Leah

Néhány nappal Caleb látogatása után az éjféli művészeti órámon vagyok. A festés megnyugtatja a lelkemet, és bár a tanárom furcsa, egyben csodálatos is. Nagyon jól kijövünk, de sajnos ma nincs itt. Helyette azt mondta, fessünk arra a zenére, amit a távollétében választott, de a három ellenségem kikapcsolta, amikor elindítottam, és most rajtam gúnyolódnak.

– Úristen! Nézzétek a kis feltörekvő írócska festményét. Tényleg azt hiszi, hogy ez jól néz ki?!

Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy figyelmen kívül hagyjam a három kínzó közül a legrosszabbat, Annát, de tehetsége van ahhoz, hogy az idegeimre menjen. Miattuk bánom, hogy nem maradtam otthon. Szeretem az éjféli rajzórámat, de valahányszor Anna és két zsarnok barátnője, Angelica és Doris úgy döntenek, hogy részt vesznek, gyűlölöm az életemet. Ha a tanárom itt lenne, kordában tartaná őket, de mivel nincs itt, a lányok gonoszabbak, mint valaha, a többi művészlélek pedig túlságosan fél ahhoz, hogy szóljon bármit is. Csak örülnek, hogy én vagyok az áldozat.

– Pff! A festmény, amit rajzol, egyszerűen borzalmas. Ennek minek kellene kinéznie? Banánnak vagy pénisznek? – kérdezi Doris, mire Anna és Angelica nevetésben törnek ki.

– Pénisz... – Annának folynak a könnyei. – Tényleg azt hiszed, hogy ezt rajzolja, amikor egy szűz, aki egész életében nem látott még egyet sem?

– Lehet! – kiált fel Angelica. – Mivel szűz, lehet, hogy péniszről álmodik, és azt hiszi, így kell kinézniük!

– Úristen, Angelica. Ez a beszólás aranyat ér!

Amikor mindhárom lány elkezd visítozva nevetni és a hasát fogni, grimaszolok a festményemre. Próbálok egy banánt rajzolni, de most már kezdek aggódni, hogy tényleg hasonlíthat egy péniszre...

Mély sóhajjal elkezdem átdolgozni a festményemet, több görbületet adva a banánnak és több részletet a héjának. Még akkor is, amikor megújult elszántsággal mozgatom az ecsetemet, hallom Annát és csatlósait suttogni és kuncogni a háttérben.

– Hé, nézd! – mutat oda Doris. – Most több görbületet ad neki! Biztos hallott minket.

Újabb nevetéshullám tör ki, én pedig összeszorítom a fogam. Tudom, hogy csak fel akarnak húzni, az idegeimre menni, de a fenébe is, sikerül nekik.

– Úgy tűnik, most ráncokat ad hozzá – szólal meg Anna a nevetőgörcsök között. – Talán azt hiszi, attól jobban hasonlít majd egy banánra!

Nézni sem merek feléjük, tudván, hogy bármilyen reakció csak olaj lenne a tűzre. Így hát vad intenzitással koncentrálok a festményemre, próbálva elhitetni magammal a művészi képességeimet, még akkor is, ha minden önbizalmam távoli emléknek tűnik most.

– Tulajdonképpen – szólal meg hirtelen Angelica sokkal lágyabb hangon –, kezd jól kinézni... egy péniszhez képest!

Mindannyian nevetnek, mint egy falka hiéna, és ekkor omlok össze. Leteszem a ceruzámat, és hogy elfoglaltnak tűnjek, felveszem a telefonomat, ami másodpercekkel ezelőtt rezgett. Üzenet jött Calebtől.

Manipulatív Főnökúr: Átgondoltad az ajánlatomat? Szeretnél nekem dolgozni?

Harapom az alsó ajkamat. A szüleim mindig együtt mennek nyaralni a nyáron, ami azt jelenti, hogy egyedül leszek otthon. Sokat találkozhatnék Calebbel anélkül, hogy tudnának róla, és bár egy seggfej, inkább szexelnék vele, mint hogy örökre szűz maradjak.

– Szerintetek Leah talál valaha valakit? – kérdezi hirtelen Anna a barátait gúnyos hangon. – Mármint nézzetek rá: egy alacsony kocka, és semmi érzéke a divathoz. És ne felejtsük el, hogy még egy banánt sem tud lefesteni!

– Őszintén, még ha valaki kétségbeesett is lenne, elborzadna a gondolattól, hogy mellette ébredjen az ágyban. Csúnya.

– Ühüm, azok a műszempillák, amiket használ? Olyan természetellenesek.

– A haja is koszos...

Könnyek szöknek a szemembe. Egyáltalán nem vagyok csúnya. Ezt tényként tudom, de ezek a lányok biztosan tudják, hogyan rúgjanak bele egy nőbe, amikor már a földön van.

Babrálni kezdek a telefonommal, ujjaim remegnek, ahogy beírok egy elhamarkodott választ Calebnek.

Én: Igen, elvállalom a munkát.

– Hé, mi az? – hunyorog rám Doris a terem túloldaláról. – A képzeletbeli pasidnak írsz?

A hiénafalka újabb nevetésben tör ki. Kényszeredetten vonok egyet a vállamon, mintha nem érdekelne, lenyelve a gombócot a torkomban, miközben imádkozom, hogy ne lássák, ahogy az arcom rákvörössé válik. A telefonom újra rezeg, a lányok pedig felhorkannak.

– Talán annak a kövér lúzernek ír a könyvtárból, akivel mindig beszélget! – vet fel Anna, amitől az arcom kényelmetlenül égni kezd.

Urban a barátom és az egyik olvasóm. Gyakran jár a könyvtárba, és igen, bejövök neki, de nem a barátom vagy ilyesmi!

Ugh, felveszem a telefonomat, és a Caleb által küldött üzenetet bámulom.

Manipulatív Főnökúr: Még ébren vagy? Akarod, hogy érted menjek és elvigyelek az első leckédre? Van kedvem egy kis szórakozáshoz.

A pulzusom a torkomban dobog. Ha hagynám, hogy Caleb innen vigyen el, a lányok azt hinnék, ő a barátom, különösen, ha lennék elég merész megcsókolni őt! A kérdés az: Caleb dühös lenne rám, ha nyilvánosan kimutatnám a vonzalmamat? Sokkal fiatalabb vagyok nála, és elvégre ő az apám főnöke.

Egy pillanatig habozom, mielőtt választ írnék. A gondolat, hogy Caleb autója megáll a művészeti iskola előtt, csábító fantáziának tűnik, de hamarosan valósággá válik.

Én: Igen, kérlek, gyere értem.

Manipulatív Főnökúr: Otthon vagy?

Én: Nem, éjféli rajzórám van, és most ott vagyok. Innen felvehetsz. A Greene és a Slater utca sarkán van.

Caleb nem válaszol azonnal, és egy forró percig aggódom, hogy meggondolta magát. De aztán a telefonom újabb üzenettel rezeg.

Manipulatív Főnökúr: Tíz perc múlva ott vagyok.

– Forró randi ma este, Leah? – gúnyolódik Anna, miközben a barátai kuncognak. Valószínűleg azt várják, hogy egy másik kocka jöjjön értem, de meg fognak lepődni.

Felállok, és elkezdem elpakolni a holmimat, utoljára rápillantok a banán-vagy-pénisz festményemre, vállat vonok, és otthagyom, miközben a kijárat felé indulok.

– Menekülsz? – kiált utánam Anna, ahogy kinyitom az ajtót.

– Nem menekülök – válaszolom anélkül, hogy megfordulnék –, távozom.

A telefonom ismét rezeg.

Manipulatív Főnökúr: Kint vagyok.

Ahogy kilépek a művészeti iskolából, meglátom Caleb autóját az utca túloldalán parkolni – egy karcsú, fekete, csúcskategóriás sportautó, ami mellett még az éjféli utcai lámpák is elbújhatnak. Olyan autó, amilyet egy olyan elitista vezérigazgatótól várnál, mint Caleb.

Mögöttem hallom, ahogy a három zaklatóm levegő után kap. Úgy tűnik, mindannyian követtek kifelé, és Doris az első, aki megszólal.

– Nézzétek azt az autót! – kiált fel csodálkozva. – Leah nem viccelt a randival kapcsolatban.

Hallom, ahogy Anna gúnyosan hozzáteszi: – Hagyjuk már, mintha ő bárkit is megkaphatna, aki ilyen autót vezet!

Ez így lenne?

Önelégült mosollyal sétálok oda Caleb autójához, de lefagyok, amikor kilép a vezetőoldalon, mielőtt odaérnék hozzá. Kifogástalanul szabott fekete öltönyt visel, és sármos, mégis huncut mosolyát felém irányítja.

– Művészeti órák, mi? Azért, hogy egy nap kiadhasd az egyik mocskos könyvedet képekkel illusztrálva? – kérdezi szórakozottan.

Összeszorítom a fogam, hogy ne szóljak vissza neki. Higgyétek el, akarok, de Anna és a pribékjei figyelnek minket, és hallom, ahogy beszélgetnek.

– Nem létezik, hogy ő az a pasi, akinek írogatott. Ő... ő... – dadogja Doris.

– Gazdag és dögös – fejezi be Angelica, hangja tele áhítattal és egy csipetnyi féltékenységgel.

– És magas – teszi hozzá Anna, szokásos arroganciáját az enyhe sokk váltja fel. – Nagyon magas.

– Biztos egy barátja vagy valami ilyesmi – horkan fel Angelica. – Az a pasi úgy néz ki, mint aki a GQ magazin címlapján szerepelhetne. Túl dögös és jól öltözött egy olyan senkihez, mint Leah Foster.

Caleb tekintete oda villan, ahol a lányok állnak, tágra nyílt szemmel követve minden mozdulatunkat. Ajka felfelé rándul valamibe, ami csak ördögi vigyorként írható le.

– Nos – nyújtja el a szót, tovább vonzva a figyelmüket. – Nem jössz?

Egy utolsó pillantást vetve a tátott szájú lányokra, magabiztosan lépek Caleb felé – még ha a szívem titokban úgy is kalapál a bordáim között, mint egy légkalapács.

– Dehogynem – mondom könnyedén, átfűzve karomat Caleb izmos karján. Aztán, Anna és csatlósai közvetlen kihívására, lábujjhegyre állok, felbillentem a fejem, hogy találkozzam Caleb tekintetével, és szabad kezemmel megragadom az arcát.

Meglepődés villan a szemében, és rájövök, hogy most vagy soha. Ha adok neki egy másodpercet gondolkodni, nem leszek képes megcsókolni, szóval gyorsan csinálom. Ajkaim az övéivel találkoznak, és a mögöttünk hallható elfojtott zihálások zeneként hatnak füleimnek.

...most már csak remélem, Caleb nem lesz dühös rám, amiért nyilvánosan megcsókoltam.