Emery emlékeztette:

– Daisy, összeházasodtunk.

Daisy értetlenül állt.

– És akkor mi van?

– Későre jár. Ideje pihenni – mondta nyugodtan a férfi, miközben kigombolta az ingét.

Daisy végre megértette a szándékát. A szeme elkerekedett.

– Itt tervez aludni?

Emery így felelt:

– Csak egy ágy van itt.

Daisy szíve kihagyott egy ütemet.

– De én nem állok készen. – Egyszer már lefeküdt vele, de akkor ködös volt az elméje. Most nem tudta rávenni magát, hogy újra megtegye.

Emery kinyitotta a szekrényt, kivett egy köntöst, és visszanézett az ideges Daisyre.

– Ne aggódjon. Nem fogom semmire kényszeríteni. – Volt elég türelmes ahhoz, hogy megvárja, amíg a lány elfogadja őt.

Daisy azon tűnődött, megbízhat-e benne. „A férfiak az ösztöneik rabjai” – gondolta. Egy párnával a karjában átkutatta a másik két hálószobát. A déli szoba dolgozószoba volt, az északi pedig öltözőszoba. A nappaliban lévő kis kanapé alig volt egy méter hosszú; egy éjszakát azon aludni felérne egy kínzással.

Csüggedten tért vissza a hálószobába, épp amikor Emery végzett a zuhanyzással. Nedves haja a homlokába hullott, hanyag és távolságtartó vonzerőt kölcsönözve neki.

Daisy magában panaszkodott: „Miért néz ki ilyen jól?” Ahogy látta közeledni, idegesen hátrált, és nagyot nyelt.

Emery közömbösen rá pillantott, majd kikerülte, és lefeküdt az ágy egyik oldalára.

Daisy megkönnyebbülten kérdezte:

– Hol aludt, amikor beteg voltam?

– Az irodában – felelte a férfi.

Daisy az ajkába harapott. Nem volt szíve megkérni, hogy aludjon újra az irodában. Végül is ez az ő otthona volt. Fogta a köntöst, és hosszú időt töltött a fürdőszobában, mielőtt kijött volna.

Emery az ágytámlának dőlt, térdén egy laptoppal. A képernyőre koncentrált, észre sem véve, hogy a köntöse felfedte izmos mellkasát.

Daisy elpirult, amikor meglátta a neki kikészített takarót, és kissé meghatódott.

Emery eltette a laptopot, lekapcsolta a lámpát, és lefeküdt.

– Aludjunk.

Daisy egy ideig mozdulatlanul állt, végül összeszedte a bátorságát, odasétált, és felemelte a takarót, hogy befeküdjön. A köztük lévő távolság ellenére érezte a férfi lélegzetét és melegét. Szorosan markolta a takarót, a szíve hevesen vert.

Daisy nem tudott elaludni, amíg meg nem hallotta Emery egyenletes légzését. Titokban rálesett, majdnem elveszve a férfi jóképűségében. Gyorsan behunyta a szemét, és álomba merült.

Miután Daisy elaludt, Emery kinyitotta a szemét. Kinyújtotta a kezét, és gyengéden a karjára fordította a lány fejét. Daisy készségesen hozzábújt, kényelmes helyet találva az ölelésében.

*****

Daisynek nyugodt éjszakája volt. Másnap a napfényre ébredt, és lustán nyújtózkodott. Emlékezett rá, hogy egy nagyon kényelmes párnával a karjában aludt, amitől kipihentnek érezte magát.

„Várjunk csak! Egy párna?” Daisy hirtelen kinyitotta a szemét, és Emery arcát találta közvetlenül maga előtt. A férfi hangja gyengéd volt, ahogy köszöntötte:

– Jó reggelt, Daisy.

A lány nem tudta megállni, hogy lenézzen. Megdöbbenve tapasztalta, hogy a férfi takarója alatt van, keze a derekát öleli.

– Te jó ég! – Daisy zavarában berohant a fürdőszobába.

Emery megigazította a gallérját, felkelt, és felkiáltott:

– Daisy, készítek reggelit. Ne maradjon bent túl sokáig.

Daisy tanácstalanul takarta el az arcát. Ahogy az ajtó becsukódott, kikukucskált, és egy rózsaszín ruhát látott az ágy mellett. Ekkor döbbent rá, hogy valaki segített neki átöltözni a betegsége alatt.

Daisy szeme egy pillanat alatt elkerekedett. Kirohant a szobából. Amikor azonban meglátta Emeryt, megenyhült a hangja.

– Öhm, ki gondoskodott rólam, amikor beteg voltam?

– Az ápolók. Én elfoglalt voltam azokban a napokban – felelte a férfi.

Daisy megkönnyebbülten sóhajtott fel, örülve, hogy a férfi nem látta meztelenül.

Emery furcsán nézett Daisyre, emlékeztetni akarta, hogy azon az éjszakán már látta meztelenül. Mivel aggódott, hogy a lány felzaklatja magát, inkább hallgatott.

– Nem tudom, mit szeret, ezért azt készítettem, amit általában én eszem – mondta, és az ételekkel teli asztal felé intett.

Daisy ráncolt homlokkal mondta:

– Mr. Potter, nem vagyok válogatós. Nem kellett volna ennyit vennie; ez pazarlás.

Emery gyengéden javasolta:

– Válasszon néhányat, a többit pedig beviszem, hogy megosszam a kollégáimmal.

Daisy felkapott egy szendvicset és egy pohár tejet.

Emery leült mellé, és megkérdezte:

– Van valami terve mára?

– Be kell mennem az iskolába – felelte. A professzor sürgette, hogy fejezze be a kísérletét ezekben a napokban. Bár nem szerette az iskolát és a szakát, kötelességének érezte, hogy befejezze, amit elkezdett.

– Elviszem kocsival – mondta Emery.

Daisy tele szájjal válaszolt:

– Nem szükséges. Busszal megyek. – Az órára pillantva felkiáltott: – Késésben vagyok. Mennem kell. – Sietve leszaladt a lépcsőn, elfelejtve a kulcsait.

A kapkodó Daisyt figyelve Emery megrázta a fejét, és visszament a szobájába átöltözni.

*****

Úgy tűnt, a buszok ma nagyon zsúfoltak. Fél óra várakozás után végre meglátott egy buszt. Azonban tömve volt, és meg sem állt a megállójában. Csalódottan sétált ki az út szélére, hogy leintsen egy taxit.

Hirtelen egy Rolls-Royce állt meg előtte, amely nemesi aurával csillogott a napfényben, magára vonva Daisy figyelmét. Magában motyogta: „Vajon melyik nagyágyút veszi fel ez a luxusautó?”

– Engem vesz fel. – Egy ismerős hang szólalt meg a háta mögül.

Daisy megfordult, és Emeryt látta fekete öltönyben, amint felé lépdel. Elég magas volt ahhoz, hogy eltakarja előle a napot.

Daisy döbbenten nézett fel Emeryre.

– Ez komoly?