Lyra

Amikor végre belépünk a hálószobánkba vezető folyosóra, Roman kissé megmozdul, és óvatosan a talpamra állít.

Az érintése tovább időzik a derekamon, mint amit a legtöbben szükségesnek tartanának, számomra azonban ez még a közelében sincs az elégnek.

„Köszönöm” – mormolom halkan, miközben megköszörülöm a torkomat, és igyekszem a testsúlyom nagy részét az ép lábamra helyezni. „A fuvart” – pontos