**VINCENZO**

A zsák tompán csapódott a falnak újra. És újra. És újra.

Az ujjpereceim már sebesek voltak – felhasadtak, véreztek –, de nem számított.

A fájdalom nem használt.

Nem ma éjjel.

Nem akkor, amikor a hangja folyton visszhangzott a fejemben, élesen és dacosan. Nem akkor, amikor még mindig magam előtt láttam a szemét, ami vadvirágként lángolt, még miközben a teste összeroskadt a kimerültségt