GENEVIEVE.

Visszacsókoltam.

Emlékezetembe akartam vésni ezt a pillanatot, amennyire csak tudtam.

Nem azért, mert szerettem a főnökömet. Nem. Hanem azért… Mert egyszerűen muszáj volt. Vagy mert valami bennem tudta, hogy ez – ez a férfi, aki most a karjaimban hullik darabjaira – egy olyan változata volt, akit talán soha többé nem láthatok.

„Soha, semmivel nem foglak bántani, soha többé. Megígérem” –