Másnap délután síri csend honolt a tárgyalóteremben. Mindenki tanácstalan volt.

John Williams, az ügyért felelős rendőrtiszt elkezdte összeszedni az asztalon szétszórt iratokat.

– Ha nincs más hozzáfűznivaló, az értekezletnek vége. Ma estére kövessék nyomon a közelmúltban eltűnt lányok névsorát! Meg kell erősítenünk a személyazonosságát.

Épp amikor mindenki ásítozott, és készült visszatérni a munkájához, valaki a sarokban lassan felállt.

– Lenne egy kérdésem.

Natalie egyik kezét a fehér köpenye zsebében tartotta, és a teljes nyugalom aurája vette körül.

Kollégái mind meglepetten fordultak felé, és nem tudták megállni, hogy ne kezdjenek el sutyorogni.

– Ez egy új arc. Még sosem láttam. Ő lenne az új boncnok?

– Minden friss diplomás ilyen bátor manapság? Még az idősebb, tapasztalt rókáknak sem volt mit hozzátenniük. Mit mondhatna ez a taknyos?

– Kíváncsi lennék, pontosan mi jár a fejében.

Effie és Brandon egymásra néztek, és pillantásokkal kommunikáltak. Abszurdnak tartották, hogy újoncként kezelik Natalie-t. Alig várták, hogy tanúi lehessenek, amint Natalie helyreteszi őket.

Eközben Natalie egyáltalán nem törődött azzal, mit beszélnek. Odasétált Johnhoz, és lehajolt, hogy felvegyen a földről egy fecnit, amelyen egy lábnyom díszelegett.

– A boncolási jegyzőkönyv mellett kézzel is leírtam néhány információt. Úgy tűnik azonban, hogy szemétként kezelték – jegyezte meg.

Hangja nem volt harsány, de minden kimondott szava határozottan csengett. Ráadásul tekintete elég éles volt ahhoz, hogy a szívekig hatoljon.

John meglehetősen kellemetlenül érezte magát, de így válaszolt:

– Adja ide! Megnézem.

– Tekintve, hogy nem többnek, mint hulladéknak nézte, biztos vagyok benne, hogy újra ezt tenné. – Natalie lesöpörte a piszkot a papírról.

– Egy boncolási jegyzőkönyv nem csak az áldozat halálának idejét és a DNS-információkat tartalmazza. Már összevarrtam a két női áldozat holttestét. Bár az arcuk a felismerhetetlenségig eltorzult, a testükön lévő árulkodó jelek azt súgják, hogy házasok voltak, és jó anyagi körülmények között éltek. Rendszeresen jártak szépészeti kezelésekre – magyarázta Natalie.

– Mindezeket figyelembe véve a listán csak három személy jöhet szóba. Ha hozzávesszük az áldozatok életkorát, ez kettőre szűkül: Lisa Moore-ra és Jean Gray-re. Beidézhetik e két nő családtagjait DNS-vizsgálatra. A nyomozó osztálynak keményebben kell dolgoznia, és meg kell találnia a harmadik eltűnt nőt, mielőtt valami baj történne vele – hangsúlyozta tovább. – Bárki is ez a bűnöző, tiszta munkát végez. Egy cseppnyi együttérzés sincs benne, és sorozatgyilkos is egyben – egy tipikus szociopata. Ha nem sietünk, és nem ragadjuk meg az alkalmat, hogy rács mögé juttassuk, akkor még több nő kerül veszélybe.

Natalie határozott mozdulattal John elé helyezte a dokumentumot, aki gyorsan átfutotta.

Rájött, hogy minden, amit a nő mondott, igaz, és lenyűgöző volt, hogyan szűkítette le a több száz fős listát mindössze két nőre.

– Az ügy miatt nem volt időm bemutatkozni mindenkinek, úgyhogy most megteszem. Natalie Nichols vagyok, a Súlyos Bűncselekmények Osztályának kinevezett szakértője. Várom a közös munkát – köszöntötte őket nyugodt tekintettel.

A tárgyalóteremben lévők felzúdultak.

– Azt hittem, a boncnok valami negyvenes hölgy lesz, nem valaki ilyen fiatal.

– Várjunk csak, ez nem azt jelenti, hogy nem kell mindenkit megkeresnünk a névsorból?

– Ő a mi megváltónk!

Natalie nem törődött a dicséretekkel.

– Ennyit szerettem volna mondani, úgyhogy most távozom. Remélem, mindannyian továbbra is a legjobb formájukat hozzák, hogy ne kelljen gyakran túlóráznom.

Alig észrevehető mosoly kúszott az arcára.

Kollégái áhítattal figyelték, ahogy távozott.

Velejéig megdöbbentette őket.

Az, hogy még csak a húszas éveiben járt, nem számított.

A Súlyos Bűncselekmények Osztályán senki sem érhetett fel a megfigyelőképességéhez. Sok éjszakányi intenzív nyomozástól kímélt meg mindenkit.

Eközben az öltözőben Natalie épp levette a fehér köpenyét, amikor hívást kapott Xaviantól.

– Annyira elfoglalt vagy, hogy el is feledkeztél rólam, Anyu? – kérdezte Xavian. Zsörtölődése ellenére a hangjában nyoma sem volt szemrehányásnak. Inkább csak szívmelengető volt. – Nem baj. Engem elfelejthetsz, de ne felejts el rendesen enni és pihenni! Gombalevest csináltam neked. Ehetsz belőle, ha hazaérsz.

Natalie nem tudta megállni, hogy ne dobjon egy puszit a telefonjának, miközben elképzelte a neki főző Xaviant.

– Nagyon szeretlek, Édesem.

– Én is szeretlek, Anyu.

Miután még elmesélt Natalie-nak néhány dolgot, Xavian vonakodva letette a telefont.

– Főnök, hallottam, hogy valakit „Édesemnek” szólított a telefonban. A barátja volt? – Effie nem tudta visszafojtani a kíváncsiságát.

<i>Barát?</i>

Natalie kuncogott egyet, és megveregette Effie vállát.

– Tudja, Effie, jó pár ember van, akit „Édesemnek” hívok.

Szavai megdöbbentették Effie-t. Abban a hitben élt, hogy Natalie tart néhány selyemfiút Samuel mellett, aki a vacsorát rendelte neki.

Időközben Natalie lement a földszintre, és elhagyta a Súlyos Bűncselekmények Osztályának épületét.

Azonban csak néhány lépést tett meg kifelé, amikor egy fényesre polírozott Hummer állt meg mellette.

Kicsapódott az ajtó. Mielőtt Natalie egyáltalán láthatta volna, ki szállt ki, betuszkolták a hátsó ülésre.