Vittoria

Zevnek az az arckifejezése van.

Az, amit csak akkor látni rajta, amikor minden darabokra hullik, és ő megpróbálja miattam egyben tartani a dolgokat.

Alighogy visszaérünk a fegyverátadásról, a lépcső aljánál elém vág, elállva az utamat, mielőtt felmehetnék a magánirodámba.

– Főnök – mondja halkan, mintha a levegő szilánkokra törne körülöttünk, ha túl hangosan szólalna meg.

Megállok.

– Már