Belépett a Levisay International pompás épületének liftjébe. Az első tizenöt emeletet szállodaként használták, majd a tizenhatodiktól a huszadikig irodák kaptak helyet.

Amint a liftajtók kinyíltak a huszadik emeleten, egy hölgy várta őt kellemes mosollyal.

– Abigail Mason? – Abigail bólintására felé lépett egy kézfogásra. A lány alig várta, hogy megossza a hírt Mollyval.

Egész éjjel a szállásáról álmodozott, vagy az ételről, amit az asztalra tehet, a ruhákról, amiket vásárolhat és viselhet.

Ugyanaz a ceruzaszoknya már a kukába való volt. A kosztümöt, amit ma viselt, Henry intézte. Ragaszkodott hozzá, hogy ezt viselje ma, és ráér visszafizetni, miután megkapta az állást.

A távolságtartó férfi, aki úgy tűnt, nem tud mosolyogni, nevetni, vagy akár csak beszélgetést folytatni, olyan figyelmesnek bizonyult.

– Erre, kérem. – A nő hangja félbeszakította gondolatait, és kinyitott egy ajtót, amelyen az Ethan Hanks (Alelnök) névtábla állt.

Belépett az irodába, és lenyűgözte az óceánkék dekoráció. Egy férfi ült az íróasztal mögött, aki azonnal felállt, amint látta belépni.

– Abigail Mason? Ethan Hanks vagyok. Örülök a találkozásnak. – Abigail meglepődött, hogy egy fiatal, sármos személyiséggel találja magát szemben.

Idősebb valakire számított, legalább egy-két ősz hajszállal a halántékán. A férfi a húszas évei közepén járhatott.

– Üdvözlöm, Ethan. – Abigail a legszebb mosolyát adta, miközben viszonozta a kézfogást. Bár kissé furcsának találta, hogy az alelnök felállt a helyéről, csak hogy üdvözölje.

– Szóval, Abigail. Miután átnéztük az önéletrajzát, valahogy… nem vitt rá a lélek minket, hogy felvegyük a korábbi pozícióra. De biztosítom. Ebben a pozícióban élvezni fogja a munkát velünk. Olyan valakire van szükségünk, aki versenyképes, és kezelni tudja a hamarosan nyíló kávézóinkat, ahol női menedzsereket és pincérnőket fogunk alkalmazni.

Röviden, csupa női személyzet. Ez lesz a mi „gyermekünk”, és a legjobbat akarjuk neki.

Abigail szíve izgatottan dobolt. Alig várta, hogy elkezdhesse a munkát.

A férfi egy aktát tolt felé.

– Itt a szerződés. Olvassa át az összes szabályt, Ms. Mason. Minden le van írva feketén-fehéren. De hadd mondjak el egy dolgot. Az utolsó feltétel kimondja, hogy ha két éven belül el akar hagyni minket, akkor kétmilliárd dollárt kell fizetnie, vagy börtönbe kerülhet.

Abigail szíve kihagyott egy ütemet. Ethan Hanks folytatta:

– Olyan sok energiát fektetünk a személyzetünk támogatásába, hogy nem engedhetjük meg, hogy minden pénzünk és energiánk kárba vesszen. Tehát szükségünk van valamiféle garanciára vagy biztosítékra.

Kinyitva az aktát, amikor a lány nem fűzött hozzá megjegyzést, újra hallotta a férfit:

– A saját nyugalma érdekében beszélhet bármilyen ügyvéddel. De elég népszerűek vagyunk a piacon, és soha nem szegjük meg a szavunkat. Alkalmazottaink önbecsülése számít nekünk.

Abigailnek nem volt szüksége senkivel beszélni. Sokat hallott róluk az ügyfeleiktől és az alkalmazottaiktól is.

Néhány hónappal ezelőtt szeretett volna náluk dolgozni a kiemelkedő fizetések miatt, de Kyle ellenezte az ötletet, így nem kapta meg az esélyt.

Az állás után anyagilag stabil lesz. Stabilabb, mint Kyle és Chloe együttvéve. Megengedheti magának, hogy pert indítson ellenük, hogy visszaszerezze a lakását és a műhelyét.

Soha nem engedték meg neki, hogy elvigye a holmiját a lakásból vagy a bútorait a privát műhelyből.

Egy jóképű pasi volt mellette. Most meg akarta vizsgálni a vizek mélységét.

– Benne vagyok, Mr. Hanks. – Meghozta a döntést, de miért érezte úgy, mintha Ethan Hanks megkönnyebbülten sóhajtott volna fel?

Ó! Biztos csak képzelte.

Gondolkodás nélkül aláírta a szerződést. Ethan visszavette az aktát, felállt a székéből, megkerülte az asztalát, és újra kezet nyújtott neki.

– Gratulálok, Ms. Mason. Üdv a fedélzeten.

– Remélem, Mr. Hanks, hogy méltónak bizonyulok az ítéletére.

– Kérem, hívjon Ethannek.

– Ebben az esetben – az arca hirtelen ragyogni kezdett –, hívjon Abigailnek.

– Örülök a találkozásnak, Abigail.

– Én is, Ethan.

Ethan hívta az asszisztensét, Mrs. Amandát, és megkérte, hogy vezesse körbe Abigailt az irodában. A hétvége után kellett kezdenie.

Abban a pillanatban, hogy a lány elhagyta az irodát Amandával, Ethan a telefonjához rohant, és tárcsázott egy számot.

– Hunter. A lehetetlen megtörtént. Aláírta a szerződést. Most ne felejtsd el. Tartozol nekem azzal, amit kértem.

Csend volt a vonal másik végén, majd a férfi mély hangja szólalt meg a hangszórón keresztül:

– Tudom. Ne aggódj. – Épp bontani akarta a hívást, amikor Ethan újra megszólalt.

– És ó, Hunter?

– Mi az már megint?

– Gyönyörű a nő, ember.

Megint csend volt a túloldalon, majd Ethan egy sziszegő hangot hallott, ami nevetésre késztette.

– Jobb, ha távol maradsz tőle, haver.

***

Amikor hazaért, emelkedett hangulatban volt, és szorosan megölelte a férfit.

– Ó, Henry! Ez megér egy vacsorát és egy koccintást. Ma este én fizetek. Ezt nem fogod elhinni.

Hunter száján halvány mosoly játszott. A lány épp mondani akart még valamit, amikor a telefonja csörögni kezdett. Meglátta a hívóazonosítót, és vigyorogni kezdett.

– A barátnőm az.

A nappaliban maradt, Hunter pedig a hálószoba felé vette az irányt, némi magánszférát hagyva neki.

– Ó, Molly. Te jó ég! Annyira örülök, hogy hallak. De először mondd, mi van Angelával? Hogy van?

– Anyu jól van. Enyhe szívroham volt. Ma este kiengedik, de én csak holnapra érek oda. Mert tudod? Kötelezettségek!

– Igen. Megértem, Molly.

– Mit akartál mondani, Abi? Böpd ki! Kérlek, mondd, hogy Kyle és Chloe öngyilkosok lettek.

– Ó. – Abigail nevetve forgatta a szemét. – Ugyan már, Moll. – Aztán körülnézett, és a telefonba suttogta: – Kaptam egy remek állást a Levisay Internationalnél. Felvettek állami vezetőnek a következő projektjükhöz.

– Micsoda? Hűha, Abi! Ez egy álom vált valóra. Mindig is velük akartál dolgozni.

– Igen. Szállást adnak, autót sofőrrel, kiemelkedő fizetést…

– Annyira örülök neked, Abigail. – Abigail érezte, hogy a barátnője a sírás határán áll. Ő is elérzékenyült beszéd közben.

– Ez miattad van, Molly. Te rángattál ki a gödörből, és szereztél vőlegényt ilyen rövid idő alatt. Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy irtó dögös. De ó. Kár, hogy meleg. És…

– Abi! – Nem tudta befejezni, amikor meghallotta Molly riadt hangját. – Miről beszélsz?

– Henryről beszélek, te butus. Aki találkozott volna velem a Sasha’s Dinerben…

– ÚR.ISTEN! Abi, hol vagy?

– Miért? Én… én… a lakásomban vagyok, természetesen. – Abi próbálta elnevetni a dolgot.

– Édesem. Fuss! Menj el arról a helyről, AZONNAL!

– Ezt hogy érted? És miért hangzol ilyen dühösnek?

– Nem vagyok dühös, te buta. Aggódom. Henry a barátom barátja, és balesetet szenvedett aznap reggel, amikor találkoznia kellett volna veled. Későn tudtam meg.

– Molly. Hogy lehetséges ez? Lehet egy kisebb baleset is, és…

– Ne légy hülye, Abi. Megsérült és kórházba került. Még mindig kómában van.

Pánik töltötte el az érzékeit. Rémülten nézett a hálószoba ajtaja felé.

– M… Molly!

– Drágám. Ne aggódj. Nyugodj meg. Rendben? Csak menj ki, és fuss el. Ő nem Henry. Ő valaki más. – Molly még beszélt, de Abigail csak állt ott, teste zsibbadt.

A telefon kiesett a kezéből a padlóra.

Henry sosem ért oda. És ő hozzáment egy idegenhez, aki vele élt, és még az általa készített ételeket is élvezte.

A rohadék!