egy olyan tehetséges újságíró-hallgatót kerestek, aki folyékonyan beszél franciául, hogy utazzon a delegációval, és hivatalosan dokumentálja az utat. A pozíció szerény ösztöndíjat kínált, de ami ennél is fontosabb, teljes mértékben fedezte a nemzetközi utazási költségeket.

A szívem vadul vert a bordáimnak. A diplomaosztó gyors közeledtével a személyes pénzügyi tartalékom gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Teljes bizonyossággal tudtam, hogy Sylviára nem számíthatok segítségért. Mióta hozzáment Gordonhoz, anyám teljesen elmerült új, gazdag családi dinamikájában. Legutóbb, amikor csupán a kötelező tankönyvek megvásárlásához kértem támogatást, egy kemény hegyibeszédet tartott arról, hogy meg kell állnom a saját lábamon. Ha szakítanék Tristannal, Sylvia gondolkodás nélkül elvágna minden támogatást.

Ez a teljesen fizetett pozíció pontosan az a kiút és pénzügyi lökés volt, amire kétségbeesetten szükségem volt. Tiszta, szűretlen adrenalinból működve egyetlen másodpercig sem haboztam. A válasz gombra kattintottam, és egy lelkes választ fogalmaztam Moreau professzornak.

"Tisztelt Moreau professzor, köszönöm, hogy számításba vett erre a hihetetlen lehetőségre. Rendkívüli módon érdekel a Massachusetts General Hospital franciaországi delegációjával kapcsolatos pozíció. Az időbeosztásom rugalmas, így tudok alkalmazkodni az utazás dátumaihoz. Erős újságírói hátterem, párosulva a francia mellékszakommal, alkalmassá tesz erre a szerepre. Csatoltan küldöm frissített önéletrajzomat és egy írásmintát az Ön számára."

Eszeveszetten dolgozva gyorsan tökéletesre frissítettem az önéletrajzomat, biztosítva, hogy a nyelvtanfolyamaim és az egyetemi újságcikkeim jól láthatóan szerepeljenek. Kiválasztottam a legjobb írásmintámat – egy kiváló profilcikket, amelyet a nemzetközi cserediákokról írtam az előző félévben –, és mindkét fájlt csatoltam az e-mailhez. Vettem egy utolsó, mély lélegzetet, határozottan a küldés gombra kattintottam, és kilőttem a jelentkezésemet az éterbe. A reményteli elszántság hirtelen kitörése szikrázott fel a mellkasomban, átvágva a reggel súlyos szorongását.