Natalie nem hitt a fülének.

Talán valami fontos dolga akadt, és ezért sietett annyira? Ha így van, talán később visszajön. Úgy értem, muszáj neki... nem?

Ezért kért a nővértől egy öntapadós jegyzettömböt, és ráfirkantotta az elérhetőségét. Visszaadva a nővérnek, így szólt: – Ez a mobiltelefonszámom. Ha visszajön, kérem, adja oda neki.

Eközben a Thompson Csoport központjának tárgyalótermében ünnepélyes hangulat uralkodott.

Shane úgy állt a terem elején, mint egy király, aki alattvalóit szemléli. Hideg tekintete mindenkin végigsöpört a helyiségben.

Látva, hogy többüket már jó ideje nem látta, szája széle finoman me rándult. Hirtelen éles nevetés tört fel belőle.

– Ma osztalékot osztunk? Tényleg mindannyian jelen vannak! Hűha, micsoda ritka alkalom...

Mély hangja parancsolóan csengett, hasítva a levegőt, és súlyosan nehezedett az asztal körül ülő férfiakra.

Azon a ponton egyikük sem mert megszólalni.

A teljes létszám oka az volt, hogy elterjedt a hír Shane elrablásáról. Mindenki, aki hallott róla, eljött, hogy megtudja az igazságot.

Ha a pletyka igaznak bizonyult volna, akkor a Thompson Csoportnak új vezetés után kellett volna néznie.

De a tény, hogy Shane most előttük állt és teljesen egészségesnek tűnt, ráébresztette őket, hogy a hír csupán szóbeszéd volt.

Néhány másodpercnyi csend után Mike Lanner, a jelenlévők legidősebbje kijelentette: – Hahaha! Csak már régóta nem járt be egyikünk sem, öreg szivarok közül a céghez. Gondoltuk, beugrunk és megnézzük, hogy megy a szekér.

Szavai mintha elvágták volna a feszültséget a levegőben. Merész kijelentése után a többi férfi is hevesen kifejezte egyetértését.

Mindazonáltal Shane pontosan tudta, mit forgattak a fejükben ezek a ravasz vén rókák. De nem tett lépéseket arra, hogy ott helyben leleplezze őket.

Ó, hát úgy? Ha így akarjátok játszani, akkor ketten játszhatjuk ezt a játékot...

– Én sem láttam önöket már ezer éve. Mit szólnának egy közös ebédhez? – kérdezte Shane, belemegy a játékba.

– Attól tartok, vissza kell utasítanom a meghívást. Még dolgom van otthon, úgyhogy távozom is. – Ezzel Mike megragadta a botját, felállt, és az ajtó felé indult.

A vezetésével a többi férfi is kimentette magát, és szintén távoztak.

Hamarosan csak Shane maradt a tárgyalóteremben.

Az üres szobát bámulta, tekintete fagyossá vált, miközben fenyegető aura áradt belőle.

– Silas.

– Igen, Mr. Thompson? – Asszisztense, Silas Campbell hívására belépett a szobába.

– Derítsd ki, ki volt az értelmi szerzője ennek az incidensnek.

– Értettem. – Silas bólintott, és indulni készült. Épp ekkor Shane hangja újra megszólalt: – De előtte menj el a kórházba, és adj ötmilliót annak a nőnek.

Shane szemei összeszűkültek, ahogy Natalie arca megjelent lelki szemei előtt. Visszaemlékezve arra, hogy a nő azt mondta, kártalanítani fogja, komor arckifejezése kissé megenyhült.

De hát ő nem olyan ember volt, aki szeretett volna bárkinek is tartozni, és ez most sem volt kivétel.

Sajnos, mire Silas megérkezett a kórházba, Natalie már távozott. Ráadásul a nővér valahogy elkeverte a cetlit, amit Natalie korábban hagyott, ami Shane szerencséjét jellemezte.

Ezután egy hét telt el anélkül, hogy a férfi jelentkezett volna.

Eközben Natalie megkönnyebbült, azt gondolván, hogy a férfi nem akarja tovább feszegetni az ügyet.

Egyébként az időjárás tökéletes volt aznap. Ragyogó idő volt, tiszta éggel és meleg napsütéssel.

Mivel hétvége volt, Natalie elvitte a gyerekeket egy közeli bevásárlóközpontba.

Volt egy fagylaltozó a plázában, amely nagyon híres volt gazdag és krémes állagú fagyijáról.

Amint megérkeztek, Sharon, a nagy fagylaltrajongó, azonnal rámutatott az üzletre az anyjának.

Így aztán húsz percig álltak sorban, mire sorra kerültek.

Lányára nézve Natalie megkérdezte: – Sharon, milyen ízűt szeretnél?

– Epret! – Sharon válasza kicsit visítósra sikerült. Alig bírta magában tartani az izgalmát, hogy megkóstolhatja az édes, krémes jeges desszertet.

Natalie ezután Connor felé fordult. – És te, Connor?

– Én nem kérek semmit. Heh... az édesség lányoknak való. – A kisfiú megvető szippantással utasította vissza, majd arrébb sétált.

Oldalt állva, unottan nézett körül a bevásárlóközpontban. Ekkor tekintete az egyik, velük éppen szemben lévő butikra tévedt.

Várjunk csak... nem az a nő az, aki a minap terrorizálta Anyut?