Nolan szemszöge

A szobám túl csendes volt. Az a fajta súlyos, déli csend uralkodott, amitől az ember úgy érzi, mintha ő lenne az egyetlen ember a földön.

A hátamon feküdtem tehetetlenül, a lábam egy párnatornyon pihent, ami valahogy sosem tűnt kényelmesnek.

Csak bámultam a mennyezetet, és ugyanazokat a hülye mintákat követtem a vakolaton, amíg a szemem be nem homályosodott, miközben a nappaliból C