VINCENZO

Úgy sétált ki onnan, mintha az imént nem tépte volna ki egy ember lelkét. Emelt fővel, egyenes gerinccel, ujjaiban egyetlen apró remegés nélkül.

Én azonban láttam: egy árnyék tekeredett a vállára, a nehezedő düh fojtogatta, ahogy Silvióval kilépett az ajtón a szabadba.

Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy Gaspare halott, mielőtt elmegyek. A vére már beszennyezte a padlót, de ez már nem