FREYA SZEMSZÖGE:

Próbáltam nem elveszíteni az eszméletemet, de körülöttem minden árnyékokba csúszott át. A mellkasom égett. A tüdőm sikoltott. Alattam a padló mintha megdőlt volna, és már alig éreztem a lábaimat.

De láttam. A vért.

Sötét cseppek hullottak a padlóra lassított felvételben – az orromból… és a szám sarkából.

Aztán a testem élettelenül hanyatlott a vállára.

Kaelen.

Csendes kétségbeesés