A szakadó eső bőrig áztatta Daisyt, aki elveszetten meredt az előtte elterülő útelágazásra. Rádöbbent, hogy nincs hová mennie.

A következő pillanatban az eső mintha hirtelen elállt volna. Daisy hátrafordult, és meglátta a komornyikot, amint esernyőt tart fölé. A remény halvány szikrája csillant meg a szemében, amikor megkérdezte:

– Lyons úr, a szüleim kérték meg erre?

Némi hallgatás után Jaycob Lyons így felelt:

– Daisy kisasszony, még mindig dühösek önre. Ha majd lecsillapodtak, haza fogják vinni.

Daisy tehetetlenül elmosolyodott, képtelen volt tovább áltatni magát. Ekkor a zsebében egy névjegykártyára bukkant – attól a férfitól kapta.

*****

Fél órával később egy taxi fékezett Daisy előtt. A lány, ügyet sem vetve rá, a földön guggolt, és egy kis gallyal firkált a talajra.

– Szálljon be! – parancsolta egy hang.

Ahogy az autó ablaka lehúzódott, Daisy megpillantotta a férfi jóképű arcát. Felállt, de a lábából induló bizsergés miatt kénytelen volt grimaszolva visszaguggolni.

Ezt látva Emery összeráncolta a homlokát, és némi nemtetszéssel a hangjában kérdezte:

– Daisy Cooke, ön hívott, hogy vegyem fel, most, hogy itt vagyok, miért guggol ott? – Egy több tízmillió dolláros megrendelésről mondott le miatta, erre azt látja, hogy a lány kéleti magát.

Daisy sértetten vágott vissza:

– Túl sokáig guggoltam, és elzsibbadt a lábam. – Úgy tűnt, mindenki azt hiszi, hogy ésszerűtlenül viselkedik, amit ő nehezen értett meg.

Ahogy a bokáját masszírozta és próbált lábra állni, hirtelen kinyúlt egy nagy kéz, és megtámasztotta, ami váratlanul érte.

Emery, aki türelmetlen volt a lány makacssága miatt, megenyhült, amikor találkozott a könnyes tekintetével.

– Hadd segítsek beszállni.

– Megoldom egyedül is – vágott vissza Daisy, és eltolta a kezét. Ahogy próbált lépni, a lábában lévő zsibbadás miatt megbotlott, és a férfi karjaiba zuhant.

Emeryt, akit szórakoztatott a hirtelen ölelés, így ugratta:

– Nem csoda, hogy nem kérte a segítségemet.

Daisy rákvörös lett. Eltolta magától Emeryt, és féllábon ugrált előre. A taxi magas alváza miatt azonban nem tudott beugrani. Ebben a pillanatban egy pár erős kar fonta át hátulról, felemelte, és beültette az autóba.

Daisy üveges tekintettel nézte, ahogy Emery becsukja az ajtót, majd beül mellé. Bosszúsan kérdezte:

– Ki mondta, hogy felemelhet?

Emery felvonta a szemöldökét:

– Nem arra várt egy helyben állva, hogy megtegyem?

Daisy ragaszkodott az igazához:

– Nem.

Emery úgy nézett rá, mintha a lány hazudna. A frusztrált Daisy hátradőlt az ülésen, és nem volt hajlandó megszólalni.

Emery, látva a lány felfújt arcát, legszívesebben megpiszkálta volna, de türtőztette magát.

Daisy ruhái csuromvizesek voltak. Az autóban lévő meleg levegőtől vacogni kezdett a foga, és tüsszentenie kellett. Emery lekapcsolta a fűtést, és rápillantott:

– Hogy keveredett ilyen zűrbe?

Daisy hallgatott, Emery pedig nem forszírozta tovább, mivel egyáltalán nem volt kíváncsi.

Amikor megálltak egy piros lámpánál, odadobta neki a kabátját. A lány nem törődve a kabáton érződő dohányillattal, magára tekerte; a férfi testmelege felmelegítette.

Hirtelen eszébe jutott valami.

– Honnan tudta a nevemet? – kérdezte.

– Említette, amikor telefonált – felelte a férfi.

– Tényleg? – Daisy kissé szédült, és nem emlékezett rá, mit mondott.

Emery bólintott. Valójában abban a pillanatban, ahogy elhagyta a szállodát, megszerezte Daisy adatait.

Daisy nem rágódott ezen. A gondolatai kuszák voltak, a szemhéja elnehezült.

*****

Daisy belázasodott, és a szerelemben, valamint a barátságban elszenvedett kettős árulás csak rontott az állapotán. A láz három napig tartott, mire végre alábbhagyott, megkönnyebbülést hozva az ápolóinak. Ha a láz nem múlt volna el, Emery mindenkit kirúgott volna.

Daisy három napig feküdt az ágyban, és minden porcikája fájt. Végül felkelt, hogy felfedezze a házat. A berendezés modern volt. A három hálószoba és a nappali is patyolattiszta volt.

Hirtelen meghallotta Emery hangját.

– Holnap elintézem. Halaszd el még egy nappal. – Ezüstszürke szabadidőruhát viselt, és az ablak előtt állt, egyik kezével a zsebében, lustaságot sugározva.

Amikor meglátta Daisyt, letette a telefont.

– Jobban van? – kérdezte.

– Sokkal jobban – felelte a lány.

– Napokig infúzión volt, és semmit sem evett. Van egy kis zabkása az asztalon. Egyen egy keveset – javasolta.

Daisy bólintott, éhesnek érezte magát. Miután megevett egy kis tál zabkását, úgy érezte, mintha újjászületett volna. Nem tudta megállni, hogy ne pillantson Emeryre, akinek minden mozdulatából elegancia áradt. Abban a pillanatban úgy érezte, ez a kopott szoba nem méltó hozzá.

Bár az elmúlt napokban beteg volt, tudta, hogy a férfi gondoskodott róla. Egész életében Barbarán kívül ő volt az egyetlen, aki mellette maradt, amikor beteg volt. Hirtelen megbékélt azzal az éjszakával.

Daisy aggódva kérdezte:

– Sok munkát halasztott el miattam ezekben a napokban, ugye?

– Megoldható volt – felelte a férfi.

– Már majdnem teljesen rendbejöttem. Nem kell minden nap itthon maradnia, hogy vigyázzon rám. Menjen dolgozni, nehogy a főnöke kirúgja – sürgette, emlékezve rá, hogy a férfi a Potter Csoport vezérigazgatójának asszisztense.

A Potter Csoport egy multinacionális vállalat volt, és a vezérigazgató mindig elfoglalt. Asszisztenseként Emerynek is biztosan rengeteg dolga volt. Három napot pihent, és ha tovább pihen, magára haragíthatja a vezérigazgatót. És ami a legfontosabb: Daisy nem akart minden nap kettesben maradni vele.

– Ez nem fog megtörténni – biztosította a férfi. Végtére is, senki sem merte kirúgni a vezérigazgató asszisztensét.

Emery az arcát fürkészte. Csak miután a duzzanat lelohadt, jött rá, milyen gyönyörű. Olyan volt, mint egy törékeny virág, amely gondozásra szorul. A szíve megdobbant, ahogy mély hangon megszólalt:

– Amit aznap mondtam, még mindig áll. Döntött?

A hirtelen témaváltás váratlanul érte a lányt.

– Mit mondott? – kérdezte.

– Össze kéne házasodnunk – mondta Emery.