Cordy hidegen meredt Kyle-ra.

Kétségtelenül kiábrándult belőle, miután a férfi magára hagyta, hogy megmentse Noelt. A megbocsátástól függetlenül azonban úgy gondolta, megengedheti magának, hogy meghallgasson egy magyarázatot, hiszen három évig voltak együtt.

Mégis úgy érezte, ha magyarázatot kérne, azzal csak megalázná magát.

Kyle eközben a másik férfi felé fordult, és megtorpant, mert az túlságosan jóképű volt. Kyle hamar felismerte benne az egyik tűzoltót, aki tegnap este berontott a szállodába, és megmentette Cordyt. Akkor azonban nem látta tisztán az arcát, csupán tornyosuló termetét érzékelte.

Ekkor szólalt meg Cordy: – Szakítsunk, Kyle.

Kyle tényleges fájdalmat érzett a mellkasában, ahogy a nő kijelentette hároméves kapcsolatuk végét, és hitetlenkedve fordult felé.

A dühtől elragadtatva üvöltött fel, miközben a másik férfira mutatott: – Tudod te egyáltalán, hogy ki ez, Cordy Sachs?! Ő csak egy tűzoltó! Egy ilyen alakért dobsz engem?!

John szeme alig észrevehetően megrebbent – tekintetében megvetés és hidegség tükröződött.

Azonban úgy döntött, csendben marad, és úgy tűnt, esze ágában sincs távozni.

– Nagyon jól tudod, miért szakítunk! – Cordy hűvös hangjában most düh vegyült. – Minden világos volt, amikor tegnap este úgy döntöttél, hogy Noelt mented meg, úgyhogy ne nézz hülyének!

Kyle felháborodott arckifejezése ekkor megmerevedett, erre nem volt válasza.

Egy ideig hallgatott, ezerféle érzelem kavargott a szemében, bár hamar vigaszt talált.

– Talán sosem kellett volna együtt lennünk – mondta, sajnálattal és gyötrelemmel nézve a nőre. – Olyan erős és független vagy, Cordy… Jelentéktelennek éreztem magam melletted. Stresszes vagyok, ha veled vagyok. Soha nem volt szükséged rám.

Cordy visszanézett rá, és hirtelen elmosolyodott a bénító fájdalom ellenére, amit legbelül érzett.

Akkor ismerte meg Kyle-t, amikor külföldön utcazenészként dolgozott. A fiú akkor még fiatal és ártatlan volt, gyönyörű mosollyal. Művelt és kifinomult lévén bőkezű adományt adott az előadásáért, és utána gyakran eljött, hogy támogassa.

Ahogy telt az idő, ezek az idegenek szeretőkké váltak egy másik országban.

Elmondta neki, hogy zűrös múltja van, de a fiú elhessegette, mondván, hogy vele képzeli el a jövőt.

Később, amikor a családi vállalkozás válságba került, a családja hazahívta őt, amint lediplomázott. Cordy vele tartott, épp amikor karrierje kezdett beindulni, és mindketten azonnal csatlakoztak a Jessop Vállalathoz, hosszú éjszakákat dolgozva végig együtt, különböző társasági eseményekre járva, vagy épp befektetőket győzködve.

Végül sínre tették a Jessop Vállalatot, és a férfi hálás volt, sőt megfogadta, hogy soha nem hagyja el… És most azt mondta, hogy vele lenni stresszes, és hogy erős, független természete hiba volt?

Bár Kyle bűnösnek tűnt, megkönnyebbültnek is látszott. – Vigyázz magadra. Hozzám fordulhatsz, ha valaha szükséged lesz rá, hiszen még mindig barátok vagyunk…

– Tartsd meg a szánalmadat és a jóindulatodat! Nem vagyok lúzer, akinek szüksége van az alamizsnádra, és soha nem bíznék meg egy olyan férfiban, aki cserbenhagy, amikor igazán számít! – vágott vissza Cordy, hangja jeges és gúnyos volt. – Jegyezd meg, Kyle Jessop: én dobtalak ki téged! Őszintén kívánom, hogy élj boldogan Noellel életed végéig, és soha ne bánd meg, hogy őt választottad!

A szidás megalázta Kyle-t.

Az ő hibája volt, hogy tegnap este magára hagyta, és nem tudott mit mondani.

A nő pedig most nyilvánvalóan ésszerűtlen volt, lehetetlen volt megbeszélni vele a dolgokat.

Hosszan rámeredt, majd halkan azt mondta: – Pihenned kellene.

Indulni készült, amikor megállt, és John felé fordult, aki közönnyel viszonozta pillantását.

– Túl sok hozzá hasonló férfit láttam már, akiknek megvan a külsejük, de egy vasuk sincs – morogta, felháborodva az igazságtalanságon. – Mind lúzerek, nyájas gazemberek, akik kicsalják a nőkből a pénzt és az élvezeteket. Ne dőlj be a…

Cordy nem akart tőle még egy szót hallani. – Úgy nézek ki, mint egy könnyűvérű nő, Kyle Jessop?!

John ekkor tapintatosan megigazította a haját.

A gesztus nyilvánvalóvá tette az álláspontját.

– Ha a süllyesztőben akarod végezni, a te dolgod – vágott vissza Kyle, és kiviharzott, hirtelen csendet hagyva maga után a kórteremben.

– Köszönöm, hogy segített az ágyamhoz jutni és a Kyle-lal való helyzetet is – szólalt meg végül Cordy. – De megkérhetem, hogy távozzon, Mr. Levine?

John bólintott. – Természetesen. Kérem, pihenjen, Ms. Sachs.

Mégis, épp ahogy a tornyosuló alak távozni készült, visszatért, hogy egy csomag papírzsebkendőt tegyen az ágya mellé, miközben azt mondta: – Ha egy férfi stresszesnek érzi magát ön mellett, akkor ő a kevés – ez nem az ön hibája.

Cordy elképedt, ahogy hirtelen rájött: John más, mint a többi férfi.

-

John léptei lelassultak, miután elhagyta Cordy kórtermét, és előkapta a telefonját, hogy hívást indítson. – Winston.

– Igen, Mr. Levine? – A válasz tiszteletteljes volt.

– Mostantól mindig készítsen elő még egy adag ételt a Dicky mellett fekvő betegnek.

– …Igen, Mr. Levine.

Amint John letette, hívást kapott.

Rápillantva a hívóazonosítóra, köszönt: – Bob.

– Azt hallottam, tűz volt a szállodádban, amint hazaértél az országba? – ugratta Bob Davis.

– Igen – válaszolta John.

– A kár biztos nyolcjegyű, ugye? Hogy érzed magad? – folytatta Bob.

– Jó, hogy akkor történt a tűz, amikor történt.

– …Hé, ugye nem ment el az eszed? Miért nem lógsz velünk, srácokkal egy kicsit, igyunk valamit a bánatodra?

– Nem, de nem bánom, ha csatlakozom, ha helyette engem ünnepeltek – válaszolta John. – Bár, valójában nem érek rá.

Bob teljesen elképedt.

Nem telt el olyan sok idő azóta, hogy utoljára találkoztak, de John hirtelen felfrissítette a humorérzékét?!

Bobnak kellett egy kis idő, mire magához tért. Aztán megkérdezte: – Egyébként, Dickyt nem ma engedik ki?

Valójában John csak Richard vakbélgyulladása miatt tért haza, és a John hazatérését ünneplő partit el kellett halasztani.

– Még nem – mondta John. – Még fél hónapig itt tartom.

– Várj, Dicky jól van? – kérdezte Bob idegesen.

– Igen – válaszolta John egykedvűen. – Csak szórakozásból maradunk.

Bob ismét elképedt. Johnnak a kórház valami szálloda volt?!

– Majd beszélünk.

– Várj, Johnny. – Bob gyorsan megállította. – Hozhatnék neked egy pszichiátert, hogy nézzen rád…

– Tedd meg magadért! – csattant fel John, és letette.

Közben a szomszéd kórterem felé fordult, összeszorította a száját, mielőtt belépett volna fia szobájába.