***Auri szemszöge***

Maddie délelőtt 10 körül ébresztett, dörömbölve az ajtómon. A szüleink már elmentek, és egész nap nem jönnek vissza. A bálon találkozunk velük, mivel ők a házigazdák. Ty-nak kell majd elvinnie minket a kocsijával este. Maddie ugrándozott a házban, miközben én villásreggelit készítettem nekünk, majd felhurcolt engem, a villásreggelivel együtt, a szobájába.

– Auri, akarod, hogy megcsináljam a sminkedet? Nem sokat, de legalább egy kis szemhéjfestéket?

Felkuncogtam. – Minek, Maddie? Hogy kiemelje a szürkét a szememben?

Felhorkant. – Úgy értem, igazíthatnám Kai szeméhez. Vakul mész a bálba?

Bólintottam, és kinéztem az ablakon, Kai átadta a látását. Először Maddie rózsaszín-fehér csíkos tapétája és a nevetséges mennyiségű piros szívecskés párna rohamozta meg a retinámat, de aztán a kinti erdőre fókuszáltam. A buja zöld megnyugtatta a szememet. Általában szinte mindenhol vakon közlekedtem, kivéve, ha ismeretlen volt a környezet. Ez most más volt. Nem akartam az ő szemei mögé bújni. Ha a társam elutasít, akkor lásson engem teljes valómban.

– Nos, szerintem még így is kihozhatunk belőle valamit. Mert néha, ha elég sokáig néz az ember a szemedbe, olyan, mintha egy galaxist látna benne.

– Maddie, ez a romantikus éned csodálatra méltó. De koncentrálj magadra. Milyen a ruha? Apa engedte, hogy megvedd „az igazit”?

Fújtatott egyet, és csípőre tette a kezét. – Nem! Apu olyan vaskalapos volt, amikor meglátta. „Az én lányom nem fog úgy járkálni, mint egy ribanc”. És anya nem tudott vitatkozni vele. Szóval ezzel kellett beérnem.

Nevettem, ahogy apánkat utánozta. Egy nagyon szűk, piros ruhát nézett ki, ami abszolút gyönyörűen állt rajta. De úgy is nézett ki benne, mintha huszonegy éves lenne, és az összes fiút az udvarra csábította volna. Maddie egyáltalán nem volt teltkarcsú, de határozottan fejlettebb volt, mint egy átlagos tizenöt éves. A fenébe is, még egy átlagos tizenhét évesnél is.

A ruha, amelyben végül megállapodtak, és amelyet épp húzott elő, éjkék színű volt. Testhezálló volt, de tipikus báli ruhaként bővült ki az alján. A ruha árcédulája csillagászati összeg volt, és tudtam, hogy az elmúlt három hónapnyi munkám ára erre ment el. De jobb érzés volt, mintha Melissa egy újabb designer táskájára ment volna. Ez volt Maddie első Gyűlése, és megérdemelt valami különlegeset.

– Tudod, talán eljön az Arató Hold falka Alfája. Talán én leszek a Lunája. Egész idő alatt rám várt. – Pördült egyet, maga elé tartva a ruhát.

– Szegény fickó. Jót nevetnék, ha Suzie-val vagy valaki mással ragadna. Mennyi lehet most, 30? És a végén egy 13 éves lesz a társa! Képzeld el!

Maddie is nevetni kezdett. – Ó, milyen kegyetlen tud lenni a Holdistennő. – Lehuppant a fésülködőasztalához, és nekilátott egy bőrápolási rutinnak, amit cseppet sem irigyeltem. – És mi lesz a te ruháddal? Tudom, hogy apa nem adott rá pénzt.

– Hazahozott valami anyagot, és azt mondta, varrjam meg magamnak.

Megfordult, fél arca zöld pasztával borítva. – MICSODA?! Ne mondd, hogy abból a ronda pasztellkék zsákból!

Bólintottam. – A hazahozott anyagmennyiség a testem felét sem takarná el. De hát nem szólhatok semmit.

– Szóval mit csinálsz?

Elvigyorgott. – Emlékszel Melissa és apa régi ágytakarójára? Melissa metál-korszakából?

– A csillogó ezüst? Istenem, attól megfájdult a szemem. Egy franciaágy méretű ezüst takaró. Mintha nem lennénk érzékenyek az ezüstre.

– Az a darab. Vagy négy éve a szekrényemben áll. Szóval abból csináltam valamit.

Olyan pillantást vetett rám, ami azt sugallta: „nem hiszem el, hogy abból a színből lehet valami szépet csinálni”, de nem szólt semmit. Visszafordult a tükörhöz. – Nos, legalább próbálj meg dögösen kinézni. Lehet, hogy megtalálod a társadat. – A tükörből rám nézve felvonta a szemöldökét. – Talán Logan Alfa a TE társad.

Öklendező hangot adtam ki, mire ő nevetett. A nap nagy részét a szobájában töltöttük. Késői ebédet készítettem, mivel tudtam, hogy Maddie ragaszkodni fog ahhoz, hogy ne vacsorázzon, egyrészt mert ott is lesz étel, másrészt hogy ne legyen „kajabébi” a hasában, amikor a ruhájában belép.

Maddie épp a sminkjét fejezte be, amikor hallottam a bejárati ajtót nyílni és csukódni. Kidugtam a fejem, és hallottam Ty-t feljönni a lépcsőn.

– Kicsit kicentizted, Ty. Egy óra múlva indulnunk kell.

Felhorkant. – Mondja az, aki még nincs is ruhában.

Kinyújtottam rá a nyelvem. – Maddie ruhájához kb. 10 ember kell, hogy belepréselje. Lehet, hogy szükségem lesz a segítségedre. Én csak öt embernek számítok.

Legyintett, és bement a szobájába, majd hallottam, ahogy elindul a zuhany.

– Rendben, Maddie, próbáljunk meg belevarázsolni ebbe a cuccba.

Kellett még 15 perc, de épp, amikor Ty kijött fekete nadrágban, fekete ingben, fehér nyakkendővel és fehér zakóban, sikerült Maddie-t belebújtatni és befűzni a ruhájába. A mellei épphogy az álla alatt voltak, de azt mondta, pontosan így akarta. Egy éjszakáról van szó, és kinek kell levegő, ezek voltak a szavai.

– Auri, most lenne itt az ideje, hogy felvedd a ruhádat.

A hajam már kész volt, hála Maddie-nek. Egyáltalán nem hasonlítottam a sötét gesztenyebarna családomra. A hajam platinaszőke volt, megfelelő fényben szinte fehér. Pontosan megegyezett a farkasom színével. Szinte ugyanolyan dús és kezelhetetlen is volt. Maddie a jobb oldalra fonta, és kis gyöngyös tűket tűzött bele. Úgy volt megcsinálva, hogy a jobb vállamra omoljon. Leszökelltem a szekrényemhez, és elővettem a ruhámat. Egy zsákban tartottam, hogy ne koszolódjon, és ne rágják meg a molyok. A fürdőszobába rohanva ledobtam a bő pólót és melegítőnadrágot, amiben egész nap voltam.

A ruha valószínűleg eddigi legjobb munkám volt. Olyan volt, mint egy görög istennő viselete. Mély V-kivágása volt, ami hátul is mélyre nyúlt. Az anyag rám simult és csillogott, a szoknyarészt pedig enyhén rakottra csináltam, hogy engedje a mozgást. A combjaimnál elég magasan fel volt hasítva. Persze, megmutatta az összes sebhelyemet, de a fenébe is, jól éreztem magam benne. Határozottan nem volt „Apa által jóváhagyott”, és ez nagyon boldoggá tett. Ez lesz az utolsó alkalom, hogy megkért, varrjam meg a saját ruhámat.

Kiléptem a fürdőszobából, a vállamra igazítva a hajamat, amikor hallottam, hogy valaki vizet köp a konyhában.

– AZTA. – Maddie csípőre tette a kezét, és ide-oda ringatta. – Ki hitte volna, hogy ezt a testet rejtegeted a bő gatyák és pólók alatt.

Ty, aki még mindig köhögött a félrenyelt víztől, eléggé kitisztította a tüdejét ahhoz, hogy megszólaljon: – Kizárt, hogy ebben elmenj.

Maddie felé fordult. – Miért a fenébe ne? Auri DÖGÖSEN néz ki.

– Társakat kéne találnunk, nem pedig nekem kellene bottal elhajtanom a férfiakat, mert a két húgom úgy néz ki, mintha most léptek volna ki az álmaikból.

Összeráncoltam az orrom. – Egy, én SENKI álma nem vagyok. Kettő, mindannyian tudjuk, hogy fog végződni számomra a ma este. Szóval te csak koncentrálj arra, hogy Maddie-re vigyázz.

Megrázta a fejét, de Maddie visított. – El fogunk késni, és Anya MEGÖL minket. Indulás most!

Belém karolt, és kirángatott a házból, nyomában Ty-jal, aki bezárta az ajtót. Az autója egy szép szedán volt, amit ő fizetett a szerelőműhelyben keresett pénzéből, amikor nem iskolában volt. Segítettem Maddie-nek betuszkolni az egész ruháját a hátsó ülésre, és beültem az anyósülésre.

– Mikor ültél utoljára az első ülésen?

Felkuncogtam. – Soha?

Elindult, és éreztem, hogy bámul, pedig már megkértem Kait, hogy vonuljon háttérbe ma estére.

– Tudod, hogy érzem, hogy bámulsz, ugye?

Ty megköszörülte a torkát. – Bocs. Tényleg szépen nézel ki ma este. Ez a ruha... – szünetet tartott egy pillanatra, – ...jól áll.

Elmosolyodtam, Maddie pedig előrehajolt hátulról. – JÓL ÁLL neki? Úgy néz ki, mint egy bombázó. Egy átkozott görög istennő. Rá kellett volna kényszerítenem Apát, hogy vegye meg a pirosat.

Visszadőlt az ülésbe, fújtatva.

– Talán legközelebb? – kuncogott Ty.

– Remélem, nem lesz legközelebb.

Ezen Ty és én is nevettünk. Pontosan 18:00-kor gördültünk be a kastély parkolójába, és Ty meg én kellettünk hozzá, hogy kiszedjük Maddie-t az autóból. Besétáltunk a kastélyba, a fő bálterembe, ahol a fények tompák voltak, és szólt a zene. És ezzel elkezdődött az este.