(James szemszöge)

Szomorúan figyelem, ahogy a koporsót kiviszik a templomból a temetőbe.

Hideg októberi nap van, a szürke égbolt és a szemerkélő eső csak fokozza az általános komor hangulatot.

Nem tehetek róla, de lenyűgöz, milyen gyorsan sikerült a falkának mindent összehoznia Stephanie temetésére.

A mi világunkban minden temetés gyorsan zajlik, de éppen a sietség miatt a dekoráció és a vendéglista általában kissé hiányos szokott lenni. Ékes bizonyítéka annak, mennyire szerették Stephanie-t, hogy ilyen sok gyönyörű virágkompozíciót tudtak összeállítani a tiszteletére, és hogy ilyen sok ember tudott itt lenni, hogy lerója kegyeletét élete előtt, beleértve számos más falkából érkezett farkast is.

Ha nem egy ilyen borzalmas alkalomról lenne szó, valójában gyönyörűnek nevezném a színvilágot. De hát az ősz mindig is az egyik kedvenc évszakom volt.

Halványan rémlik, hogy mára volt valami más esemény is a naptárban, de őszintén szólva fogalmam sincs, mi lehetett az. Egy nagy falkánál – a Nyugati Hegy falkának több mint 10 000 tagja van – rengeteg rendezvényünk van. Jövendőbeli Alfaként elvárják tőlem, hogy annyin vegyek részt, amennyin csak lehetséges, de senki sem várja el, hogy mindegyikre emlékezzek is... még ha a pillanat hevében próbálok is úgy tenni. Ha egy Omega vagy a csodálatos barátnőm nem emlékeztet, legtöbbször még a saját anyám és apám születésnapját is elfelejtem.

A csodálatos barátnőm. Sóhajtok egyet, és letörlök egy könnycseppet a szememről. Soha többé nem lesz itt, hogy emlékeztessen a születésnapokra.

Sajnos nem lehet úgy tenni, mintha tudnám, miről szól a mai szertartás. Stephanie Brogan életem szerelme volt, a jövendőbeli társam és Lúnám.

Még mindig nem tudom elhinni, hogy nincs többé. Még csak meg sem tapasztalhattuk teljesen a társi köteléket, beleértve a szikrákat és a fantasztikus szexet, ami állítólag ezzel jár. Ha csak három hónappal tovább él, a farkasaink megerősítették volna egymást társként, és Stephanie hivatalosan is elfoglalhatta volna méltó helyét az ágyamban és az életemben.

Ahelyett, hogy szexi testét az ágyamban üdvözölném, ma búcsút veszek tőle. Búcsút veszek minden jövőbeli tervünktől és közös álmunktól is. Nem tehetek róla, de haragot és neheztelést érzek emiatt. Nem így kellett volna történnie.

Ahogy figyelem a temetési menetet elhaladni – apámnak, anyámnak és nekem, a Béta családdal együtt a bejáratnál kell állnunk, miközben a vendégek a templomból a sírkertbe vonulnak –, megpillantom Stephanie húgát, Lilyt. Az anyja mellett áll. Egyszerre tűnik szomorúnak és ártatlannak, amitől a harag még jobban feltámad a testemben. Az a Kis Taknyos az oka annak, hogy Stephanie halott.

***VISSZAEMLÉKEZÉS TEGNAP ESTÉRE***

Stephanie és én összebújva ülünk a kanapén a falkaház nappalijában, és filmet nézünk. A kezem a combján pihen, és épp meg akarom csókolni, amikor egy sms eltereli a figyelmét. Stephanie nem engedi, hogy megnézzem az üzenetet, ami bosszant, de gyorsan elmagyarázza, hogy Lily eltévedt az erdőben, miután kiszökött, hogy találkozzon egy fiúval.

Stephanie húga 13 vagy 14 éves lehet. Megvan benne minden tinédzserkori pattanás és dac, ami ezzel a korral jár. Ellentétben Stephanie-val – akinek gyönyörű szőke haja és mogyoróbarna szeme van – Lilynek vörösesbarna a haja és élénkzöld a szeme. Vagy legalábbis azt hiszem, élénkzöld; általában hatalmas fekete szemüveg takarja el őket.

Stephanie felkel, és azt mondja, Lily írt neki, könyörögve, hogy menjen és keresse meg. Bosszant a félbeszakítás, de felajánlom, hogy elmegyek Stephanie-val megkeresni a Kis Taknyost. Stephanie azt mondja, Lily kiborulna, ha bárki más is tudna a kis kalandjáról. Stephanie megnyugtat, hogy minden rendben lesz, majd nyom egy gyors puszit a számra.

A farkasomnak és nekem is rossz előérzetünk van, amikor Stephanie elindul, de Stephanie teljesen az ujja köré csavart minket. Szinte lehetetlen a farkasomnak és nekem bármiben is ellentmondani neki. Megállítjuk a filmet, és úgy döntünk, elintézünk némi munkát apám irodájában, amíg várjuk, hogy Stephanie visszaérjen. Úgyis éjszakai bagoly vagyok, szóval nem bánom a várakozást.

Sajnos körülbelül egy órával Stephanie távozása után sürgős elmekapcsolat-hívást kapok a falka harcosaitól. Jelentik, hogy látták a Kis Taknyost kirohanni az erdőből, segítségért sikoltozva. Mielőtt többet mondhatnának, átváltozom farkas alakomba, és rohanásnak eredek.

Követem Stephanie illatát mélyen az erdőbe... amíg egy kis tisztásra nemérek, amit Stephanie vére borít. Tépett, véres ruhái szanaszét hevernek, és hajcsomói is mindenfelé szóródnak.

Ez a legrosszabb, legvadabb látvány, amit valaha láttam. Mindenütt kóborlók szaga terjeng, így elég nyilvánvaló, mi történt. A rohadékok még annyi fáradságot sem vettek, hogy ott hagyják a testét.

***VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE***

Könnyek fenyegetnek, ahogy visszagondolok a tegnap esti helyszínre. Nem aludtam és nem ettem, amióta megtaláltam azt, ami Stephanie-ból maradt, és nehezemre esik kordában tartani az érzelmeimet.

Most, hogy a szemem kiszúrta Lilyt, a rá irányuló haragom üdvözlendő figyelemeltereléssé válik. Nagyon nehezemre esik levenni róla a tekintetemet. Az igazság az, hogy mindig is furcsán kíváncsi voltam rá, de ma... ma csak annyit akarok, hogy kitöltsem a dühömet valakin, és ő pont olyan jó célpontnak tűnik, mint bárki más. Az ő hülye tinédzser viselkedése a társamba került! És ez a falkának a jövőbeli Lúnájába került!

A farkasom, Luke, könyörög, hogy nyugodjak meg. Érdekes dolog, amikor a farkas oldal próbálja nyugtatni az emberit. Bármennyire is zaklatott, dühös és érzelmes vagyok, csábító lenne figyelmen kívül hagyni őt, és azonnal móresre tanítani azt a Kis Taknyost. Mégis úgy döntök, megfogadom Luke tanácsát, miután emlékeztet, hogy Stephanie megérdemli, hogy a temetése csak róla szóljon, és ne valami nyafogó tinédzser kölyökről.

Ez nem jelenti azt, hogy hagyom Lilynek megúszni, amit tett, de várok egy megfelelőbb időpontra a bosszúmhoz.

Visszafordítom a figyelmemet Stephanie koporsójára, amit megtöltöttünk a véres ruháival, hajával és mindennel, amit a helyszínen találtunk, és amin rajta volt a vére. A koporsót az amfiteátrum közepére vitték. Az alfa és béta családok elfoglalják helyeiket az első sorban, apám és a falka papja pedig a koporsó mellé lépnek, hogy megkezdjék a szertartást.

A ceremónia rengeteg imát, rituálét és beszédet foglal magában. Egy átlagos szertartás 2-3 óráig tart, de Stephanie-é valószínűleg közelebb lesz a 4-5 órához, tekintettel a falkában betöltött státuszára és arra, hogy mennyire szerették.

A szertartás alatt próbálom elterelni a figyelmemet azzal, hogy a körülöttem lévőket figyelem. Nem akarom, hogy gyengének lássanak, amiért magzatpózba gömbölyödve üvöltök, mint egy kisbaba, még akkor sem, ha most ez az egyetlen dolog, amit tenni szeretnék.

Megszakad a szívem, ahogy Stephanie szüleire pillantok mellettem az első sorban, ahogy egymásba kapaszkodva sírnak. Látni Stephanie apját – egy erős, hatalmas Béta farkast – összeomlani olyan látvány, amiben nagyon ritkán volt részem. A fájdalom a szemében szívszaggató.

Észreveszem Stephanie bátyját, Nicket is, amint a társába, Jennybe kapaszkodik. Ők is mindketten sírnak. Nick a legjobb barátom, apró kölyökkorunk óta ismerem, de szó szerint soha nem láttam még sírni.

Látom, hogy sehol egy száraz szem. Még apám arcán is lecsordul néhány kósza könnycsepp, bár biztos vagyok benne, hogy megölne bárkit, aki ezt szóvá tenné. Büszke ember, pont, mint én.

Ahogy az ég tovább sötétedik, észreveszem, hogy a Kis Taknyos kezd úgy viselkedni, mintha kényelmetlenül érezné magát a székében. Látom, hogy Stephanie anyja kezd ideges lenni, és jogosan. Egyszer az életben nem tudna a Kis Taknyos másra gondolni, mint saját magára? Komolyan. Ez egyetlen szertartás. Csak egy. Egy nővérért, aki meghalt, miközben rajta próbált segíteni. Hogy merészeli a Kis Taknyos nem tartani magát?

A következő, amit észlelek, hogy a hold magasan jár az égen, és a pap az utolsó rítusokat mondja. Pontosan ebben a pillanatban a Kis Taknyos valamit az anyja fülébe suttog. Az anyja odafordul és rámered, mire a Kis Taknyos lehajtja a fejét.

Aztán látom, ahogy a Kis Taknyos feláll és kisétál. Úgy tűnik, fájdalmai vannak, és remélem is, hogy így van. Hogy merészel kisétálni a nővére temetéséről! Különösen az utolsó rítusok közepén! Kísértésbe esem, hogy utána menjek és jól megmondjam neki a magamét, de Stephanie többet jelent nekem ennél.

Emlékeztetem magam még egyszer, hogy elég hamar bosszút állok majd Lilyn, alias a Kis Taknyoson. Ma estére életem szerelmére kell összpontosítanom.