Lyra

Újra és újra lecsapok az öklömmel széles, hajthatatlan hátára, minden felgyülemlett frusztrációmat beleleadva a kétségbeesett ütésekbe. Sötét öltönyzakójának anyaga sima és drága a bütykeim alatt, de a sűrű, kíméletlen izomzat alatta olyan, akár a tömör vas. Az ütéseim semmit sem lassítanak határozott léptein. Fejjel lefelé lógok, a vér egyenesen a fejembe tódul, a hajam kócos függönyként oml