A szemöldököm zavartan ráncolódott össze, ahogy bámultam őket. Elindultam a csarnok közepe felé.

– Lennél a társam, Lyra? – kérdezte Theo, szemeiben nyers érzelmekkel.

Földbe gyökerezett lábbal álltam, sokkot kapva, ahogy a szívem darabokra tört. Minden egyes darabja úgy fájt, mintha éles tőrrel döftek volna a mellkasomba. A szemeim, melyekben az imént még remény csillogott, most hitetlenkedve tágultak ki; nem tudtam elfordítani a tekintetemet arról, ami előttem zajlott.

Tudtam, hogy Lyra két éve elveszítette a társát, amikor a harcosok elkaptak egy kóbort, aki a határnál szaglászott, és megölték. De miért Theo?

– Igen!! – sikította Lyra, és örömkönnyek csillogtak a szemében, amikor Theo az ujjára húzta a gyűrűt.

A valóság hirtelen csapott le rám, mint egy széllökés. Önkéntelenül hátraléptem egyet; a szívem hevesen vert, ahogy próbáltam értelmet találni az események váratlan fordulatában. Úgy volt, hogy „minket” jelent be a falkának, nem ezt.

Az egész világom összeomlott előttem. Gondolatok kavarogtak a fejemben, megkérdőjelezve a társi kötelékünket. Össze voltam zavarodva.

Azt hittem, a társak arra rendeltettek, hogy csak egymást szeressék. Hogyan hagyhatja figyelmen kívül a kötelékünket, mintha az semmit sem jelentene? Ezek a gondolatok egyszerre árasztották el az elmémet, és a szemem megtelt könnyel.

Összeszedtem a bátorságomat, hogy odasétáljak hozzá, de ő levegőnek nézett, és odament, ahol Griffin Alfa és Belle Luna ültek.

– Üdvözletem, Alfa és Luna – köszönt, meghajolva és féltérdre ereszkedve. – Szeretném engedélyüket kérni, hogy megjelölhessem a lányukat, Lyrát – kérte, és olyan gyengéden nézett a lány szemébe – ugyanúgy, ahogy rám nézett tegnap este, vagy legalábbis elhitette velem.

A szavai visszhangozta a fejemben, és a sebzett szívemből áradó fájdalom minden másodperccel erősödött, azzal fenyegetve, hogy teljesen felemészt.

– Nem!! – sikoltottam fel; a hangom visszhangzott a csarnokban, és mindenki felém fordult. Remegő kezeimmel a fejemhez kaptam.

– Ez nem történhet meg... ez nem lehet! – motyogtam az orrom alatt.

– Nem! – morogta a farkasom, Tiara is. Ő is úgy szenvedett, mint én; nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a társunk elutasít minket a párzást és az ígéretei után. Lyrát választotta helyettünk.

– Kinek a kölyke ez? – ráncolta a homlokát Griffin Alfa, rám mutatva.

– Rose-é, az omegáé – köpte undorral Belle Luna. Anyám gyorsan odajött, hogy megtartson, bárhol is állt éppen. Láttam rajta, hogy összezavarta a kirohanásom. Mindig is engedelmes voltam.

– Ha nem vigyázol a kölyködre – morogta Griffin Alfa az anyámnak –, a tömlöcbe vettetem.

Anyám gyorsan megrázta a fejét és meghajolt. Épp bocsánatot kért a viselkedésemért, amikor Theo kinyitotta a száját, hogy megszólaljon.

– Valójában, Alfa... ő a Holdistennő hibája – mondta, mire mindenki elszörnyedt a teremben. Könnyek csorogtak le az arcomon.

A társam épp most nevezett hibának.

– Mindenki tudja itt, hogy Lyra és én gyerekkorunk óta egymásnak rendelt társak vagyunk – folytatta, és mindenki egyetértően bólintott.

– Nem értem, miért? – kérdeztem halkan, de anyám a tenyerével befogta a számat, könyörögve, hogy maradjak csendben. Hangosan zokogtam.

Nem tudtam elhinni, hogy Theo, aki előző este szerelmet vallott nekem, ilyen kegyetlen tud lenni.

A szerelem és gyengédség, amit a szemében láttam, teljesen más volt, mint a pillantás, amit most kaptam.

– Te féleszű, miért nem fogod fel? – gúnyolódott rajtam. – Te egy omega vagy... egy selejtes társ. Semmi hasznod egy olyan erős vérvonal számára, mint én! – mondta szenvtelenül, és mindenki helyeslően üvöltött fel.

A térdem hirtelen elgyengült, és a padlóra rogytam. Minden szava átdöfte a szívemet.

– Ez derék – mondta Griffin Alfa széles mosollyal, miközben felállt a székéből, hogy megölelje Theót. Aztán megfogta Lyra és Theo kezét, és összekulcsolta őket. Mindenki tapsolt a csarnokban, én pedig annyira elárulva éreztem magam. Nova és Alice vigasztalóan fogták a vállamat, miközben Olivia már zokogott.

Hogy lehet egy falka ennyire tapintatlan? Mindenkit csak az Alfa és családjának elégedettsége érdekel. Anyám felhúzott a földről, hogy kitereljen minket a csarnokból, amikor Lyra megszólalt.

– Eden – mondta fülledt, gúnyos hangon. Visszanyeltem a könnyeimet, és felé fordultam. – Bármi is történt közted és Theo között, azt én engedélyeztem – mondta édes mosollyal, miközben mindenki olvadozott tőle, milyen kedves is ő.

– Tudtam róla, mert azt akartam, hogy utoljára még élvezze a társát... még ha utálta is az ötletet. Undorodott tőled, de mindegy is, ő meg fog nősülni, ő lesz az Alfa, én pedig a ti Lunátok – vigyorgott gúnyosan.

Elfordítottam a fejem, visszatartva a könnyeimet, de azok mégis végigfolytak az arcomon. Annyira fájt, hogy ezt teszik velem, és teljesen tehetetlen voltam.

Nem lehetek dühös Lyrára, Theóra kellene dühösnek lennem. Ő volt a társ, aki elárult. Bolondot csinált belőlem, de bármilyen keményen próbáltam, nem tudtam haragudni Theóra. A társi kötelék még mindig ott volt.

Talán ez csak egy tréfa, talán van valami magyarázata. Vettem egy mély lélegzetet, és kerestem azokat a smaragdzöld szemeket, amelyekbe beleszerettem. Gyökeret verve állt Lyra mellett.

– Eden, ennek így kell lennie. Nem tehetsz mást, minthogy elfogadod a döntésünket... és én Lyrát szeretem – nézett rá gyengéden, és megcsókolta a homlokát.

Tagadóan ráztam a fejem.

– Ezt nem hiszem el – sikerült kinyögnöm; a hangom alig volt több suttogásnál. – Ami tegnap este történt köztünk, az gyönyörű volt. Nem jelentett neked semmit? – kérdeztem zokogva.

– Csak egy levezetés volt. Egyszeri alkalom! – morogta, kieresztve a karmait. – Ne bonyolítsuk ezt tovább, mint amennyire már így is az – fordult a többiek felé. – Az Ezüsthold falka minden jelenlévő tagjának tanúsága mellett, én, Theo Jaxon Redwood, Jaxon Redwood Béta fia, ezennel elutasítalak téged, Eden Ava Willow, Rose Willow lánya, mint társamat!

A farkasom fájdalmasan felvonyított és üvöltött.

Lyra gonosz mosollyal a száján nézett rám. Magához húzta Theo állát egy csókra, a fiú pedig átkarolta a derekát.

A földre zuhantam, ezúttal a mellkasomat markolva, ahogy kinevettek. Annyira fájt. Olyan volt, mintha kést döftek volna a mellkasomba, és megforgatták volna benne. Tiara összegömbölyödött a fájdalomtól, és elhallgatott.