Fülsiketítő fémes dörrenés törte meg az üres ipari út kísérteties délutáni csendjét. A felnyársalt kék autó vad pörgésbe kezdett, háromszázhatvan fokot fordult a levegőben, miközben a csikorgó acél tiltakozva visított. Kaelen a gravitáció zúzó erejével dacolva röptében rúgta ki a gyűrött vezetőoldali ajtót. Lehuppant az aszfaltra, és egyetlen botlás vagy megingás nélkül, stabilan a talpára érkezett. A ronccsá tört alváz mintegy tucatnyi méterrel arrébb csapódott a burkolatnak, és gomolygó fém, tönkrement gumi meg szilánkokra tört üveg torz halmává roskadt.

Kaelen a füléhez emelte a sértetlen telefont, ügyet sem vetve a mögötte hulló pusztításra. „Semmi olyan, ami miatt aggódnod kellene. Később visszahívlak.” Egyetlen mozdulattal leeresztette a készüléket, megszakítva a kapcsolatot Silasszal, majd higgadtan a kabátzsebébe csúsztatta.

Egy közeli, elhagyatott gyárépület betonfalairól torokhangú, vadállati ordítás visszhangzott, leverve a port az ereszekről. Kaelen jéghideg pillantásával végigsöpört az elhagyatott utcán. Szemügyre vette az üres raktárakat és a civil jelenlét teljes hiányát ezen az elszigetelt útszakaszon. *Ilyen hamar semmibe vették volna a figyelmeztetésemet?* – futott át a fején a gondolat, miközben sűrű, összetéveszthetetlen bűzt hozott a szél. A rozsda, a régi vér és a természetellenes rothadás émelyítő keveréke volt. *A Méreg Szektája? Hm, egészen tűrhető terv.* Sötét vigyor húzódott a szája szegletébe. Nehéz, fenyegető aura tört elő a testéből, eltorzítva körülötte a levegőt.

Egy óriási, vérvörös mutáns alak lőtt ki egy üres üzlethelyiség árnyékából, mint egy kilőtt ágyúgolyó, szilánkokra zúzva a fakeretet. Kaelen nem vesződött azzal, hogy védekező állásba helyezkedjen. Egyszerűen megvetette a lábát, és megsemmisítő pontossággal lesújtott. Egy hatalmas, durranni készülő gumiabroncs hangjára emlékeztető, fülsiketítő pukkanás hallatszott. Az ökle célba ért. A szörnyeteg duzzadt feje a sötét vér és cafatok groteszk záporában robbant szét, gyomorforgató vörös réteggel vonva be a repedezett aszfaltot.

Mielőtt a fejetlen hulla egyáltalán földet ért volna, betört egy háromemeletes épület ablaka. Egy második kolosszális alak csapott le a háztetőkről, kieresztett karmokkal. A lény széles árnyékot vetett Kaelenre. Ő puszta kezével folyamatos, kétkezes kardra emlékeztető ívben suhintott a levegőbe. Vakító, fehér csíkban tiszta kinetikus energia tört elő az ujjbegyeiből. Az ív tisztán kettészelte a lezuhanó fenevadat. A lényből csak egy bugyborékoló ordításra futotta, mielőtt két levágott darabja tocsogva az útra zuhant, friss bíborhullámot lövellve az aszfaltra.

Az aszfalt felpúposodott Kaelen bakancsa alatt. Mély repedések hálózták be az útburkolatot, betondarabokat repítve a magasba. Egy harmadik szörnyeteg, amely messze nagyobb és félelmetesebb volt az előző kettőnél, egyenesen a föld alatti csatornahálózatból tört elő. Duzzadó, eldeformálódott testét kavargó vérpára-felhők övezték. A rém hátraszegte a fejét, és az égre bömbölt. A puszta hanghullám látható gyűrűkben terjedt szét, csillogó szilánkesővé zúzva a környező raktárak koszos ablakait. Vastag, óriási lábaival az útra lépett, minden lépésével kráterek hálóját taposva a földbe.

„Pusztulj!” – bömbölte a fenevad, vad, rézvörös szemeit célpontjára szegezve. Előrelendült, feltárva cakkos fogakkal teli pofáját. Egy masszív, fatörzsszerű kart sújtott lefelé, azzal a szándékkal, hogy eltapossa az útjában álló férfit.

Kaelen meg sem rezzent, és hátra sem lépett. Kicsapta saját, átlagos méretű öklét, hogy frontálisan találkozzon a zúzó erejű csapással. A másodperc tört része alatt a két ököl a levegőben ütközött. Az ebből fakadó kinetikus becsapódás szétrepesztette magát a levegőt, lökéshullámot küldve végig a kopár utcán. A következő századmásodpercben a szörnyeteg vastag karja a becsapódáskor szilánkokra tört, számtalan cakkos darabra zúzva a sűrű izmot és csontot. A pusztító erő nem állt meg itt: egyenesen végigfutott a lény végtagján. Egy másodperccel később a fenevad egész felsőteste felrobbant. Elpárolgott vér sűrű köde hullott alá, és csupán egy pár rángatózó láb maradt állva az úton. Kaelen szálfaegyenesen állt a záporozó cafatok közepette, harci szelleme forrón lángolt, miközben szigorú tekintete áthatolt a homályon.

Kétszáz méterrel a hátborzongató mészárlás felett egy lopakodó rendőrségi drón lebegett némán a szmogban, rotorjai halkan zümmögtek. Nagy felbontású vezeték nélküli kamerája az ipari úton zajló vérontás minden egyes brutális másodpercét rögzítette, és a titkosított felvételt közvetlenül a Biztonsági Minisztérium főhadiszállására továbbította.

A Zenith-i Rendőrhivatalban egy hírszerző tisztekből álló csoport gyűlt össze egy világító megfigyelőberendezésekkel teli, védett helyiségben. Különböző fokú unalommal figyelték a saját monitoraikat. A hírszerző szoba hangulata hirtelen megváltozott, és fojtogató feszültség ülte meg a levegőt. Egy magányos hírszerző tiszt közelebb hajolt a monitorához, szemei tágra nyíltak a puszta rémülettől a képernyőjén kibontakozó szörnyűséges, embertelen látvány láttán. Remegő ujjával az élő adásra mutatott.

„Te jó ég! Mik ezek a szörnyetegek?” – kiáltott fel a tiszt, magára vonva a terem többi részének ingerült figyelmét.

A csoportvezető odamasírozott, arca elvörösödött a fegyelemsértés miatti dühtől. „Már megint valami ételt lopkodó macskát vagy marakodó kutyákat bámulsz? Fejezd be ezt a lármát!”

„Most az egyszer nem hibáztathat! Meglátja, amint odanéz!” – vitatkozott felháborodottan a tiszt, kétségbeesetten gesztikulálva a képernyőn zajló erőszak felé.

„Mindenki üljön a helyére! A francba is! Elfelejtettétek a szabályzatot?” – dorgálta őket hangosan a csoportvezető. Áthajolt a beosztott tiszt válla felett, hogy megnézze a képernyőt, felkészülve egy hivatalos megrovásra. Egy különös alak villant át a kijelzőn, lehetetlen sebességgel mozogva, hogy megsemmisítsen egy toronymagas szörnyeteget. A csoportvezető arcából egy szempillantás alatt kiszaladt a vér, bőre beteges, sápadtfehérré vált.

„Elfelejtettétek mindazt, amire az imént utasítottalak titeket? Küldjétek el ezt a videót a Biztonsági Minisztérium feletteseinek, most azonnal!” – ugatta embereire a csoportvezető, hangjába pánik vegyült.

Visszatérve a véráztatta ipari utcára, a mészárlás folytatódott. Kaelen előrelendült, sokkal gyorsabban mozogva, semmint az emberi szem követni tudta volna. Lecsökkentette a távolságot egy újabb ólálkodó alakhoz képest. A támadó vérvörös maszkot viselt, amely csupán egy pár gúnyos, magabiztos szemet hagyott láttatni. Azok a szemek a másodperc tört része alatt tiszta rettegésbe fordultak a becsapódás előtt. Tompa dörrenés visszhangzott az utcán, amint Kaelen egyetlen ütéssel lebegő vérpermetté porlasztotta a férfit.

Erős szél süvített végig az elhagyatott gyárak kanyonján, felkavarva a port, és elsöpörve a véres maradványokat. Egy másik támadó osonva közeledett némán Kaelen háta mögött, halálos csapásra célozva a holtteréből. Kaelen még csak megfordulni sem méltóztatott. Hanyag mozdulattal söpört végig a jobb lábával a levegőben egy büntető hátrafelé rúgással. Bakancsának nehéz sarka gyomorforgató reccsenéssel talált be.

„Hogy lehetséges ez?” – zihálta az álarcos alak, miközben a mellkasa behorpadt.

A hatalmas kinetikus erő megtört rongybábuként repítette hátra a támadót. A test a levegőben szállva egy közeli épület téglafalának csapódott, mennydörgő robajjal repesztve meg a tömör falazatot. Az alak súlyosan a járdára roskadt, és sűrű, sötét vért köhögött fel, amely beszennyezte a köpenyét. Ő volt Draven, a hírhedt Méreg Szektája tíz prominens vénjének egyike. Összezúzott bordáit markolta, és homályos szemében csillogó, tiszta, hamisítatlan félelemmel nézett fel Kaelenre.

„Remek technika és megfigyelőképesség! Nem csoda, hogy képes voltál megölni a tanítványaimat!” – lihegte Draven rekedt hangon, és újabb falatnyi vért köpött az aszfaltra. Tépett sóhaj tört fel belőle, végre megértve, hogyan tudta ez a magányos férfi ilyen félelmetes könnyedséggel lemészárolni a kiképzett követőit.

A Méreg Szektája a Központi Kerület egyik legfelsőbb okkult szervezete volt, amely már egy évszázada a homályban működött. Egymillió tanítvánnyal és azzal a sötét, véres múlttal büszkélkedhettek, hogy egyetlen éjszaka alatt tízezer civilt mészároltak le. Bár az efféle tiltott tudást titokban tartották a hétköznapi polgárok előtt a tömegpánik elkerülése végett, Kaelen már nem az a tudatlan egyetemi hallgató volt, mint hat évvel ezelőtt. Ismerte nagy hírnevüket, és teljesen hidegen hagyta. Követőik létezésének eltörlése nem nyomta a lelkiismeretét, és az azt követő vizsgálattól sem tartott.

Kaelen lassan elfordította a fejét, és néhány tucat méterrel odébb a kék autó füstölgő roncsára pillantott. Alig egyetlen napja vezette a járművet, és most fémhulladékká vált. Szigorú, félelmetes tekintetét visszavezette a törmelékben ülő, megtört vénre.

„Összetörted az autómat” – jelentette ki Kaelen jéghideg hangon.

Draven arckifejezése a zavarodottság és a forrongó düh sötét álarcává torzult. Értetlenül állt az előtt, hogy ez a szörnyeteg férfi mégis miért törődik egy olcsó, jelentéktelen autóval, miközben friss holttestek halma közt áll. Vajon nem félt a Méreg Szektájának szörnyűséges, vérlecsapoló és íntépő büntetéseitől? Tényleg azt hitte, hogy a csatát megnyerte, miután megölt néhány puszta követőt? Meggyőződve arról, hogy korábbi megingása csupán figyelmetlenség volt, Draven vad, dühödt gúnymosolyra húzta a száját.

„A rohadt életbe! Az előbb csak óvatlan voltam!” – üvöltötte Draven, feltápászkodva a földről.

A vén testét övező halvány vérvörös köd hirtelen erőszakkal tört előre. Az utcán végigsöprő hűvös szellő szárnyán a karmazsin homály dagadni és sokasodni kezdett. Rohamosan tágult, vastag, tornyosuló, vérvörös köddé nőve, amely eltakarta az épületeket, és hátborzongató árnyalatra festette az eget. Ez volt a Vérköd, a szekta Három Nagy Védelmező technikájának egyike, egy halálos fegyver, amelynek elsajátításához rendkívüli odaadásra volt szükség.

Egy kis szürke egér dugta ki a fejét a közeli nyitott csatornarácsból, orra idegesen rángatózott. Ahogy a bíbor köd végiggördült a betonon és finoman beborította, a lény rövid, kínkeserves visítást hallatott, mielőtt a semmibe olvadt volna. Semmi mást nem hagyott maga után, csak egy üres bőrt a vasrácsokon – hátborzongató bizonyságaként a Méreg Szektája Vérköd-technikájának halálos, életet felemésztő erejére.