Alora szemszöge

Arra készültem, hogy én legyek a Falka Laboratóriumának harmadik vezető kutatóorvosa. Biokémia, mikrobiológia és hematológia szakirányú végzettségemmel én lennék a vezető biokémikus. Saját kutatócsoportom lenne, és szerencsémre ez egy olyan csapat volt, amely alig várta, hogy hivatalos minőségben is irányíthassam őket; korom ellenére tisztelték az intelligenciámat.

Az orvosi lét legjobb része, hogy olyan tiszteletet és rangot kölcsönöz nekem, aminek a szüleim nem fognak örülni. Mivel nem én voltam az ő Jéghercegnőjük, én vagyok a sötét foltjuk, egy hiba, egy rájuk kényszerített sötét métely. Vigyorogni kezdek a gondolatra, hogyan torzul majd el az arcuk a dührohamtól, amikor rájönnek, mennyire érinthetetlenné válok ezután. Többé semmilyen formában nem kell majd kapcsolatot tartanom velük.

Egy másik nagyszerű dolog, hogy még mindig nem tudják: már megváltoztattam a vezetéknevemet. Abban a pillanatban, ahogy betöltöttem a tizennyolcat, megváltoztattam. Még a középső nevemet is. Többé nem Alora Frost Northmountain voltam. Most már Alora Luna Heartsong a nevem. Az Alfánk jóváhagyásával változtattam meg, mivel bebizonyosodott, hogy a Heartsong vérvonalból származom. Hamarosan pedig Heartsong doktor leszek.

Az új nevemet hangosan fogják bejelenteni a diplomaosztó ünnepségen, elvégre ez szerepel majd a diplomámon is. Ez az egyik módja annak, ahogy meg fogják tudni. Én és ők: nyilvános szétválás. Belefáradtam az állandó verésekbe. A fizikai bántalmazáshoz érzelmi és verbális megalázás is társult. Aztán visszafogni magam, amikor már tudtam, hogy megvédhetném magam... ez vált a legnehezebb feladattá. Két hete próbálom emlékeztetni magam a célra, de nem hiszem, hogy bírom még.

Nem reggelizem a család többi tagjával; ők amúgy sem szeretnének velem enni. Biztosra mentek volna, hogy kihasználják az időt a megalázásomra, egészen addig, amíg el nem megy az étvágyam. Az iskolában reggeliztem, vagy vettem valamit az útba eső kisboltban. Imádom a Big Sur reggeli burritójukat tojással, sajttal, kolbásszal, szalonnával és csípős szósszal, mellé egy üveg narancslevet és egy üveg tejet. Ez energizáló reggeli egy vérfarkas számára.

A telefonom pittyen. Tudom, hogy Darien az, az Alfa második fia és a legjobb barátom; a nővérem gyűlöli őt, és ő is gyűlöli a nővéremet. A nővérem egyszer megpróbált járni vele, de ő kitartóan várta a társát. Néhány hónapja töltötte be a tizennyolcat, és gyanítja, hogy tudja, ki az. Azonban vár, amíg a lány is betölti a tizennyolcat, hogy a farkasa felismerje őt, mielőtt közeledne hozzá. Felveszem a telefont, és elolvasom az üzenetet.

„Itt vagyok elöl a farkasok reggelijével, siess, ma harci gyakorlat lesz.”

„Már megyek, egy perc.”

A háznak három szintje van, én a harmadikon vagyok, egy átalakított padlástérben. A második emeleten van Sarah hálószobája és a szüleim dolgozószobája. Sarah szobája régen két szoba volt, amíg el nem döntötte, hogy több térre van szüksége. A második szinthez tartozik egy körbefutó terasz, amelyre ajtó nyílik. Kiosonok a második emeleti ajtón, le a lépcsőn a garázs mellett, ki a kapun, és le a felhajtón a fényes, sötétkék Dodge Chargerhez, amit a barátom vezet. Kinyitom az ajtót, és megcsap a burritók illata, amiket hozott nekünk. Bevetem magam az első ülésre, épp akkor, amikor a házunk bejárati ajtaja kinyílik.

– TE OSTOBA NYOMORULT, MI A FENÉT KÉPZELSZ, MIT VISELSZ?! AZONNAL MENJ VISSZA A HÁZBA ÉS ÖLTÖZZ ÁT!!!! – sikoltotta anyám dühödt hangon. Nem lepődtem volna meg, ha az egész falka hallotta volna. Becsapom az ajtót, a barátom pedig a gázba tapos. Látom anyám dühödt arckifejezését a visszapillantó tükörben, ahogy rohan lefelé a felhajtón, sikítozva és öklét rázva, valószínűleg megtorlást ígérve, amiért semmibe vettem.

A barátom szintén a visszapillantóba néz.

– Ember, ez aztán pipa – mondta kuncogva.

– Tudom. Vajon mit fog tenni, ha hazaérek? – kérdezem beletörődő sóhajjal.

– Tudod, hogy simán elbírnál vele, te egy kiképzés alatt álló igazi harcos vagy. Láttalak, együtt edzettem veled és a többiekkel az idei Alfa osztályban, a fenébe is, jobb vagy nálam, pedig én egy Alfa fia vagyok – mondja.

– Tudom, tudom... csak... olyan közel vagyok már. Megígértem magamnak, hogy hamarosan nem kell többé bujkálnom – sóhajtok.

– Mennyire hamar van az a hamar? – követeli a választ.

– Próbáltam kitartani az iskola utolsó napjáig, de... – elhallgattam.

– De mi? – kérdezte egy perc csend után.

Sóhajtok egyet, mielőtt folytatnám.

– Túl korlátozónak érzem már a rejtőzködést. Nem fogok többé mindent titkolni, de nem is fedek fel mindent egyszerre. A mai lesz az első napom – mondom.

– Az első napod miben? – kérdezi.

– Hogy nem rejtőzöm el többé – jelentettem ki komoran.

Megettük a burritóinkat az iskolába menet; mindketten a lehető legkorábban akartunk odaérni, mivel mindketten reméltük, hogy találkozunk a társunkkal. Azt hiszem, tudom, ki az ő társa. Serenitynek hívják, és csak két hüvelykkel alacsonyabb nálam.

Fitt, formás vérfarkaslány, csípőig érő, vadul göndörödő, mélyvörös hajjal, aranyban játszó élénk smaragdzöld szemekkel, a legaranyosabb szeplőkkel az orrán, és tejfehér bőrrel. Erős, mégis félénk és édes farkaslány volt.

A nővérem őt sem kedvelte, mert kiállt másokért. Szerencsére az idősebb bátyjainak fenyegetése elhárította a komolyabb megtorlásokat, amelyeket a nővérem és a csatlósai elkövettek volna ellene. Így megmaradtak az apróságoknál, mint a csúfolódás és a leszólás.

Serenity két bátyja velünk jár iskolába, ikrek, és ugyanabba az évfolyamba járunk, mert csak hat hónappal születtek korábban nála, november végén, így vele kezdhették az iskolát. Sarah viselkedése a farkaslánnyal szemben néha igazán elgondolkodtat, hogy vajon kinőtt-e valaha is az általános iskolából.

Láttam Darient vágyakozó arckifejezéssel bámulni a lányt, amikor azt hitte, senki sem látja. Tudtam, hogy a születésnapja az enyém utáni napon van. Örülnék, ha ő lenne a párja, ők lennének a legaranyosabb pár. Bármennyire is izgatott vagyok, hogy megtaláljam a saját társamat, rettegek is tőle: mi van, ha olyasvalaki, akit nem kedvelek, mi van, ha elutasít? Nem tudom, mit éreznék, hiszen a családom egész életemben elutasított.

A nővérem és a barátai hobbit csináltak abból, hogy elszigeteljenek. Bárkit, aki a barátom akart lenni, hamarosan megtámadott ő és a csatlósai. Még azt is megpróbálták elérni, hogy Darien elhagyjon. Szörnyű pletykákat találtak ki. A legtöbb fiút elkerültem, mert mindannyian elhitték, hogy ribanc vagyok, aki bárkinek odaadja magát, mert Sarah ezt mondta mindenkinek.

A lányok távol maradtak tőlem, mert azt hitték, elvenném a barátjukat és lefeküdnék velük. Még szűz vagyok, szóval igen, ez nem igaz. De vajon meghallgatna bármelyikük is? Nem. Ha mégis, tartották a szájukat.

Nem sok diáknak volt meg a szükséges védelme ahhoz, hogy megengedhesse magának a barátságomat anélkül, hogy a nővérem részéről valamilyen visszavágás ne érné. Kegyetlen volt; egy lány kiállt értem. Nem volt a barátom, csak egy kedves lány. Másnap sapkában jött iskolába.

Derékig érő, fényes szőke haja volt, vagy hét különböző árnyalattal, a fehérszőkétől az aranyig. Amíg a nővérem és a csatlósai el nem kapták hazafelé menet. Elvitték valahová, ahol nem voltak tanúk. Aztán leégették az összes haját.

Ami még rosszabb, beadtak neki egy hosszú hatású Farkasölőfű tablettát is. Ebédidőig tartott, mire összeesett a padlón, vért hányva és köhögve. A haja azóta visszanőtt, most vállig ér. Rám sem mer nézni, annyira fél a nővéremtől.

Tudom, hogyan úszta meg a nővérem. A lány szülei alacsony rangú farkasok voltak, klánstátusz nélkül, és a szüleim megtalálták a módját, hogy elhallgattassák őket. Sokkal több áldozata van, és nem mindegyik kapcsolódik hozzám. Ha a nővéremnek nem tetszett, amit róla mondtál, megfizettetett érte.

Az egyik ok, amiért Darien tudta, hogy nem szabad hallgatnia rá, az volt, hogy tanúja volt, amint a barátaival azokról a pletykákról beszélgetett, amelyeket szándékosan találtak ki ellenem. Darien azt mondta, sosem kedvelte őt, és hogy van körülötte valami nyálkás légkör, ami borzolja a farkasának a szőrét.

Elég korán érkeztünk ahhoz, hogy az egyik legközelebbi parkolóhelyet kapjuk meg az iskola előtti gyepen; befarolt a helyre, és kiszálltunk. Nekidőltünk a csomagtartónak.

– Szóval, elárulod, szerinted ki a társad? – kérdezem tőle.

Kicsit fészkelődik az autónak dőlve.

– A tekinteted elárulja, hogy szerinted már tudod, ki az – válaszolja.

– Van egy elméletem... – ködösítettem.

– Ki az? – kérdezi gyanakvó hangon.

– Serenity – mondom végül.

Nagy levegőt fúj ki, kezével végigszánt a haján, egy pillanatra felnéz az égre, mielőtt rám nézne. Várok, tudom, hogy még gondolkodik, vitázik magában, elmondja-e. Végül megszólal:

– Igen, igen, azt hiszem, ő az.