Lyra

Roman irodájának nehéz mahagóni ajtaja kattanva záródik be mögöttem, elrekesztve szentélyének halott, fagyos levegőjét. A Szokolov-rezidencia tágas, üres folyosóján állok; a mellkasom hevesen hullámzik, ahogy oxigént próbálok préselni kiéhezett tüdőmbe. Az ajkam még mindig bizsereg. Ég az érintésének emlékétől – egy kísérteties forróság, amely gúnyt űz az azt követő kegyetlen elutasításból. C