Violet

– Valaki, könyörgöm, öljön meg! – nyögtem fel, arcomat a párnámba temetve. A tanítás még el sem kezdődött hivatalosan, de én máris kimerültem.

Hogyan is tudtam volna koncentrálni a múlt héten történtek után?

Sokan mondták, hogy a társad megtalálása varázslatos lesz, mint valami tündérmesében. A társadnak a lelki társadnak kellene lennie – de az enyém? Az enyém a pokol legmélyebb bugyrából szalajtott pár volt.

Undorító volt, egy söpredék... kőszívű.

Először megcsókolt, aztán közölte, hogy tartsam távol magam tőle, majd követett a kollégiumig. Semmi értelme nem volt az egésznek.

Valahányszor behunytam a szemem, csak Kylan ajkainak érintése villant be, és gyűlöltem.

Mintha a helyzet nem lenne így is épp elég rossz, a lányok nem tudtak másról beszélni, csak arról, hogyan feküdt le Chrystallal, és hogy ők ketten újra összejönnek.

Engem nem zavart. Az igazat megvallva, rohadtul nem érdekelt – de Lumia szíve összetört.

Zsigerből gyűlöltem a fiút, minden porcikámmal, és amikor megláttam a folyosón, láttam a szemében: ő is ugyanígy érzett.

Jó ember lévén, ott helyben vissza akartam utasítani, hogy mindkettőnk dolgát megkönnyítsem – de mielőtt még kimondhattam volna a szavakat, köddé vált.

Kylan előbb-utóbb vissza fog utasítani engem. Ez köztudott tény volt. Én csak meg akartam tenni, mielőtt neki esélye lenne rá.

Három kopogást hallottam az ajtómon, mielőtt kinyílt volna.

– Gyerünk, kapd fel a táskád, és indulás! – ismertem fel Trinity hangját. – Nem akarod összekenni a párnádat sminkkel.

Felemeltem a fejem, és rámeredtem.

– Nincs is rajtam smink.

– Ó? – ráncolta a homlokát. – Akkor nyállal. Gyerünk, indulás!

Nyögve kászálódtam ki az ágyból. Felkaptam a táskámat, és követtem őt.

– Mi értelme közös hálóteremnek, ha nagyrészt csak ketten vagyunk? – gúnyolódott Trinity menet közben. Chrystalra és Amyre, a szobatársainkra utalt, akik ritkán voltak ott.

Megvontam a vállam.

– Engem nem zavar.

A hét során világossá vált számomra, hogy a két lykán lánnyal amúgy sem fogok kijönni. Nem úgy, mint Trinityvel. Ő kedves volt, vicces, laza, és olyan érzés volt vele lenni, mintha ezer éve barátok lennénk. A kapcsolatunk természetesnek hatott.

– Talán összefutunk a társammal, és végre bemutathatlak neki! – csillant fel Trinity szeme.

Erőltetett mosolyt küldtem felé.

– Igen, talán.

Trinity a Csillagfény Fesztiválon találta meg a párját, és azóta be nem állt a szája róla. Egész héten azt kellett hallgatnom, milyen magas, jóképű és kedves – mégsem volt hajlandó alátámasztani ezeket az állításokat egy fényképpel. Azt mondta, ő olyan valaki, akivel személyesen kell találkoznom.

Örültem neki, tényleg. Megérdemelte a világot, sőt még annál is többet, de keserűséggel töltött el a gondolat, hogy az ő helyzete mennyire másképp alakult.

Az én élményem annyira megalázó volt, hogy még neki sem meséltem el, hogy megtaláltam az enyémet.

Trinity megbökte a vállamat.

– Ne érezd rosszul magad, amiért még nem találtad meg a társad. Talán nem ebbe az iskolába jár.

– Igen – mormoltam, elkapva a tekintetem. – Talán.

Kicsivel később elértük a zsúfolt akadémiai csarnokot. Trinity szoros ölelésbe vont.

– Nekem arra kell mennem – mutatott az épület egy másik szárnya felé. – De legyen jó első napod! És ha verekedni kell valakivel, írj!

Felnevettem, miközben néztem, ahogy távolodik.

– Írok majd!

Sajnos ma nem volt közös óránk. Tudtam, hogy nem támaszkodhatok rá négy éven keresztül, és egyedül kell boldogulnom – de nem túlzás azt állítani, hogy máris hiányzott.

Ahogy végigsétáltam a folyosón, a tantermemet kerestem. Amikor végre megtaláltam, vettem egy mély levegőt, kényszerítve magam, hogy kizárjak minden gondolatot Kylanről. Ami megtörtént, megtörtént, most ideje volt koncentrálnom.

A nap első órája a gyógyítás alapjai volt.

Beléptem a tanterembe, és máris megláttam Esthert, a rezidens felügyelőnket, aki elöl állt. Meleg mosolyt küldött felém, amit viszonoztam.

Végigpásztáztam a termet, üres helyet keresve, de aztán meghallottam.

Azt az ismerős, idegesítő nevetést.

Odanéztem, ahonnan a hang jött, és megláttam Chrystalt egy asztalon ülni, körülvéve a csatlósaival, köztük Amyvel. Nevetgéltek és suttogtak, de a szemük rajtam volt.

Hogy rajtam nevettek-e vagy velem, nem tudtam – és őszintén szólva nem is érdekelt.

Csak annyit tudtam, hogy olyan messze kell helyet találnom tőlük, amennyire csak lehetséges, így is tettem. Nem akartam összetűzésbe kerülni Chrystallal, nem akkor, amikor már így is elég bajom volt Kylannel. Egy nemes vérű Lykán bőven elég volt.

– Jó reggelt mindenkinek! – köszönt Esther, amint leültem. – Mielőtt elkezdenénk, szeretnék egy gyors bemutatkozó kört. Név, életkor, honnan jöttetek...

Mindenki felnyögött, de Esther folytatta, láthatóan nem fogadott el nemleges választ. Szerencsére én voltam az első, de ahogy mindenki kénytelen volt bemutatkozni, gondolataim máshová kalandoztak.

– Ma egy egyszerű gyógyítási gyakorlatot fogunk végezni. Ne aggódjatok, ez csak arra szolgál, hogy lássuk, ki hol tart, szóval semmi nyomás.

Részletesen elmagyarázta a feladatot, de az agyam ismét elkalandozott.

– Mindenki kap egy tartályt harminc kishallal – mondta Esther. – A cél az, hogy a gyógyító képességeitekkel felerősítsetek legalább egyet a legyengült halak közül. Sok sikert!

Az utasításai feléről lemaradtam, de nem bántam. A halas gyakorlat olyan alap volt, amit már kiskoromban megtanultam. Ez standard volt a Vérrózsa falka gyógyítói között – és minket mind a falka legerősebb gyógyítója képzett, egy idős, tisztelt asszony, aki Anyát is tanította.

A előttem elhelyezett tartályra néztem. Az ujjamat körkörösen mozgatva meggyógyítottam egy halat, mivel szerettem volna meghúzni magam. Nem akartam kitűnni, vagy hogy strébernek, esetleg felvágósnak bélyegezzenek az osztályban.

Otthon is így volt, és nem akartam, hogy megismétlődjön.

Amikor hallottam, hogy az emberek csodálattal beszélnek és tapsolnak, Chrystal asztala felé fordítottam a fejem.

– Tizenöt hal – bólintott Esther, megigazítva a szemüveget az orrán. – Szép munka, Chrystal. Mivel te tavaly már elvégezted ezt az órát, biztos vagyok benne, hogy vezetni tudod a többi lányt.

Chrystal önelégülten mosolygott, vörös fürtjeit a füle mögé tűrve.

Tényleg azt hitte, hogy ő valaki. Szenvedélyesen gyűlöltem őt, de nem miatta – hanem a fiú miatt.

'Nem vezethet minket. Ezt már sokszor megcsináltuk.' Lumia bemászott az elmémbe. 'Mutasd meg neki!'

Ökölbe szorítottam a kezem, és a tartályban lévő halakat bámultam, ahogy a harag eluralkodott a testemen.

'Először ellopta a társunkat, most pedig a reflektorfényünket lopja. Nem ő a legjobb gyógyító ebben az osztályban.'

Nehéz volt nem figyelni Lumia hangjára, ahogy egyre közelebb lökött a szakadék széléhez. Kylannek semmi oka nem volt rá, hogy úgy utáljon, ahogy tette, nem, amíg ilyen társasággal vette körül magát.

Ez nem volt igazságos.

'Végezz azzal a ribanccal, Violet!'

– Nem...

Mielőtt megállíthattam volna, Lumia győzött. A víz a tartályban vadul felcsapott, és mind a harminc hal virgoncan úszkált.

Hüledezés futott végig a termen, ahogy mindenki felállt, hogy a tartályom köré gyűljön. Az arcom felforrósodott, éreztem mindenki tekintetét magamon. Utáltam a figyelmet, és a féltékeny farkasom miatt most egy egész teremnyi jutott belőle.