Az elmúlt három évben egy zseniális orvosnő vált világhírűvé, aki a Chanaeában ötezer éven át öröklődő, hagyományos orvosi tudását felhasználva számtalan embert gyógyított ki bonyolult és gyógyíthatatlannak hitt betegségekből.

Kezdetben mindenki úgy vélte, hogy a külseje alapján fényt deríthetnek a kilétére. Furcsa módon azonban minden alkalommal más arcot öltött, amikor gyógyított. Emiatt a számtalan kíváncsiskodó, aki szerette volna megtudni a személyazonosságát, képtelen volt azonosítani őt. Még a legbefolyásosabb embereknek is e-mailt kellett küldeniük neki, és engedelmesen várniuk az időpontra, ha igénybe akarták venni a kezelését.

Végül minden azon múlott, hogy a zseniális orvosnő hajlandó-e megmenteni őket. Ez a nő nem volt más, mint Natalie, aki éppen egy rendkívül élethű maszkot viselt.

– Kicsim, százmillió rengeteg pénz. Ki az, akinek szüksége van a segítségemre? Milyen gyógyíthatatlan betegségből kellene kigyógyítanom?

– Mami, az illető, aki a segítségedet kérte, Julian Todd, a Prime Ingatlan elnöke. Három hónappal ezelőtt hirtelen agyvérzést kapott. A betegség kezdete óta a testének alsó része lebénult, és az idegrendszeri károsodás miatt a beszéd is nehezére esik.

Julian nevének hallatán Natalie felhorkant.

– Nem fogok segíteni rajta.

– Mami, hogy vághatod rá ilyen gondolkodás nélkül, amikor százmilliót ajánlott?

– Azt hiszi, pusztán százmillióval megvásárolhatja a lelkiismeretemet? Bár ő maga kész volt aprópénzre váltani a sajátját az évek során! Az olyan rohadék, mint ő, fél a legjobban a haláltól! – Megvető csillogás villant át Natalie szemén, miközben az asztalra dobta az élethű maszkot.

– Mami, ezért döntöttél úgy, hogy visszajössz, és zseniális orvos helyett inkább korboncnoknak állsz?

– Az emberek mindig kapzsik. Bár az orvosok sosem mindenhatóak, egyesek azt hiszik, hogy amíg van pénzük, a lehetetlent is kérhetik tőlük. Inkább beszélek a holtakért, mintsem hogy ezeket az embereket gyógyítsam. – Natalie nem tagadta az állítást.

– Mami, imádom az igazságérzetedet! – Xavian arca tele volt csodálattal Natalie iránt.

Ennek hallatán Natalie elmosolyodott, és így felelt:

– Hát persze. Ki ne szeretne engem?

Amikor Xavian a maszk nélkül pillantott Natalie arcára, tudat alatt eszébe jutott az a ragaszkodó kislány, akivel a repülőtéren találkoztak.

– Mami, az a kislány, aki ma úgy csüngött rajtad, kicsit hasonlít rád...

– Valóban?

Natalie-nak ennek hallatán elkerülhetetlenül eszébe jutott a saját lánya.

Öt évvel ezelőtt, miután életet adott egy ikerpárnak, Yara azonnal elvitte tőle a kicsiket.

Ismerve Yara iránta táplált gyűlöletét, csekély volt az esélye annak, hogy a babák életben maradtak.

A szíve hevesen vert, amikor erre gondolt.

<i>Vajon a lányom, ha még él, egyidős lehet azzal a cukorfalat kislánnyal, akivel ma a repülőtéren találkoztam?</i>

Másnap hajnali öt óra körül Natalie-t egy telefonhívás ébresztette.

Kábultan vette fel a telefont, amelyből egy idősebb férfi hangja szűrődött ki.

– Natalie, sajnálom, hogy még a hivatalos szolgálatba lépésed előtt munkára foglak. Ma reggel néhány hullarészekkel teli műanyag zsákot emeltek ki a Lucent folyóból. Már jó ideje ott lehettek, és a boncolásnál az idő a legfontosabb tényező. Azonnal jelentkezned kell szolgálatra.

– Jones úr, küldje át a helyszínt és a címet. Tizenöt percen belül ott vagyok.

Röviddel ezután megdörzsölte álmos szemeit, és miután betakargatta Xaviant, kikelt az ágyból.

Egy gyors mosakodás után felvette a szeplőkkel teli, élethű maszkot. A tükörből visszaköszönő gyönyörű arc egy pillanat alatt egy átlagos nőévé változott, kivéve csillogó szemeit.

Kevesebb mint tizenöt perc alatt a helyszínre ért.

A területet kordonnal zárták le, és egy egyenruhás rendőr állta útját.

– Hölgyem, az út le van zárva. Illetékteleneknek tilos a belépés.

– Natalie Nichols vagyok, a Dellmoor-i Kiemelt Bűnügyek Osztályának különleges megbízatású korboncnoka. – Natalie elővett egy igazolványt, és átnyújtotta a rendőrnek.

Miután a férfi rápillantott az igazolványra, arckifejezése azonnal megváltozott, ahogy a nőre nézett.

A különleges megbízatású korboncnok nem tartozott a Kiemelt Bűnügyek Osztályának egyetlen rendszere vagy részlege alá sem, és kizárólag a rendőrfőkapitánytól fogadott el utasításokat. Sőt, tőlük semmilyen parancsot nem kaphatott. Ehelyett ő volt az, aki utasításokat adhatott nekik.

A nő a homlokát ráncolta, amikor észrevette, hogy a rendőr még mindig nem tért magához.

– Elnézést, most már bemehetek?

– Természetesen. Erre, kérem. – A férfi tisztelgett Natalie-nak, és átengedte.

Amikor leért a folyópartra, néhány műanyag zsákot látott a földön, amelyek közül az egyik ki volt nyitva. A zsák tele volt testrészekkel, a környéket pedig vérfoltok borították.

Ebben a pillanatban két másik, fehér köpenyes igazságügyi szakértő fényképezte a zsákokat, és már éppen indulni készültek.

A látvány és az orrfacsaró bűz hatására a két szakértő lomhán mozgott. A női kolléga néhányszor még meg is torpant munka közben.

További felmérés után Natalie megértette, miért kérte Gerald sürgősen a segítségét.

Feltűrte az ingujját, leguggolt, és kinyitotta a földön lévő boncolókészletet. – Ti ketten túl lassúak vagytok.

Brandon Hughes és Effie Jones egymásra néztek.

Effie, akit megrémisztett a látvány, és akinek a gyomra is felfordult, felháborodott, amikor ez a csúnya nő kioktatta őket, miközben magában beszélt.

– Mégis kinek képzeled magad? Ki vagy te, hogy kioktass minket a munkánkról?