Előrebuktam, a karom a korlátnak csapódott, miközben a térdem megroggyant alattam.

Szabadesésben voltam, és már majdnem a lépcsőn landoltam, amikor egy kéz kinyúlt, és elkapott.

Egy szilárd mellkasnak csapódtam, és felnézve jóképű, zöld szemekkel találtam szembe magam.

„Nem kellene jobban vigyáznod, hogy hová lépsz, édesem?” – szólalt meg egy mély hang, amitől a hideg is végigfutott a gerincemen.