Colby megdöbbent, hitetlenkedve meredt Emeryre.

Emery hűvösen nézett vissza rá. Daisy a felesége volt, és nem tűrte, hogy bárki is sértegesse.

Colby a fogát csikorgatva szólalt meg:

– Rendben! Többet nem hasonlítom Beatrice-hez. De akkor sem tartom méltónak hozzád.

Emery hangja fagyos volt.

– Ő a feleségem. A véleményed semmit sem számít nekem.

Colby elhallgatott, majd hallotta, amint Emery utasítja, hogy hívja be Daisyt.

Amikor Emery összeesett, Daisy mellette volt. Nem hagyta volna magára, így biztosan bejött a kórházba. A férfi tudta, hogy a távolléte Colby műve.

Colby, megrettenve Emery pillantásától, vonakodva lépett ki a kórteremből.

Daisy a kórterem előtt guggolt, és feszülten hallgatta a beszélgetésüket. Amikor meghallotta, hogy Emery a védelmére kel, könnyekben tört ki. Barbara halála óta senki sem törődött vele, és senki sem védte meg.

– Emery azt mondta, bemehetsz, bőgőmasina – gúnyolódott Colby.

Daisy letörölte a könnyeit és felállt, de a lábai elzsibbadtak a hosszas guggolástól, így nem mozdult azonnal.

Colby összeráncolta a homlokát.

– Azért csinálod ezt, hogy Emeryt ellenem fordítsd? Fejezd be a színjátékot!

– Nem teszem – felelte a lány. Aztán benyitott az ajtón; szemei vörösek voltak a sírástól.

Emery szúrós szemmel nézett Colbyra.

– Kérj tőle bocsánatot!

Colby dadogni kezdett:

– Emery...

– Azt mondtam, kérj tőle bocsánatot! – ismételte meg Emery, ezúttal még hidegebb hangon.

A légkör feszültté vált a kórteremben. Daisy bűntudata fokozódott, és idegesen magyarázkodni kezdett:

– Potter úr, ez nem az ő hibája. Én tehetek róla, mert akciós steaket vettem.

Emery kinyújtotta a kezét. Daisy ezt látva odalépett mellé, és a tenyerébe helyezte a kezét. A férfi gyengéden vigasztalta:

– Daisy, sosem meséltem neked az érzékeny gyomromról. Nem a te hibád. Nem kell okolnod magad.

Daisy szipogott, és még kétségbeesettebbnek érezte magát.

– Ha nem lett volna a steak, nem kaptál volna heveny gyomorhurutot.

– A mostani betegségem fő oka a rendszertelen étkezés volt. A steak csak az utolsó csepp volt a pohárban – mondta Emery, és letörölte a lány könnyeit. – A gyomrom nem annyira gyenge, hogy ne bírna el egy darab hússal.

Aztán Colbyra pillantott.

– Kérj bocsánatot a gorombaságodért!

Daisy gyorsan közbeszólt:

– Csak aggódott érted. Nem akart udvariatlan lenni.

Colby szemében Daisy képmutatónak tűnt. Vonakodva bár, de kinyögte:

– Sajnálom.

Emery hunyorogva nézte.

– Nem őszinte az örömöd?

– Nem mernék ilyet tenni – hangzott Colby válasza, de arckifejezése egyértelműen elégedetlenségről árulkodott.

Emery, aki általában megőrizte hidegvérét, most kissé csalódottnak tűnt.

– Colby, ha lenézed Daisyt, engem nézel le. Menj el, és ne kerülj a szemem elé!

Colby megremegett, és hitetlenkedve kérdezte:

– Emery, emiatt szakítod meg velem a kapcsolatot?

Emery ajkai elvékonyodtak.

– Te szakítod meg velem.

Daisy ijedten ragadta meg Emery kezét. Nem akarta, hogy miatta vesszen össze a jó barátjával.

Emery megnyugtató pillantást vetett rá. Valójában nem akarta megszakítani a kapcsolatot Colbyval, csak figyelmeztetésnek szánta.

Colby, látva Emery elszánt arckifejezését, mély levegőt vett, és ünnepélyesen bocsánatot kért Daisytől:

– Nem lett volna szabad ilyen gorombán bánnom veled.

Emery közbevágott:

– A bocsánatkérés nem teszi jóvá a hibádat.

Colby így szólt:

– Igazad van, Emery. Nemrég találtam egy ékszerszettet, ami illik Daisyhez. Fogadd el bocsánatkérésem jeléül.

Daisy elpirult, és a szíve hevesen dobogni kezdett.

Látva, hogy Colby igyekszik jóvátenni a dolgot, Emery megenyhült.

– Rendben. Ne felejtsd el átutalni a mosogatógép árát a számlámra.

Colby azt hitte, rosszul hall.

– Emery, mikor lettél ilyen kicsinyes? Mikor érdekelt téged valaha is tízezer dollár?

– Most már nős vagyok. Családot kell eltartanom.

Colby elhallgatott.

Daisy meghatódott egy kicsit. Talán ez a házasság mégsem olyan rossz.

– Daisy, hagyd, hogy hazavigyen.

Ennek hallatán Daisy erősebben szorította meg Emery kezét.

– Nem megyek haza. Itt akarok maradni veled.

– Még le kell kapnom két tasak infúziót. Kora reggel lesz, mire lecsöpög – mondta a férfi.

– Veled akarok maradni. – Nem akarta egyedül hagyni Emeryt a kórházban. Ráadásul nem akart Colby autójába ülni.

Emery nem tudta visszautasítani, így megengedte, hogy maradjon.

Daisy elővett egy kis jegyzetfüzetet a táskájából.

– Potter úr, van valamilyen étkezési korlátozása? És mik a rendszeresen szedett gyógyszerei? Felírom őket.

– Daisy, emiatt nem kell aggódnod. Majd a házvezetőnőnk gondoskodik róla. – Megértve Daisy aggodalmát, hozzátette: – Egy szülőföldünkről származó házvezetőnő, nagyon kedvező áron dolgozik.

Daisy elgondolkodott egy pillanatra.

– Rendben.

Emery elfoglalt volt a munkájával, és nem volt ideje főzni. Daisy pedig nem volt valami jó szakács.

A férfi ránézett a lány fáradt arcára.

– Daisy, miért nem pihensz le egy kicsit?

– Nem, még elaludnék. Figyelnem kell az infúziót. – Daisy nem volt hajlandó engedni, bármit is mondott Emery, sőt, még rá is kényszerítette a férfit, hogy aludjon. – Potter úr, vagy alszik most, vagy kivesz egy szabadnapot holnap. Válasszon!

Emerynek másnap egy fontos üzleti ügyet kellett megbeszélnie, így kompromisszumot kötött, és lehunyta a szemét.

Elégedetten, Daisy elmosolyodott, és éberen figyelte az infúziót. Egy nővér lépett be, és így szólt:

– Ms. Cooke, pihenhet egy kicsit. Itt maradok és felügyelem Mr. Potter infúzióját.

Daisy zavarba jött.

– Nem túl nagy teher ez önnek?

A nővér kedvesen válaszolt:

– Egyáltalán nem. Kórházunk ingyenes éjszakai ügyeletet biztosít.

– Ez nagyszerű! – Daisy annyira fáradt volt, hogy szédült a feje. Le akart dőlni egy kicsit, de amint lehunyta a szemét, elnyomta az álom.

Abban a pillanatban Emery kinyitotta a szemét, felkelt, és átvitte a lányt a közeli ágyra.

Daisy szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. Emery a békésen alvó arcát nézte, és felsóhajtott:

– Butus.