Vance nyers, ingerült horkantást hallatott. A hang visszhangzott a fényűző nappali magas, boltíves mennyezetén, éles kontrasztban azzal a megvetéssel, amely felső ajkát eltorzította. – A vidéki oktatás egy szánalmas vicc. Komoly protekciót kellett bevetnem, csak hogy találjak egy helyet, ahol hajlandóak felvenni. Egyedül a Riverbend Gimnázium ment bele, hogy átvegye, és még ők is háromszázezer dolláros adományt követelnek a könyvtáruk javára.

Végiglépdelt a plüss szőnyegen, szabott öltönye együtt mozdult feszült lépteivel. Eszébe sem jutott volna ilyen összeget kiadni Freyáért, ha nem tartana attól, hogy a lány alapvető érettségijének hiánya foltot ejtene a saját makulátlan üzleti hírnevén. Már a puszta gondolattól pánik söpört végig az ereiben, hogy elit üzletfelei megtudják: a vér szerinti lánya egy tanulatlan, lemorzsolódott senki. Szalonképessé kellett tennie. Működőképes tőkére volt szüksége, nem egy nyilvánvaló tehertételre.

Sloane előrébb hajolt a bársonykanapén, bekapcsolódva a beszélgetésbe, hogy a kötelességtudó, mintaszerű lány szerepét játssza. – Semmi baj, apa. Nem lehetetlen, hogy Freya végül bekerüljön egy egyetemre. Csak egy kis erőfeszítést kell tennie, hogy felzárkózzon. Szívesen segítek neki tanulni minden este, ha igényli.

Vance megtorpant, és Freyára nézett, hangjából csöpögött a leereszkedés. – Sloane az évfolyamelső. Neked viszont, Freya, össze kell szedned magad, és komolyan venned a dolgot, tekintve, hogy tanulmányilag már most le vagy maradva. Nem várom el, hogy színjeles tanuló légy, de legalább egy tisztességes egyetemre be kell jutnod, hogy ne kelljen szégyenkeznem, amikor a társasági eseményeken megemlítem, hová jársz.

Freya az ajtó közelében állt, tartása laza volt, de megingathatatlan. Arca a jeges közöny maszkja maradt. – Nincs szükség a Riverbend Gimnáziumra. Az Oakhaven Gimnáziumba szándékozom beiratkozni.

Corinne, aki eddig csendben kortyolgatta a gyógyteáját, hangos, gúnyos horkantást eresztett meg. – Tipikus. Épphogy kikeveredtél az Isten háta mögül, és komolyan azt hiszed, csak úgy besétálhatsz az Oakhaven Gimnáziumba? Az nem a te kis falusi iskolád, ahol bárki beállíthat, és követelhet magának egy padot.

Sloane lágy, leereszkedő mosolyt villantott. Finom, manikűrözött ujjaival babrált, ügyelve arra, hogy a hangja mézédesnek és aggódónak tűnjön. – Freya, talán nem tudod, de az Oakhaven Gimnázium az egyik legelismertebb középiskola az egész országban. Minden a tanulmányi kiválóságról és a csúcseredményekről szól. Nem vásárolhatod be magad, ha nem felelsz meg a szigorú követelményeiknek, még akkor sem, ha apa ki akarná üríteni a pénztárcáját a kedvedért. Ne nehezítsd meg a dolgát.

Oldalra billentette a fejét, fenntartva a színlelt feszengés látszatát. – Ha ennyire kíváncsi vagy a kampuszra, szívesen körbevezetlek, amikor nincs órám. De hogy ott tanulj? Ne áltassuk magunkat.

Vance érezte, hogy a türelme végleg elfogy. Freyára meredt, és a lány nyugodt viselkedését puszta arroganciának tudta be. – Fogalmad sincs, mibe került bejuttatni téged a Riverbend Gimnáziumba! A személyes kapcsolataimba és a vagyonom egy hatalmas darabjába került. És te most azt hiszed, megvan benned minden, ami az Oakhaven Gimnáziumhoz kell? Milyen nevetséges álomvilágban élsz te?

Freya rezzenéstelenül állta lángoló pillantását. – Úgy emlékszem, az Oakhaven Gimnáziumban kötelező felvételi vizsgát kell tenniük az átjelentkezőknek. Miért nem nézzük meg, hogy átmegyek-e rajta?

A hangja olyan hideg és éles volt, mint a frissen kovácsolt penge. Az élet csodával határos módon adott neki egy második esélyt, és ezúttal nem volt hajlandó áldozatot játszani. Bebizonyítja mindenkinek ebben a fojtogató házban, hogy bőven képes felülmúlni az alantas elvárásaikat. Az Oakhaven Gimnáziumba való bejutás tökéletes nyitócsapásként szolgálna Sloane törékeny egója ellen.

Sloane teátrális, mély sóhajt engedett el, a mélységes csalódottság mintaképét festve magáról. – Freya, hagyd abba ezt a csökönyös, észszerűtlen viselkedést! Az Oakhaven Gimnázium nyilvánosan kifüggeszti a felvételi pontszámokat a fő hirdetőtáblára. Ha megbuksz, vagy ha a pontszámod kínosan alacsony lesz, az szörnyű fényt vet a Lockwood névre. Tudom, hogy bánt, amiért én az Oakhavenbe járhatok, te pedig a Riverbendbe kényszerülsz, de ne rángasd apa nehezen megszerzett hírnevét a sárba csak azért, mert féltékeny vagy rám.

Sloane makulátlan tanulmányi eredménye mindig is Vance legnagyobb büszkesége volt. Minden jótékonysági gálán és igazgatótanácsi ülésen az ő eredményeivel kérkedett. Az a rémísztő kép, hogy Freya megbukik egy nyilvános vizsgán, és üresen hagyja a feladatlapokat, elviselhetetlen volt számára. Szinte már hallotta a gúnyos suttogásokat, és látta könyörtelen üzleti riválisai elítélő pillantásait.

Vance a mahagóni dohányzóasztal szélére csapott. – Elég volt ebből a badarságból! A Riverbend Gimnáziumba fogsz járni, és a döntésem végleges. Több mint nagylelkű voltam a forrásaimmal, amióta visszajöttél, de most már a Lockwood család tagja vagy. Ne hozz ránk szégyent! Ha tovább erőlteted ezt a képtelenséget, elküldelek külföldre valami távoli bentlakásos iskolába, ahol nem tudsz több gondot okozni.

Szavai brutális véglegességgel csattantak a levegőben. Semmi melegséget nem mutatott; kevésbé működött a hús-vér lányával újraegyesült apaként, sokkal inkább egy fegyelmezetlen rabot kezelő börtönőrként.

Freya halk, gúnyos nevetést hallatott. Szórakoztatta a belőlük áradó kollektív hitetlenség puszta súlya. Mindannyiukat annyira elvakították a saját előítéleteik, hogy el sem tudták képzelni, hogy akár egyetlen szikrányi intelligencia is szorult belé.

Freya lassan előrelépett, hangja átszelte a szobában ülő nehéz feszültséget. – És mi van, ha átmegyek a vizsgán?

Sloane értetlenül pislogott, mesterkélt mosolya a másodperc tört részére megingott. – Tessék?

Freya kizárólag Vance-re szegezte a figyelmét, ajkán magabiztos, sokatmondó mosoly bujkált. – Mindannyian annyira biztosak vagytok benne, hogy csúfosan megbukom. De mi van, ha átmegyek a vizsgán?

Vance a szemébe sem volt hajlandó nézni. – Azt mondtam, nem, és a vita le van zárva.

Freya meg sem rezzent, nem tágított. – Hadd tegyem le a vizsgát. Ha megbukom, kérdés nélkül elfogadom egy tetszőleges feltételedet. De ha átmegyek, azt akarom, hogy a háromszázezer dolláros adománypénz közvetlenül a saját személyes bankszámlámra kerüljön.

Vance szeme összeszűkült. Az azonnali ingerültsége alatt a sötét érdeklődés hirtelen szikrája gyúlt fel. Gondolatai a Freya nevén lévő biztosítási pénz felé száguldottak. Az elmúlt hetet azzal a kínzó fejtöréssel töltötte, hogyan vehetné rá Freyát a vagyonátruházási dokumentumok aláírására anélkül, hogy gyanút keltene. Ez a balga fogadás tökéletes, aranyat érő lehetőséget kínált.

Freya nem tévesztette szem elől a pupilláján átsuhanó nyers kapzsiságot. Pontosan tudta, milyen számító gondolatok cikáznak a fejében. Előző életében Vance a hazugságok mesteri hálóját szőtte a törvényes öröksége köré. Bonyolult jogi dokumentumok kötegét tette elé, a vagyona védelmének leple alatt. Azt állította, hogy ez szükséges óvintézkedés, standard vészhelyzeti protokoll, amely biztosítja, hogy a javai érintetlenek maradjanak, ha bármi kiszámíthatatlan történne vele. Akkoriban elég naiv volt ahhoz, hogy higgyen a szemében csillogó hamis melegségnek. Aláírta a nevét a pontozott vonalon. Az az egyetlen aláírás teljes, vitathatatlan ellenőrzést adott a férfinak az életbiztosítása és a személyes vagyona felett.

A megállapodás igazi, vészjósló természete csak akkor derült ki, amikor a legnagyobb szüksége lett volna segítségre. Nem sokkal a végzetes aláírás után egy rémisztő emberrablásba keveredett. Egy élő rémálomba zuhanva, megkötözve és zúzódásokkal borítva egy fagyos, elhagyatott raktárépületben kétségbeesett gyötrelemmel várta, hogy a családja kifizesse a váltságdíjat. A megváltás helyett azonban a megsemmisítő hírt kapta: Vance az újonnan szerzett hatalmát arra használta fel, hogy csontig kimerítse a számláit. Úgynevezett védelmi hálója halálos fegyverré alakult át. Könyörtelenül elvett mindent, ami az övé volt, védtelenül és teljesen tönkretéve hagyva őt hátra. A jeges betonpadló és a saját vére fojtogató szagának gyötrelmes emléke táplálta a nyugodt álarca mögött égő tüzet.

Vance megigazította a nyakkendőjét, hangja hirtelen könnyedebbé vált, csöpögött a hamis engedékenységtől. – Mivel ennyire elszántan bizonyítani akarsz, engedem, hogy megpróbáld. Holnap reggel felveszem a kapcsolatot az iskola vezetőségével, és biztosítok neked egy helyet a vizsgán.

Erőltetett mosolya mögött Freya kristálytisztán látta a valódi szándékait. Szemernyi esélyt sem látott arra, hogy a lány átmenjen az oakhaveni vizsgán. Kapzsi szemében a kudarca garantált kimenetel volt. Már azt tervezgette, hogyan fogja elkölteni a lány biztosítási pénzét.

Sloane felpattant a kanapén, hangja pánikban tört ki: – De apa, ezt nem gondolhatod komolyan...

Vance felemelte a kezét, félbeszakítva őt, mielőtt teljesen belekezdhetett volna a tiltakozásba. – Sloane, elég. Holnap reggel bemész Freyával a kampuszra. Nincs vita.

Sloane elkomorult, és visszahanyatlott a puha párnák közé. A legkevésbé sem akarta, hogy Freyának legyen igaza. Rágta a szája szélét, mígnem kárörvendő felismerés futott át rajta. Ha Freya megalázza magát az Oakhaven falai között, az csak tovább emeli Sloane saját makulátlan hírnevét. Freya elkerülhetetlen bukása csak még jobban kiemeli Sloane ragyogó sikereit.

Másnap reggel a nap felkelt a terpeszkedő Lockwood-birtok felett. Sloane már kora reggel talpon volt, a hatalmas bejárati ajtónál várakozott. Vadonatúj, virágmintás nyári ruhát viselt, amely tökéletesen suhant a térde körül, gondoskodva arról, hogy fesztelenül makulátlannak tűnjön. Nyomtatott papírok vastag, nehéz kötegét szorította a mellkasához.

Amikor Freya leért a díszlépcsőn, Sloane édeskés, túlzó mosollyal lépett előre. – Freya, sok sikert mára! Késő estig fennmaradtam, hogy előkészítsem neked ezeket a tananyagokat. Átnézheted őket az autóban útközben, és ha valami nem világos, elmagyarázom a fogalmakat.

Freya egyetlen pillantásra sem méltatta a tornyosuló papírköteget. Felemelte a kezét, és félretolta Sloane karját. – Nem, köszi.

A hangja olyan sima volt, mint az üvegtábla. Lépteit meg sem törve folytatta útját az ajtó felé.

Sloane beharapta az alsó ajkát, finoman duzzogva, miközben szemében színpadias könnyek gyűltek össze. Úgy festett, mint egy megsebzett erdei vad.

Vance, aki a reggeli eszpresszóját kortyolgatta az előcsarnok közelében, szemtanúja volt a jelenetnek. A mérge azonnal fellobbant. – Sloane ennyi fáradságot vállalt érted, te pedig még csak rá sem bírsz nézni az anyagra? Nem félsz, hogy egyetlen árva kérdésre sem tudsz majd válaszolni a vizsgán? Hihetetlenül hálátlan vagy.

Szorosan markolta a kerámiabögréjét, magában forrongva. Úgy érezte, Freya azt hiszi, a Lockwood család a világgal tartozik neki. Ha nem kötődött volna akkora kifizetés a nevéhez, soha nem vette volna a fáradságot, hogy felkutassa és hazahozza ebbe a házba.

Freyának nem fűlött a foga ahhoz, hogy még egyetlen lélegzetvételt is elpazaroljon az apjával való vitára. A férfi minden józan eszét és logikáját elveszítette abban a pillanatban, amint Sloane megrebegtette a szempilláit. Freya kitolta a nehéz tölgyfa ajtót, kilépett a friss reggeli levegőre, és egyenesen a felhajtón járó motorral várakozó, luxus fekete szedán felé tartott.

Sloane dermedten állt az előcsarnokban, továbbra is a megtört szívű áldozatot alakítva.

Freya megállt a nyitott autóajtó mellett, és visszaszólt a válla felett: – Nem jössz, Sloane? Nincs ma iskolád? Mozgás.

A határozott parancs hallatán Sloane lehajtotta a fejét, és az autó felé sietett, úgy téve, mintha egy kósza könnycseppet törölne le az arcáról. Vance az ajtóból figyelte, szíve fájt drága mostohalányáért. Sloane-ra úgy tekintett, mint egy törékeny porcelánbabára, akinek el kell viselnie egy vad, neveletlen tuskó kegyetlenségét.

A feszült autóút az Oakhaven Gimnázium kovácsoltvas kapuinál ért véget. A kampusz hatalmas volt, a modern üvegépületek és a patinás, történelmi téglafalak kiterjedt labirintusa. Gondozott sövények és kőösvények kanyarogtak minden irányba, megfélemlítő útvesztőt alkotva, amelyet arra terveztek, hogy elbizonytalanítsa a kívülállókat.

Amint Sloane kilépett a járműből, kedves, áldozati szerepe a semmibe foszlott. Valódi, rosszindulatú természete a felszínre tört. Lusta, ápolt ujjával a távoli épületek csoportja felé mutatott. – Az adminisztráció valahol amott van. Első órám van, úgyhogy magadra maradtál. Sok szerencsét.

Hangjából mérgező gúny csöpögött. Az Oakhavenben közismerten nehéz volt eligazodni. Megfelelő kísérő nélkül az eltévedés borítékolható volt. Sloane leplezetlen, provokatív pillantást vetett Freyára, gonosz mosollyal rózsaszín ajkán. Kétségbeesetten bízott abban, hogy Freya órákig fog bolyongani a területen, teljesen lekési a vizsgaidőpontot, és kénytelen lesz üres lapot beadni. Elmagyarázni ezt a gigantikus kudarcot Vance-nek páratlan műsor lenne.

Freya fittyet hányt Sloane dedós játszmáira. Megigazította táskája pántját, és megingathatatlan magabiztossággal lépdelt előre. Pontosan tudta, hol található a vezetőség épülete. Egyetlen pillanatnyi habozás nélkül indult el a megfelelő kőösvényen, egyetlen visszapillantásra sem méltatva Sloane-t.

Sloane ökölbe szorította a kezét. Éles körmei mélyen a tenyerébe vájtak, miközben a tehetetlen dühtől csikorgatta a fogát. A mostohatestvére megint levegőnek nézte, mint valami jelentéktelen kártevőt.

Mielőtt Sloane újabb tervet szőhetett volna Freya elgáncsolására, egy sima, karizmatikus hang zökkentette ki a figyelmét. – Sloane, mit bámulsz úgy?

Cade Prescott, az Oakhaven Gimnázium vitathatatlan aranyifjúja sétált oda, kezeit hanyagul a zsebébe süllyesztve. Méretre szabott egyenruháját fesztelen sármmal viselte; jelenléte azonnali tiszteletet parancsolt a környező diákok körében.

Sloane egy másodpercre bepánikolt, mielőtt gyorsan meglágyította volna rideg vonásait. Visszavedlett a mélyen aggódó, szerető nővérré. – Ó, csak Freya az. Ragaszkodik hozzá, hogy még ma letegye az oakhaveni átvételi felvételit. Csak annyira aggódom, hogy óriási bukásra ítéli magát.

Cade követte a tekintete irányát, és észrevette a távolban határozott léptekkel haladó Freyát. Felvonta ápolt szemöldökét. Meglepte, milyen elegáns és magabiztos a külseje az új lánynak. A háta egyenes volt, kisugárzása parancsoló és hűvös. Volt valami tagadhatatlanul megragadó a magányos alakjában, egyfajta zabolátlan kecsesség, amit nem igazán tudott hová tenni.

Sloane megérezte Cade figyelmének hirtelen eltolódását. A féltékenység éles szúrása hasított a szívébe. Azonnal el kellett terelnie a figyelmét. A hangját halkan tartotta, enyhe remegést csempészve a szavaiba. – Egész éjjel fenn voltam, hogy részletes tananyagot készítsek neki, de ma reggel még csak rájuk sem volt hajlandó nézni.

Cade elszakította a tekintetét Freyától, és visszafordult Sloane-hoz. Észrevette a halvány, sötét karikákat Sloane szeme alatt, és hirtelen együttérzés fogta el. – Megtetted a magadét, Sloane. Többet tettél, mint ami elvárható lett volna. Ha megbukik ezen a vizsgán, az az ő baja, nem a tiéd.

Sloane hagyta, hogy a hangja éppen annyira megremegjen, hogy őszintén kétségbeesettnek tűnjön. – De ha megbukik, az olyan rossz fényt vet a családunk nevére. Megalázza apámat.

Cade megvonta a vállát, könnyedén visszacsúszva jellegzetes, laza modorába. – Nézd, értem én. Pontosan tudom, hogyan működik a fajtája. Új itt, és valószínűleg csak fel akarja kavarni az állóvizet, hogy Mr. Lockwood figyeljen rá. Csak versenyezni akar veled a kegyeiért ezzel a lázadással.

Közelebb lépett, vigasztaló mosollyal az arcán. – Hidd el nekem, miután belefut néhány pofonba, gyorsan megtanulja, hol a helye a ranglétrán. Csak hagyd figyelmen kívül a bohóckodását. Minél nagyobb cirkuszt csinál, annál kevésbé lesz szimpatikus apádnak. Semmiben sem hasonlít rád. Te mindig is zseniálisan bántál az emberekkel. Még a saját apám is azt mondja, bárcsak te lennél a lánya.

Játékosan rákacsintott, bevetve a megszokott báját, hogy eloszlassa a lány rosszkedvét.

Sloane csilingelő, kacér nevetést hallatott. Az arca mély, büszke vörösbe borult a bóktól. – Cade, hagyd abba! Ezt csak azért mondod, hogy jobb kedvre deríts.

Cade melegen elmosolyodott. Imádta, hogy ő az, aki visszahozza a fényt a lány szemébe. – Rendben, elég az új lány drámájából. Menjünk az osztályterembe, mielőtt megszólal a csengő.

Cade megigazította a hátizsákját, tekintete szeretetteljesen időzött álmai hölgyén. Mellette lépkedett a folyosón, hihetetlenül elégedettnek érezve magát, amiért eloszlatta a gondjait – miközben mindketten boldog tudatlanságban voltak a vizsgaközpontban készülő viharról.