Thalia

Kicsit lejjebb húzom a ruhám szegélyét a lábamon, és érzem, ahogy az apró pántok megfeszülnek, miközben a melleimet próbálják a helyükön tartani. Brick, aki a hátsó ülésen mellettem ül, felkuncog.

– Ne vesződj vele – mondja. – Kétlem, hogy hamarosan nagy szükséged lenne rá.

Összeszorítom a fogam. Már negyvenöt perce ilyen baljóslatú dolgokat mondogat, és akárhányszor megpróbálom megkérdezni