Ashlynn

Behajtottunk a kis benzinkútra, ami látszólag a semmi közepén állt. Valahol Idaho területén jártunk. Azt hiszem, láttam egy táblát, amin az állt, Idaho Falls, de mivel félig aludtam, nem lehettem biztos benne.

Anya az egyik kútfej mellé állt, és átnyújtotta a kártyát, hogy ne kelljen bemennie. Nem akarta, hogy bárki is lássa az arcát. Még gyógyulófélben volt, és nem akarta, hogy az emberek bámulják. Kinyitottam az ajtót; kis csengő jelezte a belépésemet. Egy srác ült a pult mögött, magazint olvasott. Felnézett, tekintete találkozott az enyémmel. Azonnal tudtam: vérfarkas. Biztosan átléptük egy másik Falka területének határát. Jobb, ha gyorsan végzünk, és indulunk tovább.

A pulthoz léptem, úgy téve, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy itt vagyunk. Átnyújtottam neki a kártyát. – A kettes kútról tankolnék, kérem. – Kinézett az ablakon, és látta, hogy Anya már levette a töltőpisztolyt, és ott áll, várva a tankolásra, miközben éberen pásztázta a környéket.

A srác kikapta a kártyát a kezemből, lehúzta, majd szó nélkül visszaadta. – Köszönöm, uram, használhatom a mosdót? – Morgott egyet, és a tőle jobbra lévő táblára mutatott, amin a „mosdó” felirat állt. Mosolyogva megköszöntem, és a fürdőbe mentem. Gyorsan elintéztem a dolgomat, és kijöttem. Most már egy másik férfi is volt a kisboltban. Kint nem állt más autó, amit furcsállottam, de csak mentem tovább.

– Hé, kislány – szólalt meg a férfi a pult mögül. Megfordultam, hogy ránézzek, egyik szemöldökömet felhúzva.

– Mi történt az arcával? – mutatott ki az ablakon Anya felé, aki most az üvegajtón keresztül engem bámult, minden sérülése tisztán látható volt.

– Ööö, verekedésbe keveredett. – Nem tudtam, mit mondjak. A fajtánk nem tűrte a családon belüli erőszakot, halállal büntették. Ha már itt tartunk, apámnak közelednie kellene a halálos ítéletéhez. Az Alfa azt mondta, megkínozzák kicsit, megvárják, míg kijózanodik, aztán végrehajtják az ítéletet.

A másik fickó a boltban odalépett hozzám. – Valami bajba keveredtetek, hölgyeim? – Végigmért tetőtől talpig. Egy farmerrövidnadrág volt rajtam, a gyógyuló sebem láthatóvá vált.

„A francba” – gondoltam magamban. A pultosra néztem, majd vissza erre a másikra, akiről úgy éreztem, a szemével vetkőztet. – Csak átutazóban vagyunk Montana felé. Jól vagyunk. – Indulni akartam, de a férfi megragadta a csuklómat.

– Nem tűnsz jól lévőnek. – Hangja lágy volt. Jobban megnéztem magamnak, most, hogy közel volt. Jóképű volt, sötétbarna hajjal és két gödröcskével a markáns arcán. Borostás volt, ami csak növelte a vonzerejét. Cowboycsizmát és szűk Wrangler farmert viselt. Bármikor máskor talán hajlottam volna a beszélgetésre, de el kellett tűnnünk onnan.

Hirtelen visszarántottam a kezemet. – Nem akarunk bajt. Csak vissza kell térnünk az útra. Köszönöm az aggódását. – Amilyen gyorsan csak tudtam, az ajtóhoz siettem, a kis csengő megcsurrant, ahogy kiléptem. Anyára néztem, gondolatban üzenve neki, hogy azonnal szálljon be a kocsiba. Szemei elkerekedtek, ahogy hallottam az ajtót kinyílni mögöttem, és Sármos Úr követett. Megállt körülbelül két lábnyira az ajtótól, és zsebre dugott kézzel állt, szemét le nem véve rólam. Beugrottam az utasülésre és becsaptam az ajtót, visszanézve rá, ahogy kihajtottunk. Ott állt és bámult engem, ahogy elhajtottunk. Sóhajtottam, és belesüppedtem az ülésbe, némán sürgetve Anyát, hogy vezessen gyorsabban, és vigyen el minket a pokolba ebből a városból.

***

Épp akkor tértünk le a fő autópályáról, valahol Great Falls mellett. Behajtottam a teherautóval a hatalmas kamionos pihenőbe. Tele volt óriási nyergesvontatókkal és nagy pickupokkal, némelyik utánfutót húzott. Anya az anyósülésen aludt, az ülés annyira hátra volt döntve, amennyire csak lehetett. Egy bolyhos takaróba burkolózott. Rápillantottam, és megkocogtattam a vállát. Aztán kiugrottam, hogy megtankoljam a teherautót, és kinyújtóztattam a hátamat. Már majdnem ott voltunk.

Anya felébredhetett, amikor az ajtóm becsapódott. Hallottam, ahogy az utasoldali ajtó csukódik, és megkerülte a kocsit. – Szia Ash, bemeszek a mosdóba. Kérsz kávét vagy valamit? – Feltartottam a hüvelykujjamat, ő pedig a fejére húzta a kapucniját, próbálva annyit elrejteni az arcából, amennyit csak tudott.

Nekidőltem a teherautónak, lehunytam a szemem egy percre, várva, hogy a kút kattanjon, jelezve, hogy végzett. Miután végeztem a tankolással, körülnéztem. A benzinkutak mellett volt egy nagy füves terület. Félrehúzódtam a teherautóval a fűhöz, és kiugrottam, hogy megmozgassam a lovakat. Már napok óta be voltak zárva abba az utánfutóba. Próbáltam kiengedni őket nyújtózni, amennyit csak tudtam.

Visszasétálva az utánfutó végéhez, kitártam az ajtót és rögzítettem. Felugrottam, hogy megfogjam a lovamat, Bailey-t, és hagyjam nyújtózni. Bailey lasszós ló volt, azzal tereltem a marhákat a régi falkánknál. Reménykedtem benne, hogy hasznát veszem majd ott, ahová tartunk. Éreztem egy kis nyilallást a lábamban, ahogy kinyújtottam. Lényegében meggyógyult. A legapróbb heg marad csak utána, de egyébként elég jónak érződött.

Bailey-t sétáltattam fel-alá a fűben, amikor megállt, füleit hegyezve. Odaléptem, és megdörzsöltem az arca oldalát. – Mi a helyzet, kislány? Ideges vagy? – orrlyukai kitágultak felém. Körülnéztem, de nem láttam semmit, így visszatettem az utánfutóba. Épp bent kötöttem meg a vezetőszárát és tolatta ki Buckot. Buck volt a heréltem. Zsufafakó volt (angolul Buckskin), innen a neve. Azt hiszem, ennél kreatívabb nem is lehettem volna. Anya került elő, felém mutatva a kávémat.

– Akarod, hogy vezessek? – kérdezte, miközben belekortyolt a csészéjébe.

– Nem, jól vagyok. Már majdnem ott vagyunk, igaz? – kérdeztem, ahogy kiléptem az utánfutóból, kifordítva Buck nagy fenekét az utánfutó oldalához.

Anya körülnézett, elővette a telefonját a zsebéből, ellenőrizve a helyzetünket és az útvonalat. – Igen, úgy tűnik, talán még két óra. Vettem nekünk pár reggeli burritót bentről. Tényleg ehetőnek tűnnek – nevetett fel félig. – Visszaugrom a kocsiba, nem szeretem, ha bámulnak az emberek. Kaptam elég furcsa pillantást odabent. – Indulni készült. Megérintettem a karját.

– Anya, abba kell hagynod az aggódást, hogy mit gondolnak mások. Minden rendben lesz – bólintott. Meg kellett kérdeznem tőle: – Öhm, kiszagoltál más farkasokat odabent?

Visszanézett rám, halvány mosollyal az ajkán. – Talán egy párat. De biztosan volt bent néhány helyes cowboy – kacsintott, ahogy a teherautó fülkéje felé ment. Ismerte a gyengémet.

Buckot sétáltattam fel-alá a fűben pár percig, beszéltem hozzá, dörzsölgetve sűrű, sötét sörényét. Hatalmas zsufafakó volt. Általában nem voltak olyan nagyok, mint ő, de ő egy szelíd óriás volt. Nem ijedt meg könnyen. Így amikor hirtelen megtorpant az utánfutó végénél és felhorkant, tudtam, hogy valami van. A fák vonala felé néztem. Épphogy csak látótávolságon kívül állt egy hatalmas, csokoládébarna farkas, csillogó zöld szemei engem bámultak. Nem voltam biztos benne, mit csinál, meg akar-e ijeszteni, vagy csak figyel. Nem próbált közelebb jönni, és úgy tűnt, senki más nem látja ott. Az utánfutóm eltakarta a kilátást. Amikor a farkas nem mozdult, megfordultam, és visszavezettem Buckot az utánfutóhoz, hogy feltegyem. A perifériás látásommal a farkason tartottam a szemem.

Ahogy kiugrottam az utánfutóból és bezártam a rámpát, a szél megfordult, és megcsapott egy illat. A legcsodálatosabb illat volt, pézsma és bőr keveréke. A fák vonala felé billentettem a fejem; a farkas még mindig ott volt, engem figyelt. Furcsa módon nem éreztem fenyegetést. A fülkéhez sétáltam, és bemásztam. Ahogy becsuktam az ajtót és beindítottam a teherautót, visszapillantottam az erdő felé. A farkas eltűnt. Hmm, ez fura volt.