Ahogy telt az éjszaka, a terem energiája megváltozott. A zene hangosabb lett, a nevetés vadabb. Éreztem Ryder tekintetének a súlyát magamon, egy állandó jelenlétet, amely biztonságot nyújtott, miközben a káosz örvénylett körülöttünk. A keze a kezemhez ért, ahogy közelebb hajolt, és a hangja mélyen és rekedten csendült fel a fülemben. „Óvatosan, angyal. Kezdesz úgy festeni, mint aki ide tartozik.”