Yara kinyitotta az ajtót, és belépett.

Nem kedvelte az ikreket. Mégis mosolyt erőltetett az arcára, megpróbálva a kegyeikbe férkőzni, és így szólt:

– Szervusztok, drága gyermekeim! Azért jöttem, hogy lássalak benneteket.

A gyapjúszőnyegen ülő ikrek hátán a hideg futkosott, amikor ezt hallották Yarától.

Bár Samuel személyesen ismerte el, hogy Yara az édesanyjuk, egyszerűen nem kedvelték őt. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy gyűlölték.

Franklin megforgatta a szemét, amelyben huncut csillogás villant.

– Ide tudnál jönni? – kérdezte.

Yarának fogalma sem volt, miben sántikál Franklin, de azért odasétált.

– Mutatni akarok neked valami nagyon fontosat – jelentette ki a fiú.

Minden erejével azon volt, hogy elrejtse ravasz arckifejezését, és helyette a lehető legártatlanabb képet vágta.

Látva, hogy Franklin elővigyázatlanságból leengedte a pajzsát vele szemben, Yara meg akarta ragadni az alkalmat, hogy közelebb kerüljön hozzá. Lágy hangon válaszolt:

– Persze. Hadd lássam, mi az!

Franklin előhúzta a kezét a háta mögül; egy apró, hófehér kígyó tekeredett köré.

– Ő a házikedvencem, Moony – magyarázta.

Mintha a kígyó megértette volna, hogy Franklin épp bemutatja, borostyánszínű szemeit Yarára szegezte, és izgatottan öltögetni kezdte a nyelvét.

A látvány halálra rémítette Yarát, aki azonnal hátrálni kezdett.

– Vidd el tőlem! Gyorsan! Ne jöjjön közel! – sikoltotta.

Franklin megsimogatta Moonyt, majd szándékosan elindult Yara felé.

– Sophia és én nagyon szeretjük ezt a kígyót. Ha félsz tőle, akkor menj el – jelentette ki.

Sophia nem tudott beszélni, de oldalról bógatott.

Yara a cselszövő ikreket bámulta, és olyan frusztrált volt, hogy legszívesebben felrobbant volna. Komolyan fontolgatta, hogy felpofozza mindkettőjüket, de a következményekre gondolva visszafogta magát.

– Az anyátok vagyok! Most már átlépitek a határt – figyelmeztette őket. Aztán dührohamtól fűtve kiviharzott a szobából.

Franklin arcán bosszúság tükröződött.

– Tényleg haszontalan. El sem hiszem, hogy ennyire megijedt, csak Moony miatt. Apu biztosan vak volt, hogy szemet vetett egy ilyen nőre.

Sophia egyetértően bólintott, miközben ismét arra a nőre gondolt, akibe a repülőtéren botlott bele.

Bárcsak az a nő lenne az édesanyja Yara helyett!

Eközben az óra elütötte az éjjel tizenegyet.

Samuel épp hazaért, Gavin pedig tájékoztatta, hogy Yara meglátogatta Franklint és Sophiát.

– Mennyi ideig maradt most? – kérdezte Samuel.

– Kicsit tovább, mint szokott. Azt hiszem, körülbelül tizenöt percig – felelte Gavin.

– Értem. Most már elmehetsz.

Samuel kigombolta az ingét és levette, felfedve tökéletes állvonalát és kulcscsontját.

Hat évvel ezelőtt bedrogozták. Épp amikor úgy érezte, hogy a testét kínzó forróság elemészti, Yarához ment ellenanyagért. Váratlanul azonban Franklin és Sophia lett a végeredmény.

Akkoriban megbabonázta az a fiatal, csábító test. Bárhogy is nyöszörgött és könyörgött a nő, ő továbbra is dominált felette. Az elmúlt öt évben azonban semmit sem érzett Yara iránt, hiába volt ugyanaz a személy.

Csupán gyermekei anyjaként tekintett rá.

Samuel most nem igazán törődött vele, jobban aggasztotta Natalie, aki aznap reggel hűvösen viselkedett vele. Ahogy ezen gondolkodott, felhívta Billyt.

– Hogy van Natalie, Billy? – érdeklődött.

– Még nem végzett a munkával. Állítólag egy feldarabolt holttestet vizsgál. Úgy tűnik, nagy a terhelése – jelentette a férfi.

Samuel a falon függő órára pillantott. Rejtélyes tekintettel a szemében így szólt:

– Küldj neki vacsorát a nevemben!

Szavai megdöbbentették Billyt.

– Uram, ő egy hálátlan személy. Miért...

Samuel hidegen félbeszakította:

– Mióta van jogod kioktatni engem?

– Nem úgy értettem. Elnézést kérek – válaszolta sietve Billy.

Samuel letette a telefont, Billy pedig intézkedett a vacsora felől Natalie számára.

A férfi felállt, és a padlótól mennyezetig érő ablak elé lépett, hogy megcsodálja a nyíló fehér rózsákat az udvaron.

Nem érdekelte, milyen nehéz kezelni Natalie-t, vagy milyen árat kell fizetnie érte. Számára csak az számított, hogy rávegye a nőt Sophia afáziájának kezelésére.

Nem akarta, hogy drága kislánya úgy élje le az egész életét, hogy nem beszél. Legalább azt az egyet hallani akarta tőle, hogy „Apuci”.