Cassian

Az éjszakai levegő kíméletlen éllel mar a kabátomba; érzem a csípését, a marását is, bár alig veszek róla tudomást. Nem érzek mást, csak a bennem lüktető düh ritmusát, a tüzet, amely a véremben ég, és egyszerűen nem enged megállni, nem enged másra gondolni, mint arra, hogy eljussak az asszonyomhoz.

Dante mellettem van: csendes, halálos, a szeme jeges és kalkuláló. Lépdelünk, a hó csikorog