A tisztáson oly sűrű feszültség vibrál, hogy szinte él, úgy feszül a bőrnek, mint egy vihar, mely épp darabokra akarja zúzni az egeket. Az árnyékok hosszúra nyúlnak, a levegő remeg Severin beteges nevetésétől, ahogy a Királynő tesz még egy lépést előre; arca, mintha jégből faragták volna.

– Elég volt az aljasságodból – mondja a hangján, ami olyan, mint a kovakőhöz csapódó acél. – Ma éjjel véget ér