CAMILLA

Némán követtem Rafét, ahogy mutatja az utat; lépteink tompán visszhangzottak a ház üres csendjében.

Felmentünk a lépcsőn a főszintre, ahol minden... túlságosan csendesnek tűnt.

Semmi távoli mormogás, semmi léptek zaja – csak a sűrű és fojtogató némaság, ami úgy tekeredett körém, mint egy újabb lánc.

– Mennyi az idő? – kérdeztem alig hallható suttogással; a hang úgy kapart a száraz torkomba