A déli harangszó végigzengett az Oakhaven Gimnázium kiterjedt, gondozott udvarán. A vizsgaközpontban készülő vihar már rég kitört, bár Sloane erről még mit sem sejtett. Szinte szaladt az igazgatósági szárny felé, drága bőr mokaszinja sebesen kopogott a csiszolt márványlapokon. Cade hűséges árnyékként tartott vele, cipelve a lány dizájner táskáját. Sloane vonásait begyakorolt, angyali maszkká simította, mielőtt benyitott volna a titkárság nehéz mahagóni ajtaján.

Warren Hayes a zsúfolt íróasztala mögött állt. A szigorú tanulmányi igazgató általában olyan állandó komor képet vágott, amely megfélemlítette az egész diákságot, ám ma széles mosoly terült el viharvert arcán.

Sloane előrelépett, kezét finoman összefogva rakott szoknyája előtt. – Mr. Hayes, Freyát keresem. Hol van?

Warren felkuncogott, miközben rendszerezte az osztályozóívek paksamétáját az asztalán. – Sloane, Freya már elment.

Sloane-t hirtelen kárörvendő elégtétel járta át. Mivel az összes emelt szintű tantárgyat egyetlen délelőtti blokkba zsúfolták össze, az időkorlát még a legjobb tanulóknak is brutális volt. Ha a vidéki tuskó már lelépett, kétségkívül összeroppant a hatalmas nyomás alatt, és a vizsga felénél feladta.

Lágy, törékeny sóhajt engedett el, kezét a mellkasára téve. – Ó, ne, Mr. Hayes, remélem, nem csinált túl sok galibát. Freya nemrég költözött ide vidékről. A tanulmányi háttere meglehetősen hiányos. Nem is akartuk, hogy vizsgázzon, de ő ragaszkodott hozzá. Mit tehettünk volna?

Várta, hogy Warren egyetértően bólintson, hogy megerősítse a burkolt sértéseit, és igazolja Freya szánalmas kudarcát. Kéjes örömmel gondolt arra, hogyan fogja sárba rángatni Freya nevét, és a legfőbb nevetség tárgyává tenni még azelőtt, hogy egyáltalán betenné a lábát az első órára.

Warren intett a kezével, mosolya még szélesebbre húzódott. – Nem, félreérted a helyzetet. Freya nem azért ment el, mert feladta. Korábban beadta a dolgozatait. És kapaszkodj meg: minden egyes tantárgyból színtiszta jelesre, A-pluszra vizsgázott! Valóságos zseni. Ez kétségtelenül még magasabbra emeli az Oakhaven Gimnázium hírnevét.

A szavak fizikai ütésként érték Sloane mellkasát. A vér kifutott az arcából, sápadtan és remegve állt ott. Manikűrözött körmei olyan mélyen vájtak a tenyere puha húsába, hogy szinte kiserkent a vére. Tökéletes eredmény? Minden tárgyból? Ez a gondolat porrá zúzta a valóságát.

Kényszerítette remegő ajkait a mozgásra. – Hogy... hogy lenne ez lehetséges?

Warren dörgő nevetést hallatott, vakon a közvetlenül előtte zajló lelki összeomlásra. – Ugye? Amikor az apád először átküldte a bizonyítványát a régi iskolájából, hezitáltam. Azt hittem, kizárt dolog, hogy felvegyünk valakit ilyen eredményekkel. De kiderült, hogy végig csak visszafogta magát. Hála az égnek, hogy nem hagytam kicsúszni a kezeim közül ezt a csiszolatlan gyémántot.

Sloane torkát epe marta. Az igazgató szájából elhangzó minden egyes szó olyan volt, mint egy csattanós pofon az arcán. Csiszolatlan gyémánt? Egy vidéki csatornapatkány volt! A lelki szemei előtt megjelenő kép, ahogy Freya ma este a vacsoraasztal felett gúnyosan rávigyorog, gyomorgörcsöt okozott neki.

Warren megkerülte az asztalát, és lelkes energiával lapogatta meg Sloane vállát. – Sloane? Mivel Freyának gyorsan el kellett mennie, átadnád a bocsánatkérésemet? Hiba volt a részemről, hogy korábban elutasítottam édesapádat. Mondd meg neki, hogy jöjjön be, és véglegesítse a beiratkozását, amilyen hamar csak lehet.

A düh elfojtotta Sloane lélegzetét, elzárva a torkát. Sarkon fordult, és egyetlen szó nélkül kiviharzott az irodából.

A déli nap tűzött a kampusz udvarára, de Sloane csontig fagyottnak érezte magát. Dühödten rohant végig a betonösvényen, mellkasa zihált a szaggatott, dühös lélegzetvételektől.

Cade a szökőkút mellett érte utol, gyengéden megfogva a karját, hogy megállítsa őrült rohanását. – Sloane, ne vedd a szívedre! Nem adtál neki tanulási segédletet a teszt előtt? Ha jól sikerült neki, az csak azért van, mert eltaláltad a kérdéseket. Úgy ismered azokat a tanárokat, mint a tenyeredet. Nem csoda, hogy jól tippeltél.

A kifogás egy icipici enyhülést hozott, megnyugtatva mélyen sebzett büszkeségét. Remegve engedte ki a levegőt, hagyva, hogy a merev feszültség kioldódjon a vállaiból. Ám a keserű valóság ott maradt, marcangolva a bizonytalanságát.

Felnézett Cade-re, szemében könnyek gyülekeztek. – De az apám ezt nem tudja. Végtére is Freya a vér szerinti lánya. Én csak a mostohalány vagyok. Most, hogy ilyen fényesen ragyog, többé nem lesz helyem a családban.

Cade állkapcsa megfeszült. Gyűlölte látni őt ilyen nyilvánvaló fájdalomban. – Ne légy nevetséges, Sloane! Évek óta te vagy a példakép Oakhaven összes fiatal hölgye számára. Te vagy a tökéletes úrilány mintaképe. Ez csak egyetlen vizsga. Hosszú távon nem jelent semmit. Néhány nap múlva apám cége rendezi a jubileumi gáláját. Miért nem hozod magaddal őt is? Megmutatjuk neki a valódi szakadékot kettőtök között.

Sloane pislogott, a hamis könnyek eltűntek, ahogy új, gonosz szikra gyúlt a mellkasában. A Prescott Csoport évfordulós eseménye tele lesz elit családokkal, könyörtelen előkelőségekkel és olyan íratlan szabályokkal, amelyeket egy olyan vidéki lány, mint Freya, soha nem érthet meg. Cade-nek igaza volt. Az ő zárt világukban a vizsgaeredmény csak olcsó csecsebecse. A vagyon, a kapcsolatok és a társadalmi befolyás jelentették az igazi fizetőeszközt. Egy gála tökéletes vágóhíd lesz Freya újdonsült magabiztossága számára.

Hálás mosoly terült el az ajkán. – Köszönöm, Cade. Tényleg nagyon hálás vagyok neked.

Mérföldekre Oakhaven gondozott gyepétől a Crestview Tőkekezelő magasba törő üveg-acél monstruma hasított az égbe.

Freya átlépett a forgóajtón a tágas előcsarnokba. A vizsga után nem ment haza. A homlokába húzott fekete baseballsapkát viselt, arca alsó felét pedig eldobható orvosi maszk fedte el, eltakarva a vonásait. A földszinten szabott öltönyös vezetők és bőrmappát szorongató tehetős ügyfelek nyüzsögtek, de Freya rendíthetetlen céltudatossággal mozgott.

Egyenesen a csiszolt márvány recepciós pult felé vette az irányt. Azonnali hozzáférésre volt szüksége néhai édesanyja örökségéhez. Előző életében Vance csontig lecsapolta ezt az alapot. Tudta, hogy a birtokban rejtőző megdöbbentő összeg messze meghaladja a szokásos pénzügyi szolgáltatások alaplimitjét.

A szőke recepciós felnézett a számítógép monitorja mögül. Végigmérte Freya kopott farmerét, túlméretezett kapucnis pulóverét és elrejtett arcát. Halvány gúny görbítette meg szájfénytől csillogó ajkait, miközben felmérte az előtte álló látszólagos tinédzsert.

– Elkérhetném a személyijét? – kérdezte a recepciós. Hangjában hűvös, hivatali távolságtartás csengett, amelyet a hívatlan vendégeknek tartogatott.

Freya zsebre dugva tartotta a kezét, fittyet hányva a formaságokra. – Az igazgatóval kell beszélnem.

A recepciós leereszkedő sóhajt eresztett meg, hátradőlve ergonomikus székében. – Az igazgatónk meglehetősen elfoglalt. Ha harmincmillió dollár alatti az ügylet, én is elintézhetem önnek.

Hangsúlyozta a dollárösszeget, figyelve Freya reakcióját. Ez bevett, finom taktika volt a kisstílű ügyfelek és az időrablók kiszűrésére. Feltételezte, hogy ez a maszkos kölyök csak egy csínytevő kiskorú, akinek a zsebében legfeljebb hárommillió dollár lapulhat.

Freya pislogás nélkül állta a tekintetét. Megrázta a fejét. – Maga nem lesz jó. Az igazgatót kell látnom.

Bosszúság suhant át a recepciós arcán. – Kisasszony, biztos benne, hogy nem bajt keverni jött ide?

A nő manikűrözött ujjaival dobolt a márványpulton. Fáradt volt, az irodában létszámhiánnyal küzdöttek, és ez a maszkos lány próbára tette a csekélyke türelmét.

– Az igazgatónk nem fogadja önt. Ha nincs valós intéznivalója itt, azt javaslom, távozzon – csattant fel a recepciós, hátat fordítva, hogy egy köteg aktáért nyúljon.

Freya keze villámgyorsan kinyúlt, szorosan ráfonódva a nő csuklójára. – Hogyan találkozhatok az igazgatóval?

A recepciós elrántotta a karját, arcát elöntötte az őszinte harag. Éles ujjával a folyosó végén lévő homokfúvott üvegajtók felé mutatott, hangjából csöpögött a megvetés. – Menjen, végeztesse el a tőkeigazolást! Ha több mint százmillió dollárja van, kikerülheti a sort, és az igazgatónk személyesen jön ide önhöz. Egyébként meg takarodjon!

Freya nem tágított. Jelen pillanatban a közelében sem volt annak, hogy százmillió dollár legyen a nevén, de nem készült elhagyni ezt az épületet anélkül, hogy biztosítaná az édesanyja örökségét. Farkasszemet nézett a dühös nővel, dacosan és mozdulatlanul.

A recepciós az asztalán lévő elegáns fekete telefon felé nyúlt, készen arra, hogy hívja a biztonságiakat. Mielőtt az ujja megnyomhatta volna a kaputelefon gombját, a légkör megváltozott az előcsarnokban.

A homokfúvott üvegajtók kitárultak. A fiókvezető, egy kopaszodó, elegáns sötétkék öltönyt viselő férfi sietett ki a hallba. Szokásos fennhéjázó tartása eltűnt, helyét megalázkodó hajlongás vette át, miközben egy magas, tekintélyt parancsoló férfit kísért a kijárat felé. Tiszteletteljesen bólogatott, ragyogó, buzgó mosolyt villantva a kiemelt ügyfélre.

Freya tekintete a magas férfira tapadt. Ez volt a szűk lehetősége. Egyenesen az útjukba lépett, elállva az átjárót.

– Elnézést, ön a Crestview Tőkekezelő igazgatója? – kérdezte Freya, hangja átszelte az előcsarnok háttérzaját.

Az igazgató megtorpant, talpnyaló mosolya ráfagyott az arcára. A kapucnis pulóveres tinédzserre nézett, szemében düh villant a hirtelen félbeszakítás miatt. De mivel egy létfontosságú VIP vendég volt jelen, fenntartotta a feszes, udvarias mosolyt.

– Igen, kisasszony. Ha segítségre van szüksége, a munkatársunk a rendelkezésére áll. Vele kellene beszélnie. – Vastag ujjával a recepciós pult felé bökött.

A recepciós előkeveredett a pultja mögül, sarka eszeveszetten kopogott a márványon. Ovarázsolta magát, arca az édes, védelmező odaadás álarcává változott. Káprázatos mosolyt villantott a jóképű VIP vendégre, mielőtt teátrális szemrehányással fordult volna Freya felé.

– Megmondtam neki, hogy el tudom intézni az ügyet, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy találkozzon önnel, anélkül, hogy akár csak átesett volna az igazolási folyamaton. – A recepciós feljebb vitte a hangszínét, próbálva gyámoltalannak és szorgalmasnak tűnni, miközben a szempilláit rebegtette a magas férfira.

Az egyetlen pillantásra sem méltatta.

Freya szíve kalitkába zárt madárként vert a bordái mögött. A sapka karimája alatt a szeme tágra nyílt, amint teljesen felfogta, ki áll az igazgató mellett.

Gideon Vale volt az.

Ő volt Thane Hawthorne jobbkeze, a legbizalmasabb asszisztense. Az emlék tehervonatként gázolt át Freyán. Előző életében a hideg járdán feküdt, miközben az élet elszivárgott összetört testéből. Emlékezett Thane magasba tornyosuló sziluettjére, az esőt átszelő parancsoló hangjára, és pontosan erre a férfira, aki felnyalábolta őt. Gideon arca komor volt, amikor parancsba kapta, hogy siessen élettelen testével a kórházba.

Vad, kétségbeesett felismerés villant fel az elméjében.

Freya felemelte az állát, és úgy formálta a hangját, hogy tisztán csengjen: – Mr. Vale kezeskedhet értem.

A szavak szinte megdermedtek az előcsarnok légkondicionált, hideg levegőjében. A helyiségre síri csend telepedett.

A recepciósnak tátva maradt a szája. Az igazgató pislogott, tekintete idegesen cikázott a tinédzser lány és a hatalmas befolyású cégvezető között.

Gideon a homlokát ráncolta. Arcának éles vonásai megkeményedtek, ahogy lenézett a maszkos lányra. Végigpörgette tévedhetetlen memóriáját, de semmit sem talált. Arra gyanakodott, hogy ez egy pofátlan átverés egy utcáról beesett fruskától. A szélhámosok vakmerősége kezdett elszabadulni.

Kinyitotta a száját, hogy elküldje a lányt, ám Freya egyenesen a személyes terébe lépett. Olyan gyorsan mozdult, hogy az igazgató hátrahőkölt.

Freya lábujjhegyre állt. Lehelete Gideon fülét súrolta, miközben egyetlen, szigorúan őrzött titkot suttogott el. Olyan bizalmas információt, amelyet kizárólag Thane Hawthorne és a legbelső bizalmi köre tudhatott.

Gideon megdermedt. Széles vállai megfeszültek a szabott öltöny alatt.

Hátralépett, éles szeme sötét résekké szűkült, ahogy tiszta döbbenettel meredt le a lányra. Az elméje száguldott, próbálta feldolgozni a lehetetlen szavakat, amelyeket az imént hallott. Pásztázta a lány elfedett arcát, árulkodó jelet, hazugságot, trükköt keresve. Ám a lány szemében égő nyugodt, megingathatatlan intenzitás fizikai ütésként érte.

A levegőben vibráló nehéz feszültség azzal fenyegetett, hogy minden jelenlévőt megfojt. Az igazgató nagyot nyelt, izzadság gyöngyözött a homlokán, érzékelve a légkör veszélyes fordulatát.

– Mr. Vale, ismeri őt? – kérdezte az igazgató, hangja óvatos, remegő nyöszörgés volt.

Freya visszatartotta a lélegzetét. Pulzusa zúgó folyóként lüktetett a fülében. Tartását egyenesen hagyta, tekintete néma kihívásként fonódott össze a félelmetes vezetőével. Az egész terve, az anyja vagyona, a bosszúja – minden a következő másodperceken múlott. Várt arra, ami egy egész örökkévalóságnak tűnt.

Gideon a maszkos lányra meredt, elméje ezer különböző eshetőséget számolt végig. Végül lassan, megfontoltan bólintott.

– Igen. Ismerem őt.