Maeve szemszöge

Amikor felébredtem, az első dolog, amit éreztem, életem legkínzóbb, hasogató fejfájása volt.

A második egy kellemetlen és ismeretlen érzékenység volt... odalent. Visszatartottam egy nyögést; tudtam, hogy a járás nehezemre fog esni.

Végül pedig: egy idegen ágyban feküdtem, egy számomra ismeretlen szobában.

Mi történt az éjjel…?

A szállodai szoba csendjét hirtelen egy halk horkantás törte meg, és egy pillanatra rémülten megdermedtem. Óvatosan a mellettem fekvő alvó test felé pillantottam, és megpillantottam a jóképű arcot.

Ekkor az előző éjszaka részletei elemi erővel törtek rám.

Lefeküdtem egy idegennel. A gondolataim kavarogtak.

Elfojtottam egy hirtelen feltörő ásítást. Be kell vallanom, nem sokat aludtam – az éjszaka nagy részét azzal töltöttük, hogy nagyon is... alaposan kiéljük elemi ösztöneinket. Még mindig éreztem ajkának érintését a bőrömön, ahogy csókokkal borította be testem minden elérhető centiméterét... izmos, forró testének súlyát az én törékeny alakomon, ahogy erőteljesen belém hatolt...

Az arcom lángba borult.

Annak ellenére, hogy omegának nézett, a legnagyobb kedvességet és tiszteletet tanúsította irántam, és gondolkodás nélkül kész volt segíteni szorult helyzetemben.

Éles fájdalom hasított a mellkasomba.

Egyáltalán nem lett volna szükségem a segítségére, ha Sarah nem kényszeríti le a torkomon azt a bedrogozott italt. Miért tette ezt…?

Micsoda bajba kerültem. Sóhajtva pillantottam a szoba túlsó végében lévő ablak felé, arra számítva, hogy még koromsötét éjszakát látok, ám ehelyett tompa kék fény kezdett elterülni az égen.

Pánik öntött el – mindjárt felkel a nap!

Apám iszonyú dühös lesz rám.

Időt nem vesztegetve kiugrottam az ágyból, és kapkodva magamra rángattam a ruháimat. Kétségbeesetten kutattam át a szoknyám zsebeit, remélve, hogy találok valamennyi pénzt a hazaútra Moonstone-ba. Haza kellett érnem, mielőtt a családom felébred, és rájönnek, hogy egész éjjel kimaradtam. Mámoros mosollyal húztam elő végül néhány dollárost és egy kis aprót – épp csak annyit, amennyi a buszjegyre elég.

A pénzzel a kezemben a lehető leggyorsabban és legcsendesebben az ajtóhoz siettem. Ám abban a pillanatban, ahogy ujjaim a kilincshez értek, megtorpantam.

Én... meg sem köszöntem neki, hogy megmentett...

Nehéz szívvel visszanéztem békésen alvó arcára, mielőtt eltűntem volna a fogyó holddal együtt.

Már majdnem reggel hat óra volt, mire visszaértem Moonstone-ba. Mivel a nap épphogy csak felkelt, és a reggeli harmat még beborította a földet, túl korán volt ahhoz, hogy a családom felébredjen. Általában ilyenkor kezdték el az omega szolgák előkészíteni a falkaházat a napi teendőkhöz.

Semmi olyasmi, amivel az Alfáknak vagy a Lunáknak törődniük kellene.

Csendben becsusszantam a bejárati ajtón, és egy diadalmas sóhaj kíséretében betoltam magam mögött. Végre, megmenekül...

– Nézd csak, ki döntött úgy végre, hogy hazajön.

Hideg borzongás futott végig a gerincemen. Ennek a hangnak még nem lett volna szabad ébren lennie. Egy vastag kéz ragadta meg a karomat, és magával rántott, hogy szembenézzek a tulajdonosával. Előttem állt dühödt apám, mögötte a ravasz húgom, Victoria pedig az egyik karosszékben ült, szigorú arckifejezéssel.

Elkaptak, és nem volt hová bújnom.

– Hol a fenében voltál egész éjjel? – követelte a választ Apám.

Összeszorítottam a számat. Semmi jó nem származna abból, ha elmondanám neki az igazat.

– Megmondtam, Apuci! – csimpaszkodott Sarah a karjába. – Elszökött, hogy idegen férfiakkal hetyegjen! Ó, mondtam neki, hogy mennyire nem fog tetszeni neked, ha nem jön haza, de nem hallgatott rám!

Micsoda hazug, kis taknyos!

Reszketve szorultak ökölbe a kezeim az oldalam mellett. – Ez nem így...

Apám durván megragadta az állkapcsomat, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Remegve kapkodtam a levegőt, és megdermedtem – mozdulni sem bírtam... még lélegezni sem mertem a jelenlétében. Néhány pillanatig csak állt ott, szúrós tekintettel meredt rám... megszaglászott, majd hirtelen, éles mozdulattal eltolt magától.

– Igaz – motyogta. Kezdetben megdöbbentnek tűnt, de minden másodperccel egyre dühösebbé vált, én pedig csak némán húztam össze magam. – Egy másik farkas szagát érzem rajtad.

A háttérből megdöbbent, de kárörvendő hangokat hallottam.

– De...

– Te... – Apám vádlón rám szegezte hideg ujját. Vörös volt a dühtől, ilyet még sosem láttam rajta. – Szégyent hoztál az egész falkára a szemérmetlen viselkedéseddel!

Elsapadva sütöttem le a szemem. Talán mindez nem történt volna meg, ha időt szakítok egy zuhanyra, fürdőre – bármire, amivel lemoshattam volna azt az illatot, mielőtt hazajövök. – Én... én nem akartam...

– Nem hagyhatjuk, hogy tönkretegye Moonstone-t ezzel az undorító botránnyal – erősködött Sarah, szemeiben baljós, sötét fény csillogott. – Örökre száműzni kellene, és leleplezni, hogy mekkora ringyó. Egy igazi Alfa lánya sosem viselkedne így.

A feszültség és a méltóságom kockáztatása ellenére Sarah szavai egy kicsit felvillanyoztak.

Száműzetés a falkából – ez úgy hangzott, mint egy keserédes álom megvalósulása! Ez lehetne az esélyem, hogy végre elmeneküljek ebből a rémálom-házból. Most az egyszer izgatottan vártam, mit mond az apám.

Ehelyett határozottan megrázta a fejét.

– Szó sem lehet róla – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, amivel az egész szobát, engem is beleértve, sokkolt. – Nem engedhetjük, hogy ez az információ kikerüljön a ház falai közül.

– D-De... hogyan? – hebegte Sarah. – Hogyhogy ez nem alap a száműzetésre?

– Vért, verítéket és könnyeket áldoztam azért, hogy felépítsem ennek a falkának a becsületét. Egyetlen botrány elég ahhoz, hogy mindez a porba hulljon... és hála a szemtelen nővérednek, most már két dolog miatt is aggódnunk kell: a kis éjszakai kiruccanása a fővárosban, és a törvénytelen származása – tartott szünetet, miközben rám meredt. – A család védelme érdekében soha nem engedhetjük szabadon kószálni, amíg én vagyok az Alfa.

Jéghideg borzongás fojtotta meg reménykedő szívemet, és a világom összeomlott. Szavai kegyetlen harangkongásként visszhangoztak a fülemben. Most már értettem, miért utasította el mindig, hogy találkozzon velem, vagy hogy a szabadságomról beszéljünk.

Soha nem fog elengedni...

Örökre a foglyuk maradok.

És hosszú idő óta először, egy árva könnycsepp gördült le az arcomon a családom előtt.

Apám folytatta a beszédet, vagy fájdalmasan érzéketlenül a bánatom iránt, vagy egyszerűen nem érdekelte. Megtört szívemmel az utóbbit hittem.

– Maeve a szobájába lesz zárva Sarah születésnapi partijának napjáig. Azonnali hatállyal.

Csend.

– Érthető voltam?

A szám megremegett. – I-Igen, uram...

A húgom felé fordult, aki csendben füstölgött a székében. – És te, Sarah?

– ...Igen, Apuci.

És ezzel el is bocsátottak.

A szobámig tartó séta ezúttal különösen hosszúnak tűnt. Ami általában a menedékem volt, hirtelen fenyegető térré változott, és hosszú ideig álltam a bejárat előtt, mindent felemésztő rettegést érezve. Abban a pillanatban, hogy kinyitottam az ajtót és átléptem a küszöböt, búcsút intettem az életem hátralévő részének.

Belégzés...

Egyik lábam belépett a szobába, követte a másik. Becsuktam magam mögött az ajtót.

Kilégzés.

Mintha egy kapcsolót kattintottak volna át, elborítottak a könnyek, végigfolytak az arcomon, és az ágyamra vetettem magam, elveszve a nyomorúságomban. Vakon nyúltam a párnám alá egy kis pamutzacskóért, és gyengéden kihúztam belőle a benne rejtőző lila kristálymedált. Apám megtiltotta, hogy valaha is viseljem, ezért elrejtettem.

Az utolsó és egyetlen emlékem az igazi anyámról.

Nem tudtam, hová tűnt, vagy miért hagyott el, de a szívem mélyén tisztán éreztem az igazságot: bármilyen élet mellette álom lett volna ahhoz képest, amit itt el kellett viselnem.

– Jól szórakoztál az éjjel?

Az ajtó felé kaptam a fejem, és Sarah-t láttam ott, ezúttal kifejezéstelen arccal. Az azonnali reakcióm a düh volt – nem volt türelmem a kis játszmáihoz.

– Miért tetted? Soha nem ártottam neked.

– Ne merészeld itt nekem az áldozatot játszani, te koszos korcs – köpte a szavakat, miközben rám bökött az ujjával. – Én a nagy Alfa Burton és a Lunája tisztavérű lánya vagyok. Miért kapnál te – a fattyú gyereke – ugyanolyan bánásmódot, mint én? Nem érdemelsz szép ruhákat, nem érdemled meg, hogy találkozz a herceggel, és biztosan nem érdemled meg Apánk szeretetét.

– Micsoda?

– Tudom, mit látok: annyira vágysz az elismerésére, hogy az már fáj neked. Egyszerűen ki kellett volna dobnia. Nem értem, miért nem tette meg.

A logikája csak még jobban felbosszantott. Ez az égető féltékenység, amit irántam táplált, teljesen alaptalan volt. Nem volt helyem a szüleink szívében, és semmit sem akartam abból, ami az övé.

Hála Sarah-nak, mindent, amit valaha akartam, fájdalmasan elszakítottak tőlem. Bezárkóztam előtte.

Nem maradt mondanivalóm.

Mivel nem kapott további választ, unottan felhorkant. – Legalább Apa teljesen meggyűlölt a történtek után, és nekem ennyi elég.

Mielőtt elhagyta volna a szobámat, megállt és elidőzött az ajtóban.

– A dolgok még rosszabbak is lehetnének. Végül is, lehet, hogy terhes maradtál.

Ezeknek a kísértő szavaknak a hallatára a szemem riadtan pattant az övére. Válaszul ravasz mosolyt villantott rám, és becsukta maga mögött az ajtót.

Terhes? Hirtelen csak ez járt a fejemben.

Ez lehetetlen – próbáltam érvelni, kétségbeesetten kutatva bármiféle vigasz után. Ennek csak akkor lenne értelme, ha nem használtunk volna védekez...

És ekkor belém hasított a felismerés. Nem emlékeztem, hogy használtunk-e bármiféle védekezést.