ALEXA

Figyelmesen néztem Vincenzo arcát, miközben a lábnyomokról mesélt.

Nyugodt volt, túlságosan is nyugodt, ami csupán annyit jelentett, hogy igyekezett nem rám ijeszteni – vagy a gyerekekre –, de láttam az állkapcsa feszülésén, és azon, ahogy az ujjai az ablakpárkány szélén doboltak.

Valami kibillentette a nyugalmából.

– Ugye nem hiszed, hogy valaki tényleg ilyen közel jutott a házhoz? – kérdez