– Ha nem kényszerített volna, nem venném el – bökte ki Justin a legkisebb önmegtartóztatás nélkül.

Aztán átfordította őket, és maga alá gyűrte Mabelt.

– Drágám, a menyasszonyod tényleg itt van.

Mabel a férfi mellkasának támasztotta a kezét, és a hálószoba ajtaja felé mutatott.

– Az lehetetlen! Épp most búcsúztam el tőle, hogy kerülne... – Miközben ezt mondta, Justin nem bírta ki, hogy ne pillantson az ajtó felé. – Anna? Miért vagy itt?

Amikor megpillantott, azonnal megdermedt.

Gyorsan lemászott Mabelről, és pánikkal teli tekintettel méregetett.

Azon a ponton a vágya már nyomtalanul eltűnt. Rémületében még arra sem volt ideje, hogy eltakarja meztelenségét.

Mabel ezzel szemben maga köré húzta a takarót, és gúnyos mosollyal a szája sarkában nézett rám.

Addigra az arcomat már elborították a könnyek. A haragtól és gyűlölettől elöntve ki akartam adni magamból az igazság kegyetlensége miatti fájdalmat, de csupán megfordultam, hogy távozzak.

Justin gyorsan utánam szaladt, egy törülközővel a derekán, tekintetéből bűntudat sugárzott. – Meg tudom magyarázni, Anna...

– Mi mást lehetne ezen magyarázni? Az imént mindent világosan láttam, szóval mi mondanivalód lehet még?

Bár annyira fájt, hogy levegőt is alig kaptam, a magyarázat ígérete felcsillantotta bennem a remény halvány szikráját.

De éppen ekkor megjelent Mabel Justin ingében. Hullámos fürtjei kócos összevisszaságban omlottak a vállára. Ebben a pillanatban csábítóbbnak tűnt, mint valaha.

Egyenesen odasétált hozzám, szemében daccal. – Reese Justin gyermeke.

Mit mondott az imént? Reese? A hároméves gyermeke valójában Justiné?

A remény szikrája, amely korábban feléledt a szívemben, bombaként robbant szét a szavai hallatán. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy az egész világom összeomlott.

Idegesen Justinra kaptam a tekintetem, abban a reményben, hogy tagadni fog, de a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna.

Enyhén lehajtotta a fejét, bűntudattal a szemében, hallgatólagosan elismerve, hogy Reese valóban az ő gyermeke.

Olyan érzés volt, mintha szíven szúrtak volna. Sikítani és tombolni akartam, de a szavak cserbenhagytak, ahogy elborítottak az érzelmek.

Intenzív düh és ellenszenv kerített hatalmába.

Hogy árulhattak el így, ilyen aljas módon? Az elmúlt hét évben őt tartottam a férfinak, akit a legjobban szeretek, a másikat pedig a legjobb barátnőmnek, mégis a hátam mögött kavartak, sőt, még gyerekük is született?

– Te ribanc!

Ahogy a haragom és megaláztatásom felszínre tört, felemeltem a kezem, és lekevertem egyet Mabelnek. Akkora erőt vittem bele, hogy a kezem elzsibbadt az ütéstől.

– Mabel!

Justin hangja aggodalommal telve csendült fel.

Mabel feje oldalra csapódott az erős pofontól, de a következő pillanatban hirtelen hátrarántotta a fejét, és dühösen meredt rám.

– Jól vagy, Mabel? Fáj?

Justin olyan fájdalommal az arcán nézett Mabelre, hogy a látványtól ismét éles fájdalom hasított belém.

Ez most komoly? A vőlegényem ekkora aggodalmat mutat a családromboló iránt, aki tönkretette a kapcsolatunkat, méghozzá az orrom előtt? A rohadt életbe!

– Megütött, Justin. Nagyon fáj az arcom.

Mabel szánalmas arckifejezést öltött, miközben Justin karjába kapaszkodott, és fájdalmas könnyek csorogtak végig az arcán.