Linnea szemszöge

Néztem, ahogy Kaelen hátradől a székében, és hagytam, hogy az este melegsége átjárjon. A vacsora rengeteg új dolgot fedett fel a páromról. Óriási megrázkódtatásként ért a felismerés, hogy hirtelen négy felnőtt fiam is lesz. Próbáltam nem azon rágódni, hány évesek lehetnek a fiai, vagy hogy milyen lesz összefonni a mi kusza életünket. Jelenleg a ma estém legszebb pillanata egyszerűen az volt, ahogy Kaelent figyeltem, amint Vesperrel beszélget. A kapcsolatuk természetes volt, magától értetődő. Olyan részemet gyógyította meg, amelyről azt hittem, már örökre odalett.

Hallgattam, ahogy a lányom haladó iskolai óráiról csevegnek. Kaelen tágra nyílt szemmel, értetlen képpel meredt rá.

– Mégis mi a fenét értesz ez alatt? – kérdezte.

Vesper a szemét forgatta, és egy darab maradék ételbe szúrta a villáját.

– Az iskola unalmas, Apa. Túl könnyű. Még a nehéz plusz házikkal is, amiket a tanárok rám sóznak, csak egy dögunalmas időpocsékolás az egész.

Kaelenből olyan öblös nevetés szakadt fel, hogy a mellkasom is beleremegett.

Mielőtt bármit válaszolhatott volna, határozott kopogás dördült a bejárati ajtón.

Felálltam, megtöröltem a kezem a konyharuhában, és odamentem ajtót nyitni. Kaelen Bétája és Gammája szálfatermetűen magasodott a kis verandámon. Az ösztönök gyorsabban vették át az irányítást, mint hogy a józan ész közbeléphetett volna. Az évekig tartó múltbéli trauma és a belém nevelt kényszer hatására a testem önkéntelenül engedelmeskedett. Mély alázattal hajtottam le a fejem.

– Gamma, Béta – köszöntem a padlót bámulva.

Egyszerre, fenyegető morgás tört fel mindkettőjük mellkasából.

A fejem felrándult. Színtiszta döbbenettel meredtem rájuk.

– Ezt soha többé ne merészeld csinálni, Luna – figyelmeztetett szigorúan Ronan.

Az állam leesett a döbbenettől. A hátam mögött Vesper a röhögéstől fuldoklott a megsemmisült reakciómon. Kaelen mellém lépett, és gyengéden rendreutasította a lányomat, amiért az anyját ugratja.

Beinvitáltuk a két hatalmas harcost a konyhába. Vesper váltakozva nézett Ronanra és Lorcanra.

– Bocs, Anya. De a párod egy Alfa, úgyhogy te vagy a Lunájuk. Nekik kellene fejet hajtaniuk előtted, nem fordítva. Egy Alfa párjaként felettük állsz a ranglétramagasságban. Esetleg kölcsönadjam a falkarangokról és etikettrol szóló könyvemet? Bár figyelmeztetlek, csak akkor olvasd el, ha krónikus álmatlanságban szenvedsz – jegyezte meg Vesper fapofával.

Kitört belőlem a nevetés. Egyszerűen nem bírtam magammal.

– Mi a fene van? – kérdezte a Gamma, úgy bámulva Vesperre, mintha egy idegen bolygóról jött volna.

– Vesper haladó osztályokba jár – magyarázta Kaelen büszke vigyorral.

Ronan Béta előrelépett, és kezet nyújtott Vespernek.

– Ronan Béta vagyok.

Vesper határozottan megszorította a kezét.

A Gamma lépett oda legközelebb, arcán egyetlen izom sem rándult.

– Lorcan Gamma vagyok. Azt hiszem, mi már találkoztunk.

Vesper az állát kocogtatta, mintha mélyen elgondolkodna a találkozón.

– Á, igen. Te vagy az, aki közelebbről megismerkedett a bakancsom talpával.

Az egész szobából egetverő nevetés tört ki. Lorcan zord álarca is megtört, ahogy velünk együtt kuncogott. A vállamban ülő feszültség végre tovaszállt.

Kaelen Vesperhez fordult, hangja lágyabb tónusra váltott.

– Össze tudnál pakolni egy kis táskát éjszakára? Édesanyáddal kettesben kellene maradnunk ma éjjel.

Vesper egyetlen pillanatig sem habozott.

– Simán, Apa! – rikkantotta lelkesen. Kirohant a konyhából, és felrobogott a lépcsőn. Pontosan tudta, hogy ebben a házikóban papírvékonyak a falak. Alig várta, hogy megléphessen éjszakára, magunkra hagyva minket a szándékainkkal.

A három férfi némán bámult utána. Elfojtottam egy mosolyt, és nekiláttam összeszedni a piszkos edényeket az asztalról. Megkérdeztem, kér-e valaki friss kávét, bár gyanítottam, hogy a lányom épp az imént zúzta porrá a képességüket arra, hogy összefüggő mondatokat alkossanak.

Bekapcsoltam a kávéfőzőt. A pörkölt szemek gazdag illata betöltötte a kis konyhát. Kerámiabögréket vettem ki a felső szekrényből, és szépen elrendeztem őket a pulton. Az ismerős, hétköznapi feladat megnyugtatott, időt adva arra, hogy feldolgozzam az életünkbe zúduló változások roppant súlyát.

– Nekem is hagyjatok ám! – kiabálta Vesper a lépcső tetejéről.

Magamban elmosolyodtam; már eleve úgy számoltam, hogy indulás előtt megiszik egy bögrével.

Leültünk a konyhasziget körüli bárszékekre. Kitöltöttem a forró kávét, és odacsúsztattam a bögréket Kaelen, Ronan és Lorcan elé. Vesper visszakocogott a helyiségbe, a vállára vetett sporttáskával. Ledobta az ajtó mellé, felkapott egy bögrét, és belekortyolt.

Figyelmét a két harcos felé fordította.

– Na és, meséljetek erről a falkaházról! Milyen valójában?

Ronan a pultra könyökölt.

– Hatalmas. Mind ott lakunk. Van egy külön kijelölt emelet a pár nélküli falkatagoknak, akik már nem akarnak otthon élni a szüleikkel.

Lorcan vette át a szót a leírásban.

– A földszinten van egy óriási nappali, egy ipari konyha, egy hatalmas étkező, egy formális tárgyalóterem és az Alfa hivatalos irodája. Lent az alagsorban pedig egy hatalmas mosókonyha, egy raktár és egy biztonsági archívum található.

Vesper szeme egyre kerekebb lett minden egyes részlettel, amit Lorcan felsorolt. Féltem, hogy még a végén kiguvad a szeme a helyéből, ha a férfi tovább sorolja a szobákat.

– Hát ti hol a faszban éltek, egy kastélyban? – mormolta elhűlve.

Kaelen egy szempillantás alatt átváltott szigorú apa-üzemmódba. Domináns tekintetével a helyére szegezte, rákényszerítve a lányt, hogy egyenesen a szemébe nézzen.

– Vesper, vigyázz a szádra. Többet ne halljam ezt. Világosan fogalmaztam? – dorgálta meg keményen.

Felkészültem a szokásos pimasz visszavágására, de a lányom inkább a nyelvébe harapott. Kihúzta magát, és feszes választ adott:

– Igen, Kaelen Alfa.

Kaelen mély, elismerő morgást hallatott. Elkezdtem kuncogni, pontosan tudva, mit válaszolt volna Vesper, ha Kaelen csak egy idegen pasas lenne az utcáról.

– Ne haragudj, Kaelen. Ez a szűkszavú kis válasz a módja annak, hogy jelezze: tudja, hogy átlépte a határt. Hidd el, sokkal jobb ez, mint az a válasz, amit valójában adni akart neked – mondtam, miközben láttam, ahogy Vesper arcán megjelenik az a bizonyos huncut vigyor.

Ronan szórakozottan mosolygott. Lorcan viszont volt olyan balga, hogy egyenesen belesétált a csapdába.

– Mit akartál válaszolni, Vesper? – kérdezte.

Legszívesebben a tenyerembe temettem volna az arcom ott helyben, a konyhaszigetnél. Kinyitottam azt az ajtót, Lorcan meg ész nélkül besétált rajta.

Vesper mézédes mosolyt villantott rá.

– Azt akartam megkérdezni, melyik szóra gondol: a kastélyra vagy a faszra.

Ronan rázuhant a pultra, a hasát fogva röhögött a Lorcan arcára kiülő döbbeneten. Kaelen elfordította a fejét, és lassan ingatta. Nekem egy pillanatra el kellett lépnem a szigettől, hogy összeszedjem magam, mert Vesper hozta a szokásos, megfékezhetetlen formáját.

Vesper felkapta a táskáját, és kíváncsi tekintetét újra a két harcosra szegezte.

– Ronan, neked van párod? – kérdezte kerek perec.

– Nincs. Nem mintha nem kerestem volna, de az azonos nemű elrendelt párok nem túl gyakoriak – felelte Ronan őszintén.

A szobára néhány másodpercre csend telepedett. Vesper Lorcan felé fordult.

– És te?

– Ugyanez a helyzet – válaszolta Lorcan, kávéjába kortyolva.

Vesper nemtörődöm módon vállat vont.

– Hát, ha túl sokáig tart megtalálni az elrendelt társatokat, egyszerűen választhatnátok egymást is. Ismeritek egymást, jól dolgoztok együtt – vagy legalábbis úgy sejtem –, és mindketten a férfiakhoz vonzódtok. Miért ne?

Ronan és Lorcan néma döbbenettel meredtek rá.

– Ezt miért mondod? – kérdezte Kaelen.

Vesper halálos komolysággal nézett Kaelenre.

– Csak mert teljesen logikus. Jó párost alkotnának.

Kaelen határozottan bólintott, egyetértve a nyers logikájával.

– Vespernek igaza van. Tudjátok, milyen a másik, képesek vagytok együttműködni, és ez azt jelenti, hogy egyikőtöknek sem kell kiköltöznie a falkaházból – mondta Kaelen, egyenesen a Bétájára és a Gammájára nézve.

Mindkét beosztott tátott szájjal bámult Kaelenre, szemmel láthatóan megsemmisülve attól, hogy az Alfájuk épp egy tinédzser kerítői logikáját támogatja.

Vesper kiitta a kávéját, és letette a bögrét a mosogatóba.

– Jó éjt, Anya!

Szorosan magamhoz öleltem.

Kaelen felé fordult. A férfi hatalmas karjaiba zárta, és melegen megölelte.

– Kérlek, viselkedj ma éjjel – kérte tőle Kaelen.

A lány puszit nyomott az arcára.

– Úgy lesz.

Kaelen és én kiléptünk a bejárati verandára. A hűvös esti levegő megsimogatta felhevült bőrömet. Az erdő csendje körénk fonódott, nem hagyva mást, csak a lélegzetünk neszét. Egymás mellett álltunk, és néztük, ahogy a két megtermett férfi és a kislányom eltűnnek a sötétségben. Nekidőltem szilárd, meleg testének, érezve szívverésének egyenletes, erőteljes lüktetését a vállamon.

– Szerinted jól fog viselkedni? – kérdezte, hangja mélyen megdördült a mellkasában.

– Ha Vesper azt mondja, megtesz valamit, akkor meg is teszi – biztosítottam felőle.

Abban a szempillantásban, hogy eltűntek a szemünk elől, a levegő megváltozott körülöttünk.

Kaelen hevesen a mellkasához rántott. Kezei nyers, ősi vággyal markolták meg a derekamat. Ajkai vadul csaptak le az enyémre. A csók a dominancia és az éhség brutális összecsapása volt. Hatalmas elektromos áramütés cikázott végig az ereimben, egyenesen a lábam közé nyilallva.

Csak annyira húzódott hátra, hogy ajkai a bőrömet súrolják.

– A picsába, asszony… Az enyém vagy, és reggelre ezt mindenki tudni fogja – morogta forrón a fülembe.

Tehetetlen, kétségbeesett nyögés szakadt fel a számból. A térdem megremegett, de ő nem hagyta, hogy elessek.

A bujaságtól vezérelve megragadta a combom hátsó részét, és felemelt a veranda padlójáról. A lábaim ösztönösen fonódtak a vastag dereka köré. Bokáimat összekulcsoltam a háta mögött. A szög miatt a legérzékenyebb részem egyenesen hozzá préselődött. Éreztem, ahogy a nadrágja vastag szövetén át feszülő, nehéz, vastag merevedése keményen a sajgó nőiességembe fúródik.

Levegő után kapkodtam, amikor durván nekiszorított a házikó érdes külső falának. Az ütközéstől kiszaladt a tüdőmből a levegő. Mélyen a csípőmbe nyomta az övét, hatalmas merevedését pontosan a lüktető csiklómhoz dörzsölve.

Forró, nedves csókokat hintett a nyakam oldalára. Ajkai végigsiklottak a fülemen, követve az állkapcsom vonalát egészen az államig. Gyötrelmesen elkerülte a számat, ugratott, megtagadva tőlem a csókot, amire úgy szomjaztam. Eközben könyörtelenül dörgölte kőkemény farkát a nedves hasadékomhoz a ruha rétegein keresztül.

A heves súrlódás dühöngő tüzet szított a hasamban. A nyomás könyörtelen volt. Csípőjének minden egyes felfelé irányuló lökésével a tiszta gyönyör villámai cikáztak végig az idegrendszeremen.

– Kérlek, Kaelen – könyörögtem zihálva.

Felgyorsította a mozdulatait. Csípője gyors, büntető lökésekkel csapódott előre. Farmerjeink vastag anyaga egymáshoz dörzsölődött, őrjítő hőséget teremtve, amely mélyen az alhasamban telepedett meg. Körmeimet a széles vállába vájtam, úgy kapaszkodva belé, mintha ő lenne az egyetlen dolog, ami a földhöz láncol. A súrlódás újra és újra a legmegfelelőbb pontot találta el. A kezem a hajába túrt. Hátravetettem a fejem a ház deszkáinak. A feszültség elpattant. Zuhanásnak indultam a mélybe.

Belső izmaim szorosan görcsbe rándultak. A gyönyör forró hullámai csaptak át rajtam. Úgy bomlottam szét a karjaiban, mint még soha életemben, a nevét zokogva az éjszakai levegőbe.

Szorosan a falhoz szorítva tartott, lelassítva csípője eszeveszett körzését, miközben a testem még a csúcspont utórezgéseitől rázkódott.

– Ebbe a látványba sosem fogok beleunni, kicsim – suttogta a fülembe, tágra nyílt szemmel nézve végig a teljes orgazmusomat.

Anélkül, hogy megszakította volna a testünk érintkezését, visszavitt a házba. Egy hangos rúgással bevágta maga mögött a bejárati ajtót, biztosítva a magánszféránkat. Egyenesen a konyhába vitt, és a fenekemet a konyhasziget hideg márványlapjára ültette.

A szája végre lecsapott az enyémre, falva az ajkaimat. A csók mély volt és eszelős. Nyelve szétfeszítette az ajkaimat, behatolt, hogy megízleljen, miközben lázasan tépkedni kezdte a ruháimat. Az ingem szegélyét rángatta, kétségbeesetten próbálva eltakarítani az útból.

Én éppoly kétségbeesetten vágytam meztelen bőrének érintésére. A kezem megragadta a felsőjét, erővel áthúzta a fején, és a padlóra hajította. A tenyerem a mellkasára simult. Végigsimítottam a vastag mellizmán, végigkövetve a hasfalának mély barázdáit. A bőre forrón izzott az érintésem alatt.

Rátalálva a bőrövére, megragadtam a fémcsatot. Lázas sietséggel csatoltam ki. A vastag bőr elengedett. Rátettem a kezem a farmere fémgombjára, kipattintottam, ujjaimat lecsúsztatva a cipzár húzókájára.

Egyetlen gyors mozdulattal lehúztam a cipzárját. Nehéz, vastag farka előreugrott, éhesen és kőkeményen lüktetve, azonnal reagálva a közvetlen érintésemre.