ROWAN SZEMSZÖGE

– Hölgyeim és uraim, köszöntjük önöket Anchorage-ban. A helyi idő szerint tizenkilenc óra negyvenhárom perc van. A kinti hőmérséklet mínusz tizenkét fok.

A pilóta hangja recsegve szólalt meg a hangosbeszélőn, megtörve az ülésemre telepedő nehéz csendet.

Anchorage. Hazaértem.

A biztonsági öv jelzése csilingelt a fejem felett. A hang azonnali reakciót váltott ki a kabinban: az utasok azonnal felpattantak, nyitogatták a poggyásztartókat, és a karácsonyi terveikről csevegtek. Én megdermedve maradtam az ülésem viseltes kárpitjához lapulva. A helyzetem rideg valósága fojtogató hullámként omlott rám. Nem volt poggyászom. Nem volt télikabátom, hogy túléljem a fagyos alaszkai levegőt. Egyáltalán nem volt tervem. Az egész életem, a gondosan elrendezett házasságom és a hírnevem egymillió éles szilánkra robbant szét szenteste.

Ott ültem, és fejben számba vettem csekélyke erőforrásaimat. Csak a rajtam lévő ruha volt az enyém. Körülbelül kétszáz dollár lapult egy olyan magánszámlán, amelyet Trent ritkán ellenőrzött. Úgy döntöttem, keresek egy olcsó motelt. Meghúzhatom magam az egyik lepusztult, olcsó helyen a repülőtér sivár peremén. Rázárom az ajtót a világra, alszom egyet, és reggel kitalálom a következő nyomorúságos lépéseimet. Előbb-utóbb fel kell hívnom a szüleimet, és meg kell próbálnom elmagyarázni nekik, miért ért véget a lányuk rangos házassága.

Igen. Az igazán vidám beszélgetésnek ígérkezett.

Végül remegő lábakkal álltam fel. A testem még mindig hevesen lüktetett mindannak az utóhatásától, amit Vance az imént művelt velem azon a szűk, elzárt helyen. A spermája kényelmetlenül megszáradt a szoknyám anyagában, merevvé és ragacsossá téve a szövetet a combomon. Fájdalmasan tudatában voltam a csupasz bensőmet érő hűvös huzatnak. Még mindig nem viseltem bugyit, mert a Lycan Király valami hatalmas perverzként zsebre vágta a széttépett csipkémet.

Vettem egy mély lélegzetet, magamhoz szorítottam a táskámat, és kiléptem a szűk folyosóra, hogy csatlakozzam a kifelé igyekvő utasok sorához.

Azonnal földbe gyökerezett a lábam.

Vance hirtelen ott termett. Széles, izmos alakja teljesen eltorlaszolta az utamat. Mintha az összes belélegezhető levegőt elszívta volna a szűk kabinból. Átható kék szeme az enyémbe fúródott, ugyanazzal a sötét, delejes energiával izzott, amelytől a szívem vadul verni kezdett.

– Velem jössz – jelentette ki Vance hideg, megfellebbezhetetlen tényként.

– Értékelem, ami ott hátul történt. Tényleg – kapaszkodtam meg egy üres ülés támlájában, nehogy felmondja a szolgálatot a remegő térdem. – De még mindig lényegében idegen vagy számomra. Alig tudok rólad többet annál, hogy te vagy a hírhedt Lycan Király, és az imént…

Az arcom azonnal lángba borult. Lesütöttem a szemem a padlószőnyegre.

– Nos. Tudod.

– Eszméletvesztésig kúrtalak egy repülőgép mosdójában? – Éles ajkai halvány vigyorra húzódtak. – Igen. Tisztában vagyok vele.

– Pontosan. Arról – köszörültem meg a torkomat, és tekintetemet visszakényszerítettem félelmetes arcára. – Nézd, jó volt. Tényleg nagyon jó. De ez csak szex volt, feszültséglevezetés. A továbbiakban semmivel sem tartozunk egymásnak.

– Nem értek egyet ezzel az értékeléssel.

– Nem kell egyetértened. Teljesen képes vagyok gondoskodni magamról – próbáltam átpréselni magam masszív teste mellett.

Egyetlen milliméternyit sem mozdult. Olyan volt, mintha egy acélfalat próbáltam volna eltolni.

– Engedj el, kérlek – követeltem, halkan tartva a hangomat, nehogy a még ott lévő utasok bámulni kezdjenek.

– Hová tervezel menni, Rowan?

– Egy hotelbe. Van egy olcsó Holiday Inn alig öt kilométerre a reptértől.

– Milyen pénzből?

Felemeltem az állam, kétségbeesetten próbálva a hamis magabiztosság mázát vonni a zaklatottságomra. – Van elég készpénzem ahhoz, hogy kihúzzam.

– Meddig? – Vance félrebillentette a fejét, éles pillantása átvágott a vékony látszaton. – Egy éjszakára? Két éjszakára? Mi történik pontosan, ha elfogy?

– Megoldom valahogy. A hétköznapi emberek mindig megoldják.

– És mi lesz, amikor Trent lenyomozza a bankkártyádat abban a szent másodpercben, ahogy lehúzod a recepción, és megjelenik az ajtód előtt?

A gyomrom egyenesen a cipőmbe zuhant. Éreztem, ahogy a maradék szín is sebesen kiszalad az orcámból. Annyira a repülőről való menekülésre koncentráltam, hogy figyelmen kívül hagytam a rám váró hatalmas pénzügyi csapdát. Trent adminisztrációs mániás volt. Teljes hozzáférése volt az összes közös bankszámlánkhoz. Minden egyes tranzakcióról azonnali SMS-értesítést kapott. Ha kártyával foglaltam volna szobát, másodperceken belül megkapta volna a pontos koordinátáimat.

Vance tisztán látta, ahogy a jeges felismerés átfut a vonásaimon.

– Két választásod van most, Rowan. Vagy kisétálsz velem a repülőtérről önként, vagy átvetlek a vállamon, és erővel viszlek ki. Akárhogy is, velem jössz.

– Nem mernéd megtenni. Az emberrablás – sziszegtem, idegesen körbepillantva.

De még ahogy a vád elhagyta a számat, felnézve jégkék szemébe, pontosan tudtam, hogy nagyon is meg merné tenni. Ez az ember a maga törvényei szerint élt.

– Ez védelem – mély hangja egy leheletnyit megenyhült. – Nem foglak bántani, Rowan. De azt sem fogom hagyni, hogy egyedül, nincstelenül, fagyoskodva kószálj Anchorage-ban, miközben az elborult férjed éppen vadászik rád.

Az egész helyzetben az volt a legrémisztőbb, hogy hittem neki. Ez a férfi egy veszedelmes alfa volt. Az imént ujjazta szét a picsámat a megsemmisülésig, miközben a csalfa férjem tombolt a vonalban. Mégis, úgy tűnt, valóban aggódik az alapvető biztonságomért.

Feszült kötélhúzás rándult meg a mellkasomban. A kétségbeesés viaskodott a mérgező múltamtól való félelemmel, miközben egy sötét, delejes kíváncsiság a Lycan Király felé vonzott. Lehet, hogy teljesen elment az eszem, de komolyan fontolóra vettem a követelését.

– Miért? – kérdeztem tőle halkan. – Miért érdekel, hogy mi történik velem?

Különös érzelem suhant át éles vonásain. Olyan gyorsan jött és ment, hogy nem tudtam tisztán leolvasni.

– Mondjuk úgy, hogy Trent kis omega felesége mindig is felkeltette az érdeklődésemet. Láttam, hogyan mosolyogtál kedvesen azokon az unalmas falkarendezvényeken, miközben ő látványosan ügyet sem vetett a létezésedre. Figyeltem, ahogy friss kávét hoztál nekünk az alfák megbeszélésein, megpróbálva úgy tenni, mintha észre sem vennéd, mikor úgy néz át rajtad, mintha láthatatlan lennél.

A keze felemelkedett, szilárdan átfogta az államat. Érdes hüvelykujja lassan végigsimított az alsó ajkamon, elektromos szikrát küldve végig a gerincemen.

– Jobbat érdemeltél nála. És van egy ajánlatom, ami érdekelhet. Különösen vonzó lesz, ha szeretnéd Trent Prescott életét élő pokollá tenni.

Ez a kijelentés azonnal megragadta a figyelmemet. – Bosszúval akarsz megvesztegetni?

– Valódi lehetőségeket kínálok – ajkai gonosz mosolyra húzódtak, amely tiszta bűnt ígért. – A kérdés csak az, vagy-e elég bátor ahhoz, hogy élj velük.

Tudtam, hogy sarkon kellene fordulnom. Meg kellett volna mondanom neki, hogy hagyjon békén a francba. Egyedül, felnőtt módjára kellett volna megoldanom a gigantikus problémáimat.

De a kegyetlen igazság az volt, hogy rettegtem. Nem volt valódi tervem. Alig volt bármim. Trent valószínűleg már úton volt pontosan erre a repülőtérre. Próbáltam keménynek mutatkozni, próbáltam egyenesen állni a viharban, de valójában csak egy sarokba szorított macska voltam, aki farkasként próbált bömbölni. És az a sötét gondolat, hogy Trentet pontosan úgy szenvedtessem meg, ahogy ő szenvedtetett engem éveken át?

Az kifejezetten, hihetetlenül jól hangzott.

– Ha ez az ajánlat valami rémisztő dolognak bizonyul, tökön rúglak, és ellopom a kocsidat – szólaltam meg, jóval nagyobb bátorsággal nézve ragadozó szemébe, mint amit valójában éreztem.

A nevetése őszinte volt és mély, megdördült széles mellkasában. – Megbeszéltük.

Kinyújtotta felém a nagy kezét. A fizikai támasz csábító volt. Hosszú, gyötrelmes habozás után végül elfogadtam. Hosszú ujjai szorosan az enyémek köré zárultak. A fogása meleg volt, követelőző és hihetetlenül birtokló.

Finoman a folyosóra húzott. A szívem vadul kalapált a bordáim mögött. Szó szerint a Lycan Királlyal sétáltam le a repülőgépről. Kéz a kézben lépegettem egész Észak-Amerika leghatalmasabb, legveszélyesebb alfájával. Mi a fenét művelek?

Végigmentünk a zárt utashídon, és belevegyültünk a nyüzsgő repülőtéri terminálba. Vance változtatott a tartásán: elengedte a kezemet, és nehéz tenyerét a derekam alsó részére helyezte. Még a vékony felsőm anyagán keresztül is éreztem tenyerének perzselő melegét, amely bélyegként égett a bőrömbe.

– Szóval hová viszel pontosan? Kérlek, mondd, hogy nem valami kísérteties erdei viskóba a fagyos vadon mélyén – kérdeztem, próbálva lazának tűnni, de szánalmasan kudarcot vallva.

– Nem szeretem a kunyhókat. Túl puritánok – csendült fel sötét szórakozottság a hangjában. – Olyan helyre viszlek, ahol biztonságban leszel, enni kapsz, és megfelelően gondoskodnak rólad.

– Megfelelően gondoskodnak rólam. Ez baljóslatúan ködös megfogalmazás – nyeltem le a feltörő pánik nehéz gombócát.

Vance rám sandított. A kék szemében hirtelen fellobbanó nyers forróságtól megbillent a gyomrom.

– Jobban szeretnéd, ha konkrét lennék? Olyan helyre viszlek, ahol lefejthetem rólad azt a spermás szoknyát. Terveim szerint forró fürdőbe teszlek. Etetek veled valami gazdag ételt, ami nem az a szörnyű repülős koszt. És aztán megkúrlak egy igazi ágyban, úgy, ahogy megérdemled.

Az arcom olyan forrón izzott, mintha leégtem volna a napon. Ígéretének nyers, keresetlen valósága sokkolta a szervezetem.

– Neked tényleg nincsenek gátlásaid, ugye? – nyögtem ki fuldokolva.

– Az égvilágon semmi – hangja cseppet sem tűnt zavartnak a saját pofátlan nyersességétől. – Az élet túl nevetségesen rövid a hamis szerénységhez.

Beértünk a terminál egy széles kanyarulatába, a főlépcső felé tartva. Hirtelen totális káosz tört ki közvetlenül előttünk.

Vakuvillanások villogtak agresszív stroboszkópként az alsó szinten. Dühös kiabálás visszhangzott a magas mennyezetről. Újságírók falkája lepte el a csomagkiadó szalagok környékét, mint éhes keselyűk, amelyek friss vért szimatolnak a vízben.

A kavargó médiacirkusz kellős közepén, teljesen magából kikelve ott állt a férjem.

– Rowan! Rowan, tudom, hogy itt vagy! Gyere elő!

Trent.

Tényleg itt volt. Sikerült magángépet szereznie, és megelőzött Anchorage-ban. Most pedig hatalmas, kiszámított nyilvános drámát rendezett a kamerák előtt. Meg akarta fordítani a narratívát, és a kétségbeesett, összetört szívű párt akarta alakítani.

Drága dizájneröltönye reménytelenül gyűrött volt. A selyemnyakkendője teljesen eltűnt. Belőtt haja minden őrült irányba meredt, mintha a puszta kezével tépte volna. Carter Hayes mereven állt mögötte, láthatóan rendkívül kényelmetlenül érezve magát a villogó fények kereszttüzében. Két másik hű falkatag állt mellettük, sikertelenül próbálva lecsillapítani Trentet.

– Most rögtön beszélnünk kell! Kérlek! Szeretlek! Ne tedd ezt a családunkkal! – ordította Trent torkaszakadtából, hangja hangosan visszhangzott a csarnokban.

Több helyi tévériporter is rögzítette az egész jelenetet. Magasra tartották telefonjaikat és nehéz vállkameráikat, tisztán megérezve a kibontakozó nagy alfa-botrányt.

Úristen. Ezt a rémálmot holnap reggelre mindenhol közvetíteni fogják. Észak-Amerika minden egyes vérfarkasfalkája látni fogja ezt a megalázó színjátékot.

Vance halálos sebességgel mozdult. Nagy keze szorosan ráfonódott a derekamra, satuként fogva közre.

– Erre.

Azonnal élesen jobbra kormányozta a testemet. Elvágta az utamat, még mielőtt a médiahorda közül bárki kiszúrhatta volna az arcomat. Egyenesen egy egyszerű szervizfolyosó felé terelt, amelyen világosan szerepelt a felirat: „Csak Személyzetnek”. Erőteljesen belökte a nehéz biztonsági ajtót, mintha az egész épület az övé lenne. Talán az övé is volt. A Lycan Királynak valószínűleg az állam minden egyes lezárt ajtajához volt belépőkártyája.

Egy csendes, árnyékos folyosóra léptünk ki, amelyet csupasz csövek szegélyeztek. A nehéz acélajtó kattanva záródott be mögöttünk, elvágva a vakító vakuvillanásokat. Még mindig hallottam Trent szánalmas hangját a folyosón visszhangozni, a beton tompította ugyan, de csöpögött a megjátszott kétségbeeséstől.

– Rowan! Kérlek, gyere vissza! Meg tudok változni! Jobb leszek! Terápiára megyek miattunk!

– Rettenetesen kiegyensúlyozottnak hangzik – jegyezte meg Vance száraz, gúnyos éllel a hangjában.

– Valószínűleg tisztán itta a bourbont Carterrel – csúszott ki a csúf igazság a számon, mielőtt leállíthattam volna magam. – Mindig ezt csinálják, ha pénzügyi stressz éri őket.

Vance tekintete sötét érdeklődéssel élesedett meg az alfa ivási szokásainak említésére, de nem firtatta a részleteket.

– Gyerünk.

Végigsétáltunk a hosszú, néma folyosón, míg el nem értünk egy másik nehéz fémajtóhoz. Kitárta, egy privát, mélygarázst fedve fel. A fagyos alaszkai szél végigsöpört a betonpadlón, azonnal belemarva csupasz lábaimba.

Egy elegáns, erősen sötétített fekete BMW M8 várakozott a kijelölt VIP zónában. Az erős motor halkan duruzsolt a visszhangzó térben. Egy harcászati öltönyt viselő, megtermett sofőr állt tökéletes vigyázzban a fényes jármű mellett.

– Rostov úr – a sofőr azonnal kinyújtotta a karját, és szélesre tárta a hátsó ajtót.

Vance simán a luxusautó felé terelt. Hirtelen megtorpantam. Nehéz csizmám nem volt hajlandó még egy centit mozdulni a hideg betonon.

Ez volt a pont, ahonnan már nincs visszatérés.

Ha egyszer beülök arra a hátsó ülésre, már nem lesz visszatérés a régi, keretek közé szorított életembe. Végleges döntést hozok arról, hogy megbízom egy férfiban, akit alig ismerek. Átadom a biztonságomat egy csúcsragadozónak, akinek könyörtelen hírneve magában foglalta a rivális alfák föld alá temetését is, ha átlépték a kijelölt határait.

De mi volt a valódi alternatívám? Menjek vissza a sikoltozó terminálba, ahol Trent várt a riporterek hadával? Menjek és keressek egy olcsó hotelt, ahol a biztonsági csapata három órán belül rám találna? Ki tudja, milyen fizikai megtorlással állna elő, ha a nyilvános csúszómászása kudarcot vallana?

– Tudnom kell, mi ez az ajánlat – követeltem, felnézve Vance félelmetes arcába. – Mielőtt beszállnék veled abba a kocsiba.

Vance lassan felém fordult. A parkolóhalvány világítása éles, pusztító árnyékokat vetett markáns vonásaira. Még a szokásosnál is veszélyesebbnek tűnt ott, a félhomályban állva. És megsemmisítően vonzónak is. Nyers, maszkulin erejétől a fagyos hőmérséklet ellenére is elakadt a lélegzetem.

A keze megint felemelkedett. Nagy ujjai meglepően gyengédek voltak, ahogy felbillentették az államat, kényszerítve, hogy álljam dermesztő pillantását.

– Nem itt a hidegben. De megesküszöm neked, Rowan: amit ajánlok, az mindent megad neked, amire most kétségbeesetten szükséged van. Biztonságot. Megtörhetetlen védelmet. Korlátlan erőforrásokat. És az aranyat érő esélyt arra, hogy elérd: Trent Prescott azt kívánja, bárcsak meg se szülte volna az anyja.

A pulzusom vadul vert a nyakam oldalán. – Ez még mindig nagyon ködös.

– Szállj be a kocsiba, és mindent elmagyarázok – hüvelykujja végigsimította az alsó ajkam érzékeny ívét. – Bízz bennem.

– Nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy rábízzam az életemet.

– Nem, valóban nem – értett egyet Vance simán, közelebb lépve a személyes terembe. – De Trentet ismered. És pontosan tudod, milyen pokol vár rád, ha most megfordulsz, és elsétálsz tőlem.

Jégkék szeme megtörhetetlen szorításban tartotta az enyémet.

– Szóval mi lesz, Rowan? Kockáztatsz az ördöggel, akit nem ismersz, vagy visszamész egyenesen abba a pokolba, amelyből éppen menekülni próbálsz?

Elfordítottam a fejemet átható tekintetétől. A csillogó fekete autóra néztem. A nyitott ajtót bámultam, amely készen állt arra, hogy elnyeljen. Valami egészen másnak a szilárd ígéretét hordozta. Valamit, ami talán megadhatja azt a hatalmat, amire szükségem volt a bántalmazóim elleni harchoz.

Aztán visszanéztem a nehéz terminálajtók felé, ahol a csalfa férjem valószínűleg még mindig az én nevemet üvöltötte a forgó híradós kameráknak.

A választás hirtelen ijesztően egyszerűnek tűnt.

Vettem egy mély lélegzetet, előreléptem, és kecsesen becsusszantam a hátsó ülésre.

Vance közvetlenül mögöttem jött. A nehéz ajtó tompa, drága puffanással záródott be, teljesen kizárva a külvilágot a bőrillatú sötétségbe. A sofőr azonnal sebességbe tette a járművet. A BMW simán elindult, felgyorsulva a betonrámpán. Messze magunk mögött hagytuk a kereskedelmi repülőteret és Trent szánalmas nyilvános összeomlását a fagyos éjszakában.

A szívem nem volt hajlandó lelassulni. Az adrenalin sűrűn lüktetett az ereimben. Egy mozgó autó hátsó ülésén ültem a Lycan Királlyal. Teljesen kettesben voltunk. Alig néhány órája észbontó szexben volt vele részem, most pedig elrabolt egy ismeretlen helyre. Ez az egész éjszaka totális őrület volt.

A város fényes utcai lámpái és neonfeliratai színes csíkokban kezdtek elsuhanni a sötétített ablakok előtt. A csend a kabinban nehezen és sűrűn ült meg.

– Szóval – szólaltam meg végül. A hangom sokkal gyengébbnek és vékonyabbnak hatott, mint szerettem volna. – Mi ez a nagyszerű ajánlat?

Vance hátradöntötte széles vállát a luxusbőr ülésen. Teljesen és tökéletesen lazának tűnt, mintha nem az imént szervezte volna meg a nagy horderejű szökésemet a kiéhezett médiahorda elől.

A tompa belső világításban kék szeme elkapta az elsuhanó utcai lámpák villanásait, feltűnő, világító ezüstté változtatva a tekintetét.

Felém fordította a fejét, hogy egyenesen rám nézzen. Amikor végre elmosolyodott, az a tiszta, hideg ravaszság mosolya volt.

– Mit szólnál hozzá, ha a következő egy hétben a kamu barátnőm lennél?