GENEVIEVE.

Hétfő reggelre még mindig fájt a mellkasom.

Alig aludtam.

Folyton őt láttam, ahogy térdel a folyosón. A hatalmas Anders Mercer felnéz rám, mintha én lennék az egyetlen dolog, ami a földön tartja, én meg megmondom neki, hogy menjen el. És a rész, amit nem tudtam megérteni, ami egész hétvégén reggelig rágott engem, az a tény volt, hogy tényleg elment. Se sms, se hívás. Semmi. Csak elcsend