Torian

Amikor végül elválunk, Calista olyan sóvárgással néz rám, hogy eláll a lélegzetem.

– Mi az? – kérdezem halkan.

– Semmi. – Elmosolyodik, de a mosolya nem éri el a szemét. – Csak... eszembe jutott valami.

– Micsoda?

– Egy másik alkalom, amikor megcsókoltál. – A hangja alig több suttogásnál. – A küldetésen. Miután megsebesültem.

A vallomástól összeszorul a mellkasom. – Bárcsak emlékeznék rá.

–