Miután Samuel befejezte a beszélgetést Natalie-val, utasította Gavint, hogy keressen egy sofőrt, aki hazaviszi a nőt.

A kezében tartott öntapadós jegyzetre pillantott, amelyen egy telefonszám állt.

*Nagyobb meglepetésnek bizonyult, mint vártam. Nemcsak Sophia kedveli, hanem Franklin is! Az a két kölyök senkire sem hallgat, csak rám, félelemből. Még a rokonaink, Gavin és a szolgálók sem tudnak bánni velük. Ráadásul én sem utálom. A francba!*

Kopogtak az ajtón.

– Gyere be!

Samuelnek fotografikus memóriája volt, így már abban a pillanatban megjegyezte a számokat, ahogy a nő leírta. Azonban nem dobta ki a cédulát, hanem a fiókjába tette.

Steven sétált be, és leült a kanapéra, lustán keresztbe vetve a lábát.

– Sam, lezártam az üzletet a város keleti részén lévő telekkel kapcsolatban – jelentette be buzgó arckifejezéssel, mintha Samuel jóváhagyására várna.

Utóbbi csupán hidegen rá pillantott. – Te tanítottad Franklint csajozni, amikor vele voltál?

Stevennek meg rándult a szája, és azonnal védekezni kezdett: – Te jóságos ég, dehogy! Ő a Bowers család drága gyermeke. Bármilyen merész is vagyok, sosem merném ilyesmire tanítani!

– Mostantól kezdve, ha Sophiával és Franklinnal vagy, tilos nőkkel flörtölnöd.

– Tessék? – kérdezte Steven értetlenül.

– Még ha nem is te tanítottad őket, akkor is eltanulhatják a viselkedésedet figyelve. – Szemét összehúzva Samuel így folytatta: – Ne kelljen rajtakapnom Franklint, hogy tőled tanult illetlen szavakat használ.

– Illetlen? Az unokaöcsém? – Steven Samuelre nézett, és kíváncsian kérdezte: – Annak a kölyöknek a személyisége pont olyan, mint a tiéd. Távolságtartó. Általában senkire sem hallgat, csak rád, szóval kinek mondana ilyen szavakat?

– Ismered őt. Natalie Nichols.

Steven elképedt. – Ő? Mi a háttere? Sophia odavan érte, és most már Franklin, az a rosszcsont kölyök is kedveli?

– Nem tudom, de ez nem fontos. Engem csak az érdekel, hogy tudja-e kezelni Sophiát vagy sem.

– Sam, ez a nő túlságosan átlagos külsejű. Ha nem így lenne, azzal a képességével, ahogy azt a két gyereket kezeli, plusz némi csábítással, valószínűleg a feleséged lehetne! – jegyezte meg Steven vállat vonva.

Abban a pillanatban, ahogy Steven befejezte a beszédet, két alak jelent meg a félig nyitott ajtóban.

– Steven bácsi, baj van a szemeddel? – kérdezte Franklin homlokráncolva, arcán tükröződött a Steven iránti nemtetszése.

– A-A szememmel...

– Hogy lenne csúnya? Ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Sophiát. – A fiú végigmérte a húgát, mintha a megerősítésére várna.

Sophia általában imádnivaló arcán komoly kifejezés jelent meg, miközben magához ölelte a játékmacuját. Teljes erejéből rázta a fejét.

Steven látta már Natalie-t élőben. *Az arca tele van szeplőkkel, és minden vonása átlagos, kivéve a mandulavágású szemét. Hogy lenne szép?*

Azonban a testvérek elégedetlen pillantásával találkozva kétségbeesetten fordult Samuelhez.

– Sam, gyerünk, mondj valamit!

Samuel tudat alatt felidézte azt a csillogó szempárt, és azt mormolta: – Egészen csinos.

Steven nem jutott szóhoz. *Mit mondtál? Ennek a beszélgetésnek vége! Nem elég, hogy ők hárman egy kívülálló pártját fogják, de még vakok is!*

Aznap este Yara nem bírta megállni, hogy fel ne hívja a Bowers-rezidenciát a szállodai szobájából.

Öt év telt el, mégsem volt meg neki Samuel privát telefonszáma. Valahányszor kapcsolatba akart lépni vele, csak a Bowers-rezidencia vezetékes számát hívhatta.

*Csörr...*

A telefont végül jó sokára vették fel.

– Halló, ön a Bowers-rezidenciát hívta.

– Gavin, én vagyok az. – Yara elmosolyodott. – Samuel ott van? A gyerekekről szeretnék beszélni vele.

– Ms. Nichols, Mr. Samuel és Mr. Steven éppen munkáról tárgyalnak a dolgozószobában. Nem tud a telefonhoz jönni – felelte Gavin tárgyilagosan.

– Értem... – A csalódottság érzése lett úrrá Yarán, és a kezében lévő ruha szélét markolászta.

Azonban továbbra is a szerető anya szerepét kellett játszania, így tettetett aggodalommal kérdezte: – Franklin és Sophia szófogadóak voltak az elmúlt napokban? *Korábban el kellett jönnöm egy sürgős munka miatt, és nem tölthettem velük sok időt. Ugye nem panaszkodtak rám Samuelnek?*

Gavin nem tudta, mi történt Yara, Franklin és Sophia között. Azt feltételezte, hogy azért nem jönnek ki jól, mert Yara nem élt a gyerekekkel. Így a válasza őszinte volt.

– Mr. Franklin és Ms. Sophia jól vannak, különösen, amikor Mr. Samuel ma vendéget hozott haza. Ritkán látom Mr. Franklint ennyire barátságosnak egy kívülállóval.

– Barátságosnak?

Yara volt a vér szerinti nagynénjük, és anyjuk helyett anyjuk, Franklin mégsem bánt vele soha kedvesen. Mielőtt megszólalhatott volna, a fiú megharapta. Amikor nagyobb lett, vagy figyelmen kívül hagyta, vagy azon törte a fejét, hogyan keserítse meg az életét.

– Gavin, ki volt a vendég? – kérdezte Yara, mintha csak mellékesen érdeklődne.

– Egy hölgy volt, és úgy tűnik, a vezetékneve Nichols.

Yara összeráncolta a homlokát. *Nichols? Nem ugyanaz, mint az enyém? Ráadásul Franklin különösen közel áll hozzá, és barátságosan bánik vele?* Attól félve, hogy a szíve mélyére temetett titok napvilágra kerül, nyugtalanság lett úrrá rajta.

– Gavin, tudja a hölgy teljes nevét?

Gavin egy pillanatig gondolkodott, majd így felelt: – Valami Nat? Ó, igen, Natalie Nichols.