Ronan szemszöge:

Néztem, ahogy Lyri és Kaelen felmennek a lépcsőn. Megráztam a fejem, magamban sok szerencsét kívánva a testvéremnek az új helyzethez. Alaposan feladta neki a leckét ez a kihívás, amely semmiben sem hasonlított a könnyűvérű nőkhöz, akikkel általában dolga akadt. Kaelen hozzá volt szokva, hogy a nőstények a lábai elé vetik magukat, de Lyri más volt. Ám ez a holnap gondja maradt.

A tekintetem visszarántott Roxyra.

Ott állt a közelemben egy apró, fekete flitteres nyakbaakasztós ruhában, amely semmit sem bízott a képzeletre. A szegélye épphogy eltakarta a fenekét, második bőrként tapadt a domborulataira. Az elmémben a farkasom, Brutus, a tudatalattimnak feszült, át akarta venni az irányítást. Gonosz vigyorral villantotta ki a fogait.

"Lehet, hogy nem vagyunk féltékenyek, de meg fogjuk büntetni, amiért közszemlére teszi azt, ami a miénk" – morgott Brutus. Imádta, amikor a lány így ingerelt minket.

"Nyugalom" – próbáltam jobb belátásra bírni, igyekezve egyenletesen tartani a légzésemet. "Nem vagyok biztos benne, hogy készen áll erre."

"Nem tudjuk meg, hacsak meg nem próbáljuk" – vágott vissza, a hangjából sütött az önteltség.

Miközben belső vitát folytattunk, Roxy megfordult, és a hálószobám felé indult. A ruha szűk anyaga minden egyes lépésnél felcsúszott a combján, felfedve lábának sima, karamellszínű bőrét. Brutusnak igaza volt. Meg kellett büntetni, a ruhát pedig meg kellett semmisíteni, hogy soha többé ne vehesse fel nyilvánosan.

Aggódtam a fizikai határai miatt. Ember volt, törékeny egy vérfarkashoz képest. Nem akartam bántani egy olyan dolog közben, aminek mindkettőnknek örömet kellett volna okoznia, de a belőle áradó intenzív forróságnak lehetetlen volt ellenállni. A farkam máris keményedni kezdett a farmerem mögött, nehéz sajgással lüktetve.

Követtem a hálószobámba, és becsuktam a nehéz ajtót. Kaelen volt olyan okos, hogy a ház összes szobáját hangszigetelte.

"Állj meg ott" – parancsoltam rá, a hangom domináns morgássá mélyült.

Roxy a szoba mértani közepén állt meg. Lassan körbejártam, úgy cserkésztem be, akár a prédáját sarokba szorító ragadozó. A padlóra szegezte a tekintetét, a lélegzése sekélyessé és szaporává vált. Közvetlenül mögötte álltam meg, az izgalmának illata megtöltötte az orromat.

"Gyönyörűen áll rajtad ez a ruha. Kár, hogy soha többé nem fogod viselni" – mormoltam.

Hagytam, hogy éles farkaskarmaim előbújjanak az ujjbegyeimből. Egyetlen gyors, lefelé irányuló mozdulattal felhasítottam a flitteres anyagot a gerince mentén. Megragadtam a ruha elejét, és egyetlen tiszta rántással letéptem a testéről. Roxy halkan felszisszent, ahogy a tönkretett ruha egy halomban a lábához hullott.

Meztelen volt alatta. Se melltartó, se bugyi.

Elvigyorodtam, a szemem végigsiklott a csupasz, karamell bőrén. "Meg kell bűnhődnöd azért, hogy felvetted ezt a ruhát."

Elé léptem. Egyetlen éles karmot akasztottam az álla alá, kényszerítve, hogy rám nézzen. "Mondd el, mi legyen a büntetésed?"

Roxy egyenesen a szemembe nézett, tekintete nehéz volt az alávetettségtől. "Egy elfenekelés."

A szívem megállt a mellkasomban. Három hónapja voltunk együtt, de az intenzív párosodási kötelékünk még sosem lépett át erre a területre. Ez volt az első valódi lépésünk a nyers domináns és behódoló dinamika felé.

Az elmémben Brutus elégedetten dorombolt. "Csinált már ilyet korábban. Készen áll. Érzem rajta az illatát."

Érezve izgalmának puszta mértékét, figyelmeztettem őt: "Lassan kell haladnunk. Nem akarom összetörni."

"Most viccelsz? Nem érzed a belőle áradó hőséget?" – gúnyolódott Brutus, és a szemét forgatta.

"Nem akarom összetörni. Szét akarom tágítani a falait, és kölyköket akarok belé tenni" – motyogtam vissza.

"Kölyköket, azt igen. Falak szétzúzását, azt nem. Azt akarom, hogy holnap képes legyen járni" – vágott vissza.

A vágyam elérte a töréspontot. Ráfektettem az ágyra, és megadtam neki a kért elfenekelést; tenyerem minden egyes nehéz csapása nyomán a bőre kipirult és meg-megrándult. A fájdalom tiszta gyönyörbe fordult át, én pedig módszeresen megdolgoztam a csiklóját az ujjaimmal, míg a matracba sikoltva el nem élvezett. Mielőtt még teljesen magához térhetett volna, másodszor is átlöktem a peremen. A puncija görcsbe rándult, nedvessége egyenesen az ujjaimra és a hasamra spriccelt.

Lélegzetelállító látványt nyújtott, ahogy levegőért kapkodott, teste remegett az utórezgésektől. A farkam olyan kemény volt, hogy kínzó sürgetéssel lüktetett.

Benyúltam az éjjeliszekrény fiókjába, és előhúztam a vastag bőrszíjat. Megragadtam a csuklóit és a bokáit, és összekötöztem őket. Hátrakötöztem a kezét-lábát, alig várva, hogy próbára tegyem a valódi határait, és eljuttassam addig, ameddig a teste csak bírja.

Mögé helyezkedtem. Mindenféle előkészítés nélkül egy vonalba állítottam vastag, merev farkamat, és mind a tizenkét hüvelyknyi hosszamat mélyen a szűk, nedves puncijába döftem.

"A KURVA ÉLETBE!" – sikoltott Roxy, a hangja visszhangzott a hangszigetelt falakról. Ez volt az első alkalom, hogy a teljes hosszomat belé nyomtam.

Megtorpantam, hagyva, hogy kitáguljon a vastagságom körül. "Kicsim, milyen szín?"

"Sárga" – lihegte megfeszült hangon.

Megelégedve a válaszával, lökni kezdtem. Mélyen és lassan mozogtam, küzdve a saját ősi ösztönömmel, hogy ne menjek el azonnal. Szűk belső falai szorosan markolták a szerszámomat, könyörtelen súrlódással fejve belőlem a gyönyört.

"BASSZA MEG! Kicsim, annyira szűk vagy" – nyögtem fel.

"MINJÁRT... ELÉLEK!" – sikította, a fejét ide-oda vetve.

Tudtam, hogy a következő orgazmus után teljesen kimerül. Megragadtam megkötözött testét, és átfordítottam, hogy rajtam feküdjön, összekötözött végtagjai keretbe foglalták a testét. Ráfontam a kezem a csípőjére, és még mélyebbre, még gyorsabban hajtottam a farkamat a legbelsejébe.

"Élvezz el velem, kicsim" – morogtam.

Belső izmai satuként szorultak rá a tagomra, szorosan tartva engem.

"ÁÁÁÁÁ... A FRANCBAAAA!" – üvöltötte Roxy, miközben az orgazmusa darabokra tört.

"A ROHADT ÉLETBE!" – üvöltöttem fel.

Löktem még egy utolsót, és egy hatalmas, forró löketet engedtem mélyen a méhébe. Az intenzív gyönyör átmosta az egész lényemet, ahogy ő a csúcspontján lovagolt, falai a gecim minden egyes cseppjét kipréselték.

Ott feküdtünk, mindketten nehezen zihálva a csendes szobában. Gyengéden elsimítottam az izzadságtól nedves tincseket kipirult arcáról. A szeme zárva maradt.

"Kicsim, milyen szín?" – suttogtam, még egyszer utoljára leellenőrizve.

"Sárga" – suttogta makacsul.

Halkan felkacagtam. Tudtam, hogy valójában pirosat értett alatta, de túl büszke volt ahhoz, hogy beismerje, elérte a határait.

Óvatos mozdulatokkal leoldottam a bőrszíjakat a csuklóiról és a bokáiról. Lassan leemeltem kimerült testét a farkamról, és lefektettem a puha matracra. Apró, meztelen alakját széles mellkasomhoz húzva átkaroltam. Szorosan összebújtunk, hagytuk, hogy a fáradtság elhatalmasodjon rajtunk, és mély álomba merültünk.